,,Szia, Cica!” – A catcallingról férfiként

Sarah Everard halála kapcsán felerősödtek a hangok, melyek a nőket érő abúzusra igyekeznek felhívni a figyelmet. Úgy gondolom, sajnos, ezek sosem lehetnek elég hangosak. Ahogy igyekeztem összegyűjteni a gondolataimat, hogy a zaklatás egy fajtájáról, a catcallingról beszéljek, rengeteg olyan dolog kapcsolódott be ebbe a diskurzusba, melyekről úgy vélem, szót kell ejtenünk. A szexuális zaklatások témája kényes terep, főleg azért, mert egy rendkívül széles társadalmi problémába ágyazódik be, a nemek közti egyenlőtlenségbe. Itt pedig nem elég egyféle abúzusról és egyirányú diszkriminációról beszélni. Ez a közösség problémája, melyet társadalmi szinten kell kezelni. Ezért a téma komplexitása miatt egy cikksorozatban járom körbe a témát. Az első részben a catcallingról beszélünk.

Mi is ez pontosan?

A catcalling az utcai zaklatások összefoglaló neve. A szexuális tartalmú beszólások, ajánlattételek, füttyögések mind ide tartoznak. Az skála az egyszerűbb ,,whao!”-tól kezdve a nagyon alpári és vulgáris megjegyzésekig terjed. Valójában a bántó- és zaklató szándékú gesztusok összességében alkotják a catcalling jelenséget.

Mi vele a baj?

Rengetegszer felvetődik, hogy mit árt azzal a zaklató, ha tesz egy ,,laza” megjegyzést valakinek a külsejére. Hisz ő csak kifejezi az elismerését! A baj vele a körítés. A kontextus. Nem csupán azzal a bizonyos laza megjegyzéssel van önmagában a baj. Egészen más az értelme egy ,,Hűha!”-nak, ha a partneremnek mondom, mert valóban elakad a szavam annyira gyönyörű, mintha kéjsóvár tekintettel, ehhez illő metakommunikációs jelekkel mondja ezt valaki egy idegennek. És ez a legnagyobb jóindulattal tett feltételezés. Mert van olyan utcai beszólás, ami soha, semmilyen körülmények között nem szabadna, hogy elhangozzon. Tehát a catcallinghoz tartozik egy alapvetően hatalmi viszonyon alapuló, szexuálisan agresszív magatartás és ez teszi elfogadhatatlanná.

Milyen hatásai vannak?

Legnagyobb romboló hatással a pszichikai állapotra van. Mivel a catcalling zaklatás, már önmagában is nehéz lehet feldolgozni. A félelem és kiszolgáltatottság érzésével társul, mely akár komolyabb pszichés problémákhoz is vezethet. Emellett az önértékelés csökkenését is előidézheti. Legdestrtuktívabb hatása viszont talán az áldozathibáztatás. Mivel legtöbbször nem jár fizikai bántalmazással, sokan elbagatellizálják. Hajlamosak arra, hogy áldozat öltözködésére, viselkedésére fogják. Ahogy nemi erőszak esetében, itt is tarthatatlan ez az álláspont. Társadalmi szinten megerősíti a női kiszolgáltatottság érzését. Beágyazza magát ezzel egy olyan narratívába, mely azt állítja, hogy ez a női lét természetesen velejárója. NEM!

Kiket érint?

Elsősorban és legnagyobb számban nőket. Erre vonatkozóan rengeteg statisztika készült, ez nem is vitakérdés. Épp ebben nyilvánul meg a legnagyobb probléma, hogy ez valójában a dominanciafitogtatás egyik eszköze. Azonban férfiak is áldozataivá válhatnak. Nyilván itt el kell gondolkodnunk az elkövetők szocioökonómiai státuszáról. Nagyon nagy valószínűséggel nem egy szofisztikált, felső-középosztálybeli családanyától számíthatnak ezekre a megjegyzésekre. Ellenben például a 4-6-os villamoson feltűnő kevésbé iskolázott nőktől is hallani beszólásokat, melyek férfiak megjelenésére, viselkedésére tesznek egyértelműen bántó, agresszív töltetű, nemritkán szexuális hátterű megjegyzéseket. Szintén speciálisan kitett csoportba tartoznak a homoszexuális férfiak, akik ugyanígy kapnak zaklató kommentárokat, melyek egyértelműen szexualitásukat célozzák. De ezek kirívóbb esetek. A szigorúbban vett catcalling pedig egyértelműen a nőket érinti nagyobb számban. Abszolút vitán felül áll és nem is akarom megkérdőjelezni. Mindössze szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a catcalling, mint minden nemi alapú abúzus és zaklatás, komplex társadalmi probléma, mely mindenütt jelen van.

Ki tehet róla? Ki tehet ellene?

Egyetlen ember tehet róla: az aktuális zaklató. Nem a miniszoknya, nem a viselkedés, nem a nő! Nem tudok közös nevezőre jutni azokkal, akik az ellenkezőjét állítják. Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol akár nő, akár férfi nem öltözködhet és viselkedhet önazonosan, mert bántalmazás céltáblájává válik ezzel. Ellene pedig a társadalom tehet. Nem a serdülő lányokat kell arra edukálni, hogy ne menjenek egyedül sötétedés után utcára, ne vegyenek ilyen ruhát, hanem a srácokat, hogy ne váljanak zaklatóvá. Hogy a vonzalmukat ne durva megjegyzésekben fejezzék ki. Hogy a férfilét nem jár önmagában hatalmi pozícióval, pláne nem azzal, hogy a (képzelt) dominanciát ilyen módon éljék meg. Persze nagy különbség van egy brutálisan trágár beszólás és egy ottfelejtett, esetlen, kamasz rajongáson alapuló ártatlan tekintet között. Ez utóbbi legtöbbször teljesen mellőzi a zaklatás szándékát, de ugyanúgy azzá válhat, ha a másik fél annak érzi. Ezért fontos a társadalmi szintű diskurzus és felelősségvállalás.

Folytatás

Miközben anyagot gyűjtöttem és gondolkodtam a témáról egy nagyon felkavaró dologba futottam bele. Kétségtelen, hogy az utcai zaklatásnak legtöbbször nők az áldozatai és férfiak az elkövetői. Ez nagyon nagy arányban van így. Azonban nem láttam kibontakozni ugyanilyen határozottan az álláspontot, mely általánosan kimondja, hogy a legtöbb férfi nem zaklató! A következő cikkben a #notallmen-jelenséggel foglalkozunk.

További cikkek: