Tudósítás egy mamahotelből

Sokféle okból kifolyólag, sokféleképpen lakható egy mamahotel, lakói pedig sokféleképpen támadhatók. Mégis, mielőtt akárki akárkinek neki esne, vagy akárki akárkinek a feje felett pálcát törne, nem árt tisztázni, hogy a téma roppant érzékeny és messze áll attól, hogy egyszerűen feketén vagy fehéren lássuk.

Elhatároztam, hogy bemutatom nektek a saját mamahotel történetemet, mert remélem, hogy a tartalmammal sikerül bevédenem azokat a mamahotellakókat, akik a közhiedelemmel ellentétben nem csupán lustaságból vagy a tiszta bugyi miatt lebzselnek még odahaza. Ironikus kezdés után őszinte folytatásra számíthattok, elmesélem, mit láthatnak belőlem mások kívülről, és hogy mi zajlik a háttérben valójában.

Igen, otthon lakom

Az érettségi környékén a szüleim azt mondták nekem, hogy az első diplomám megszerzéséig támogatni fognak anyagilag. Gyorsan felcsaptam hát a felvi.hu-t és kiválasztottam az ország leghosszabb képzését, a hat évig tartó osztatlan tanárszakot. Már az ötödik évemben járok, még mindig otthon lakom és ennek a kényelmes életformának a létező összes előnyét ki is élvezem.

Szó szerint hotel

Valóban olyan, mintha egy hotelben laknék, a ház valódi luxus és pompa. Mivel nagypapám építészmérnök, a kerületben valaha épült leggyönyörűbb házat tervezte meg nekünk. Szeretett villám több száz négyzetméteren terül el, a testvéreimmel nekünk még egy külön szint is jutott. Van egy hatalmas kertünk, teraszunk, erkélyünk, és még egy kis medencénk is. Hülye lennék elköltözni, nem igaz?

Szó szerint a mamáé

A „mamahotel” kifejezésből egyébként nem csak a „hotel” stimmel kísértetiesen, de a „mama” is, ugyanis az imént körülírt resortban 3 generáció él együtt. A nagyszüleimnek külön lakosztály jutott az épületben, ami ránk, gyerekekre nézve az állandó meleg szereteten túl kétféle menüsort is jelent. Bizony, ha megéhezem, elgondolkodhatok azon, hogy a nagymamám, vagy az anyukám által főzött ebédből kívánok-e fogyasztani – akárcsak egy szálloda éttermében. Hülye lennék elköltözni, nem igaz?

Mit látnak ebből sokan?

Legyünk őszinték, a mamahotellakókat gyakran érik támadások. Vizsgáljuk meg mondjuk rögtön az én esetemet, mit láthatnak belőlem a kívülállók?

Azt gondolhatják, hogy még egy percet sem dolgoztam életemben, hiszen nem volt rá szükségem. Azt hihetik, hogy egy elkényeztetett, gazdag lány vagyok, aki a panorámás szobájában körmöt reszelve várja, hogy megtalálja őt a gazdag férj. Azt mondhatják, hogy apa pénzén élősködöm, sőt, hogy azon vásárolom meg a századik bikinimet és hogy azon is bulizom át a hétvégéket. Az Instagram-profilomon pedig több tucat nyaralásról találnak képeket, melyeket nyilván a szüleim finanszíroztak, ki más?

A bíráskodók levonják hát a végső következtetést: még nem nőttem fel, és ha így folytatom, soha nem is fogok, hiszen valójában fogalmam sincs arról, mi az élet, mi mennyit ér vagy mit jelent “dolgozni”. Honnan is tudnám, hiszen egyetlen dolgom bejárni az egyetemre és kettesekkel kibekkelni a hat évet. Otthon élek, semmit sem csinálok, honnan tudnék én bármit akármiről is, igaz? Egy szép napon majd értem jön a tehetős lovag, hogy apukám helyett immár ő toljon be a fenekem alá mindent, aztán bimm-bamm, végefőcím.

Mi történik valójában?

Most hadd meséljem el, mi is áll a mamahotellakó létem mögött a valóságban – véletlenül sem önfényezés, sokkal inkább a tudatos mamahotellakók bevédése gyanánt.

Kezdjük rögtön az elején: természetesen nem azért választottam hatéves képzést, hogy a lehető legtovább élősködhessek anyukámékon, hanem azért, mert minden elrettentő körülmény ellenére is őszintén hiszem, hogy a legfontosabb hivatás a tanárság.

Igen, szép, nagy házban lakom, azonban nem volt ez mindig így. A déd- és nagyszüleim a holokausztból és a mélyszegénységből küzdötték fel magukat a Rózsavölgyi panorámába, jómagam is egy piciny panellakásba születtem bele. A családom története hihetetlenül tiszteletreméltó, csak és kizárólag maguknak, kitartásuknak, kemény munkájuknak és összetartásuknak köszönhetik, hogy most ott tartanak, ahol. Elhihetitek, hogy eszem ágában sincs bármit rontani ezen a sikertörténeten. Hatalmas nyomást és felelősséget érzek a vállamon, hiszen a gyerekeimnek és az unokáimnak ugyanilyen életszínvonalat, ugyanilyen körülményeket szeretnék megteremteni. És ezért persze meg is kell dolgoznom.

Ó, igen, mert hogy dolgozom! Nem is keveset. Szoktak ám a mamahotellakók is. Már az érettségi után magántanítványokat vállaltam, azután kereskedni kezdtem, először Xbox-szokkal, majd fehérneműkkel. Ezt követően jött a vendéglátózás, kezdetnek 13 órás műszakokat toltam le a Váci utca legforgalmasabb kávézójában, majd váltottam, és egy bárban kezdtem dolgozni. Napközben az egyetemen jegyzeteltem, délutántól éjszakáig sört csapoltam, majd pár óra alvás után az egészet elölről kezdtem. Amikor a vendéglátás kezdett kizsigerelni, úgy döntöttem, a multis életformába is belelesek. Egy évet dolgoztam egy nagyvállalatnál, mialatt mindvégig magántanítványokat vállaltam, egy újságíró gyakornoki pozíciót is betöltöttem és a nappali tagozatot is szorgalmasan végeztem. Ó, igen, mert hogy nem csak kettesekkel bekkeltem ki az eddigi öt évet! A legtöbb félévemet tanulmányi ösztöndíjjal zártam. Nappali tagozat mellett dolgozni nem egyszerű, számomra mégsem volt soha kérdés, hogy kell-e munkát vállalnom vagy sem – még ha a szüleim azt is mondták, hogy az első diplomámig támogatni fognak anyagilag.

Sosem reszelem tétlenül a körmömet – végképp nem a gazdag férfit várva – a 20on.hu ötlete sem csoda folytán pattant ki a fejemből és evidens, hogy nem is működteti magát. Keményen dolgozom ezen és más projekteken is, hogy egy nap az egyikből valami olyan sülhessen ki, ami képes lesz arra, hogy megteremtse a gyerekeimnek is azokat a körülményeket, amikbe nekem volt szerencsém belenőni.

Utoljára egyébként az érettségi bankettemkor kértem pénzt apukámtól ruhára, piára és taxira, ma már mind az öltözködésemet, mind a bulizásaimat én finanszírozom – már ha a sok munka mellett eljutok szórakozni. Ha már itt tartunk, a nyaralásaimat is én fizetem. Srí Lankára például az éjszakai műszakjaimból félretett pénzemből jutottam el, nem volt ám az luxusút, csótányokkal és gyíkokkal aludtam együtt – mégis büszke vagyok rá, hogy önerőből teremthettem meg magamnak az élményt.

A mamahotellakókat megéri közelebbről megvizsgálni 

Igen, még a mamahotelben élek, ami rengeteg anyagi és időbeli segítséget ad, ez nem kérdés. Nyilván ezek nélkül a segítségek nélkül nem juthattam volna el nyaralni sem, de senki ne gondolja, hogy nem tudom, mi az a munka, mit jelent számolni vagy hogy nincs egy átgondolt koncepció mindemögött.

Rengeteget gondolkodtam és mérlegeltem, amikor úgy döntöttem, nem megyek albérletbe az egyetem alatt. Arra jutottam, hogy a bérleti díj csak ablakon kidobott összeg lenne, amit sosem kapnék vissza. Sokat és sokszor agyaltam, és úgy döntöttem, inkább összespórolok egy önerőre elegendő összeget és inkább fizetem majd (hamarosan) a lakáshitel-törlesztőt, mintsem a bérleti díjat valami olyanért, ami sosem lesz az enyém. Mérlegeltem, számolgattam és arra jutottam, hogy ez az egyetlen esélyem rá, hogy ne kelljen eladósodnom fiatalon. Szerencsés vagyok, hogy Budapesten élünk, mert így megtehetem, hogy az egyetem alatt emellett a terv mellett horgonyzok le.

Rengeteg pénzt spóroltam össze az öt év alatt, közel sem utaztam vagy szórtam el mindent, amiért megdolgoztam. A mamahotelt nem felelőtlenül, lustán, malmozva vagy körmöt reszelve lakom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy mielőbb saját lábra álljak minden téren, ám ha a felnőtt életemet rögtön hitelekkel és adósságokkal indítottam volna, talán örökre megpecsételtem volna a saját, a gyermekeim, és lehet, hogy még az unokáim sorsát is.

Valóban, sokféleképpen lehet lakni egy mamahotelt

Igen, még a mamahotelben élek, de nem céltalanul, nem eszetlenül, nem piócaként és nem is Pán Péterként. És nem én vagyok az egyetlen hasonló történettel, hasonlóan átgondolt koncepcióval, hasonló költségtervekkel, hasonló értékrenddel. Szeretném, ha a mamahotel lakóit előbb tüzetesebben is megvizsgálnák azok, akik negatív kommentekkel illetik őket, mert nem mindenki lusta mama pici fia/lánya. Nem minden arany, ami fénylik, de nem is minden szemét, ami bűzlik.

További cikkek: