Tedd fel a kérdést: Ő is úgy éli meg, ahogy te gondolkodsz a helyzetről?

Számomra is meglepetéssel bírt az a felismerés, hogy az, ahogy egy régmúlt helyzetről gondolkodtam, éreztem és váltig kiálltam a véleményem mellett, az egy szempillantás alatt megváltozott a címünkben elhangzó kérdés hatására. Egy feltörő reakció a fejlődés zálogán, az elengedéshez vezető út során. Nem velem esett meg ez az egyébként tragikus helyzet, hanem egy olyan személlyel, aki már nincs köztünk és fontos volt számomra.

Ahogy a nagyapám emlékezett vissza

Cikkem arról az esetről szól, amikor az én gyámoltalan, védtelen nagyapámat megtámadta a lakóközösségből az a férfi, akivel közel harminc éve örökös ellenségek voltak. Legalábbis ez a másik idős ember – nevezzük K.G.-nak – így tekintett papára, aki ekkorra túl volt egy stroke-n, a szívével kihívásai voltak és 73 éves volt. Förtelmesen sok strigula volt K.G. számláján, majd egy este nekiment papának egy boxerszerű éles tárggyal, melytől vágásokkal teli lett az arca. Papa mindig pattanásig feszült volt, bármikor is K.G.-ről volt szó és sajnos a mindennapok szerves részévé vált, a férfi fertője átszőtte papa igazságharcos, őszinte világnézetét és mentalitását.

Számomra is emlékezetes az eset, hiszen aznap este, amikor ez történt a családommal, mintha egy másik párhuzamos univerzumban futottak volna a szálak, a volt párom aznap este szakított velem egy Messenger üzenetben. Emlékszem, hogy hajnalig sírtam, hatott a nyugtató, majd reggel 7 órakor telefoncsörgésre ébredtem. Mama volt az: – Át tudsz jönni? Nagy a baj. K.G. szétkaszabolta a nagyapád arcát. Tíz perc sem tellett, ott voltam. Úgy indultam útnak, hogy ha szembe jön velem az a férfi, biztos, hogy addig ütöm, amíg ki nem száll belőle a lélek.

Trauma érte a családot. És nem csupán fizikális tettjében mérhető ez, hanem abban, ahogy a hazai igazságszolgáltatás nagybetűsen semmit sem tett a jó, a helyes, az igazság oldalán. Érthetetlen volt számunkra, hogy ennyire nyílt a szituáció és nem sütik rá a bélyeget, hogy bűnös.

Így éreztem mostanáig a múlt e puzzle darabjáról

Elkönyveltem, hogy K.G. értékrendje szerint ez így rendben volt. Tiszta a lelkiismerete. Makulátlannak hitte tettét, mint aki mindent úgy tett, ahogy a próféták a Bibliában és Mózes a Tízparancsolatban megfogalmazta. Helyesen. Egyoldalúan vizsgáltam a helyzetet, és talán a családi nyomás hatására is, de semmilyen indokot nem találtam arra, hogy felmentsem az alól a fájdalom alól, amit a család, talán még mindig érez.

Az Élet = kirakós

Úgy gondolkodom az életről mint egy puzzleről. Elkezdjük, ki miként szereti: van, aki a keretet szereti kirakni és ahhoz társítja a darabokat és van, aki a közepétől indul és gazdagítja, szélesíti a többi darabbal. A felismeréseink, tapasztalásaink, élményeink, impulzusaink, sikereink, bukásaink mind 1-1 darab, melyek értelmét nem mindig időben, sokszor az érés, fejlődés folyamatában kapnak új megvilágítást.

Ez a felismerés számomra egy új puzzle, új kontextus, új lencse, amely segített engedni egy nyomógombot. Azért, mert én úgy gondolom, hogy ő úgy gondolja: jól tette, egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van. A pillanat, az őrület, a düh sok olyan dologra ráveszi az egyént, amelyet már egy következő minutumban, a düh elszállta alkalmával már bizonyosan nem cselekedne. Gondolhatok arra, hogy az említett férfinak bűntudata van. Bánja, sajnálja. Csalódott magában. Eluralkodott rajta az őrület. Tulajdonképpen az ő, saját magáról való értékelése nekem megnyugvást már nem adhat semmikor. Nem hozza vissza a nagypapámat.

További cikkek: