Toxikus emberek – Engedd el őket!

Írásommal azt remélem, el tudom érni, hogy elgondolkodjatok azon, hogy tényleg a megfelelő emberekkel vagytok-e a körülvéve az életben, és ha nem, akkor legyetek olyan bátrak, hogy megtegyétek azt a lépést, hogy ezeket az embereket az életetekben valahogyan háttérbe szorítsátok vagy teljesen kitöröljétek.

Kezdjük az elején. Ezt a személyt nevezzük C.-nek. Az egyszerűség kedvéért: C. egy fiú, én meg lány vagyok, így kicsit a fiú-lány barátságok mivoltára is rá szeretnék mutatni. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ilyen nem létezik, csak meglehetősen törékeny a dolog, és nagyon vékony a határ, amit nem biztos, hogy érdemes átlépni.

C.-vel három évig voltunk barátok. Az első két évben minden rendben volt. Utána egyre több probléma jelentkezett. Nekem teljesen rendben volt így a kapcsolatunk. Aztán egyszer csak elkezdett igényt tartani rá, hogy többször találkozzunk. Akkoriban váltak a szülei, így ekkor még teljesen elfogadhatónak tartottam, hogy a barátja támogatására van szüksége, így ezzel nem is foglalkoztam. De miután eltelt egy kis idő, egyre furcsábban kezdett el viselkedni. Szinte mindig követelte, hogy öleljem meg, és ha ez véletlen elmaradt vagy nem tartott olyan hosszú ideig, mint szerette volna, akkor aznap este mindig megkaptam Messengeren, hogy ez így nem volt oké neki, pedig tudom nagyon jól, hogy mennyire fontos neki ez az egész.

Ezután egyre többször hívott át magukhoz. Folyton arra tartott igényt, hogy kettesben legyünk a szobájában, és ölelkezzünk. Ha ezt elutasítottam, akkor megint ment a szokásos cirkusz. Volt egy videójátéka, amivel nagyon szerettem játszani, és sokat is játszottunk. Játék közben folyton a hátamat simogatta, ami nekem nagyon kellemetlen volt, főleg, amikor az anyukája is ott volt a nappaliban, ahol a gép volt. Ha esetleg lemondtam vele egy találkozót, mert éppen egy másik barátommal szerettem volna találkozni, akkor is folyton ment a veszekedés.

Egy idő után érthető, hogy mekkora teher volt ez nekem. És egyre rosszabbul éreztem magam emiatt. Nem bírtam tovább. Igyekeztem minél kevesebbet találkozni vele, de neki ez nem volt jó. Kérte, hogy beszéljük meg a dolgokat. Átbeszéltük. Akkor elmondta, hogy mennyire fontos vagyok neki, és nagyon burkoltan bevallotta, hogy ő igazából szerelmes volt belém, de rájött, hogy barátként sokkal nagyobb szüksége van rám. Tudtam, hogy ez nagyon sántít, de nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy kimagyarázza az érzéseit.

Először elhittem, hogy van olyan szinten, hogy az ilyen jellegű érzelmeit félre tudja tenni és maradhatunk továbbra is barátok. Elmagyaráztam neki, hogy én nem érzek ilyeneket, és nekem nincs akkora igényem az ölelésére és hogy ezt tartsa tiszteletben. Semmi se változott, minden maradt a régiben, és folyton veszekedtünk. Ezek a veszekedések egyre többet vettek el belőlem, és lelkileg nagyon megviseltek.

Ekkoriban csináltam meg az előre hozott érettségimet emelt angolból és informatikából. Szerettem volna, hogyha jól sikerülnek, mert tovább szerettem volna tanulni. Kértem, hogy ezt is vegye figyelembe, de nem érdekelte. Ezután betelt a pohár nálam, és mondtam, hogy akkor most ne beszéljünk 1 hónapig, mert gondolkodási időt kérek, plusz a tanulásra szerettem volna koncentrálni.

Eltelt kb. 2 hét, amikor már nem beszéltünk. Kezdtem egyre jobban érezni magam. Rájöttem, hogy semmi szükségem sincs rá, mert nem adott semmit, csak elvett. Ezután írtam neki, hogy találkozzunk, és elmondtam neki, hogy nem szeretném, ha többet jóban lennénk. Utána még 1 évet egy iskolába jártunk. Sokszor volt kellemetlen a dolog, mert ugyanarra az iskola utáni szakkörre jártunk, és amennyire csak lehetett, próbáltuk kerülni egymást.

Aztán szerencsére elballagtam, és azóta is alig láttam. A pár alkalom során, amikor láttuk egymást az utcán, akkor mindig elfordította a tekintetét, és sose köszönt nekem. Úgy gondolom, hogy teljesen sose tudta feldolgozni a történteket, ha még mindig nem bír rám nézni. A mai napig sajnálom, hogy ez így alakult, de tényleg úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább.

Azután pedig rájöttem, hogy teljesen normális, ha így érzel valakivel kapcsolatban. Gondolkodjatok el rajta, hogy ad-e annyit az életetekbe, hogy ha esetleg néha összezörrentek, akkor az ne okozzon problémát, és mind a ketten tanuljatok belőle, és éretten meg tudjátok beszélni. Ha ez nincs meg, akkor el kell engedni azt az embert. Nem önzőség, ha ezt megteszitek. Azt az energiát, amit ő elvett tőletek, később rá tudjátok fordítani arra az emberre, aki ezt megérdemli, és hálás lesz nektek érte. Higgyétek el, van/lesz egy ilyen személy vagy esetleg személyek. Csak előbb el kell engedni azt, aki rosszat tesz nektek. Ha esetleg egyedül ezt nem meritek megtenni, akkor kérjetek külső segítséget! Ha kell, akkor szakembertől. Ezekre se egyedül jöttem rá. Sok-sok beszélgetés kellett hozzá olyan emberekkel, akikben megbízok, és idő. Ez a történet is lassan 3 éves, mégis csak most mertem leírni.

A lényeg, hogy ismerjétek fel ezeket az embereket, és ha csak ártanak nektek, akkor engedjétek el, mert nagyon sok energiát tudnak elvenni tőletek, amit sokkal jobb dolgokra is lehet fordítani az életetekben.

További cikkek: