Sztereotípiák csapdájában az ismerkedés során

Tetszik az alakom? A lábaim, a fenekem a mellem? A csinos ruha, ami rajtam van, a magassarkúm, a frizurám, a sminkem? Talán még a szemem is? És a lelkem? A gondolataim, a véleményem, a céljaim és a világnézetem? Ja, hogy az már nem is érdekel annyira, mert te már pontosan eldöntötted, milyen vagyok. 

Külcsín

Szeretek megjelenni, sminkelni, alkalomhoz illően felöltözni – csinosan, szexisen vagy egyedien –  ha éppen ahhoz van kedvem. Néha elgondolkodom: nem lesz ez sok? Nem lesz túl feltűnő? Aztán eszembe jut, hogy fiatal vagyok, most kell élni, mégis kit érdekel? Nekem ez az önkifejezés egyik eszköze. De valahol mélyen, mégis érdekel, mert ítélnek. Ítélkeznek abból, amit látnak, beskatulyáznak és elkönyvelnek olyannak, amilyennek ők akarnak, mert az emberek már csak ilyenek. 

Számtalan chatelés során és randin éreztem már azt, hogy a másik fél már előre eldöntötte, hogy én milyen vagyok. Magas, dögös szőke, jó eséllyel műkörmös, insta-képződmény, aki könnyen kenyérre kenhető, és szeret sorozatozni, na meg természetesen utazni. Valami hasonlót tudok kiolvasni a legtöbb férfiből, akivel ismerkedésbe kezdek (tisztelet a kivételnek). Ahogy komolyabban beszélgetünk és minden általános témát érintünk, azonban szép sorban muszáj azzal szembesülniük, hogy megdőlni látszik a felállított kis sztereotípiájuk. Ezzel persze nincs is gond, egy ismerkedés pont erről szól, a gond azzal van, ahogy erre reagálnak.

Rácsodálkozás és meglepődés

Az esetek 70 százalékában ezzel találkozom, amikor szóban jön a munkám, a végzettségem, a hobbim, vagy a céljaim. Na de, ez miért is olyan meglepő? Ha egy nő jól néz ki, nem lehet felelősségteljes, komoly munkája? Ha szőkére festi a haját, mert éppen úgy tartja kedve, akkor már egész biztosan az agya helyén is festék van? Ha szeret vásárolni, tuti, hogy a könyvekhez hozzá se szagol? Ha műkörme van, akkor a konyha közelébe sem megy?

“Ki sem néztem volna belőled”

Baromira unom már az olyan üzeneteket, hogy: “Komolyan? Nem gondoltam volna. Hallod ki sem néztem volna belőled. Most megleptél. Azta, nem hittem volna. Nahát, pedig nem ilyennek képzeltelek.” és hasonlók. Ha már ennyire megítéltél elsőre, legalább ne fedd fel magad, hogy mekkorát tévedtél. Tényleg a saját életem tényeit kell bizonygatnom, hogy komolyan vegyenek? Mert, ha már bizonygatásra van szükség egy beszélgetés során, akkor köszönöm szépen, itt be is fejezhetjük. 

Az alábecsülés biztonságosabb

Sosem felejtem el az érzést, amikor úgy érzem, hogy valamit nem néznének ki belőlem. Aki ezt nőként átélte, pontosan tudja miről beszélek. Mert ha egy nő elér bizonyos dolgokat / sikereket, akkor már veszélyezteti a férfi férfiasságát, azt meg ugye nem tudják méltósággal viselni. Sokkal biztonságosabb a feltételezés, hogy “ő csak egy nő” és biztos olyan, amilyen. Ám minél inkább beleringatják magukat ebbe a hitbe, annál keserűbb a felismerés, amikor szembejön egy nő, aki tökösebb / határozottabb / sikeresebb vagy okosabb nála. Kellemetlen.

Meddig kell még nőként elmennünk ahhoz, hogy ledöntsük ezeket az ostoba sztereotípiákat? Mi lenne, ha az adott embernek, akivel kölcsönös szimpátia alapján ismerkedésbe kezdünk, adnánk egy tiszta lapot, és hagynánk, hogy megismerjük őt, teljes valójában? Mi lenne, ha félre tennénk a negatív múltbéli élményeinket, a sztereotípiákat és színtiszta érdeklődéssel tekintenénk a másikra? Nőként vagy férfiként, az mindegy, mind a két nem megérdemel ennyi tiszteletet.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: