Tényleg akkora probléma, ha gimi után nem mész egyből egyetemre? – Egy kihagyott év margójára

19 évesen, kitűnő érettségivel a kezemben mi sem lett volna természetesebb, mint hogy szeptembertől újra iskolapadba üljek – de ezúttal már az egyetem falai között. Amikor július végén megjött az értesítő, hogy felvettek a kiválasztott intézménybe, nem éreztem semmiféle boldogságot vagy eufóriát, és csak nem akaródzott jelentkezni a gólyatáborba vagy az egyetemi Facebook csoportba. Végül csak megjött a hivatalos e-mail, hogy menjek beiratkozni, vagy pedig ki kell iratkoznom az egyetemről. A döntés ott volt a kezemben, de nem igazán tudtam, mit is kéne tennem.

Azt hozzá kell tenni, hogy nagyon sokáig nem voltam biztos abban, melyik egyetemre szeretnék menni, vagy egyáltalán milyen irányba mozdulnék el szívesen. Mindig is jól tanultam, de az hamar kijött, hogy inkább a humán vonal és a nyelvek azok, amik nekem valók. Mégis, amikor tizedikben fakultációt kellett választani, megcsapott a bizonytalanság szele, hogy ezzel tulajdonképpen most már orientálódni fogok egy kicsit, így jól át kell gondolnom, mit is választok. Ennek érdekében még pályaválasztási tanácsadóhoz is elmentem, remélve, hogy valami biztosat tud nekem mondani. Olyan kis naiv voltam… Zárójelben megjegyezném, hogy nagyon érdekes volt már csak önismereti szempontból is kipróbálni, illetve megerősített abban, hogy humán irányba kellene továbbmennem. Ez megnyugtatott kicsit, de azért csak nem hagyott nyugodni a kérdés, hogyan is tovább.

Amikor a végzős évemben eljött az egyetemi nyílt napok ideje, nagy lendülettel mentem arra a közgazdasági egyetemre, ahova a nővérem is járt. Magam sem értem, miért, de ez volt az egyetlen, amit megnéztem. Az előadáson bemutatták a főbb szakokat, és az egyikkel kapcsolatban mondtak egy olyan kulcsmondatot, ami azonnal beleégett az agyamba: „Ha ezt elvégzed, ezzel még bármi lehetsz.” Madarat lehetett volna fogatni velem, hiszen ez azt jelentette, hogy még van legalább három évem kitalálni, mi is legyek, ha nagy leszek. Elküldtem a jelentkezésemet, és belevetettem magam az érettségi őrületébe.

Aztán persze megint elkezdett nyomasztani a gondolat, hogy vajon biztos nekem való a hely, ahova jelentkeztem? Sokat beszélgettem a nővéremmel, aki megsúgta, hogy nagyjából mindegy, hogy milyen szakra jelentkeztem, az első minimum egy évben azt fogom tanulni, amit ő is. És én azt nagyon nem akartam. Amikor július végén megjött az értesítő, hogy felvettek, szinte már biztos voltam abban, hogy nem iratkozom be. Haragudtam magamra, amiért nem néztem meg jobban a lehetőségeimet. A családom szerencsére végig támogatott a döntésemben, csak annyit kértek, hasznosan töltsem el az időmet.

Egy nyugis, augusztusi délután végül kezembe akadt egy magazin, aminek szinte az első oldaláról visszaköszöntött Magyarország egyik legismertebb stylistja, azzal a felhívással, hogy szeptembertől iskolát indít. Hirtelen elöntött a boldogság, és el se hittem, hogy létezik ilyen véletlen: megvettem egy újságot, amibe belelapoztam, és ki hitte volna, hogy elindít a jövőm felé! Gyorsan csekkoltam, pontosan hogyan is épül fel a kurzus, de mondanom se kell, minden pontját imádtam. Jelentkeztem, és szeptemberben hatalmas izgalommal és lelkesedéssel vágtam bele újra a tanulásba, úgy éreztem, hazaértem.

November környékén érkezett az újabb szerencsés véletlen, amikor is óra után picit beszélgettem a kedvenc tanárommal, és ő javasolta nekem, hogy meg kéne néznem a kommunikációs képzéseket, mert szerinte nagyon illene hozzám. Képzeletben a homlokomra csaptam, hiszen az írás és a másokkal való kommunikáció kiskoromtól kezdve érdekel. Utánajártam, hogy milyen lehetőségek vannak, melyik egyetemen tanítanak olyasmit, ami tovább vinne az álmom felé. Szerencsére meg is találtam a tökéletes egyetememet, és a szabad évem második felét azzal töltöttem, hogy felkészültem egy emelt történelem érettségire a magasabb pontszám reményében. Leadtam a felvételi jelentkezésemet, de ekkor már nem bizonytalanság, hanem boldogság és izgalom volt bennem, ami csak fokozódott, amikor megkaptam az értesítőt arról, hogy felvettek.

Boldogan vágtam bele az egyetemi tanulmányokba, és egy percig nem bántam, hogy kihagytam egy évet gimi után. Sose éreztem hátrányban magam, vagy hogy le lennék maradva – sőt. Rengeteg volt osztálytársam azután váltott szakot – vagy akár egyetemet is -, miután elvégzett legalább egy évet. De én végre a helyemen voltam, és kijelenthettem, tényleg megtaláltam azt, ami igazán érdekel.  

További cikkek: