Tudsz titkot tartani?

– Nagypapa! Mi miért nem vagyunk nagyon gazdagok? – szegezte a kérdést karosszékben békésen olvasgató nagyapjának Tóvári Tamara négy és fél éves óvodás a Mikó utca 4-es szám, első emelet hat alatti lakásban. Nagyapja épp válaszolni akart, amikor éles hang hasított a szobába:

– Azért nem, mert nagyapád lusta volt sok pénzt keresni, egész életében csak lottózott, várta a sült galambot!

A kellemetlen hang a konyhából jött, és Tóvári Emíliához tartozott, aki a karácsonyi halászlével foglalatoskodott éppen. Emi néni ugyan 77 éves volt már, ám a hallása kiválóan működött, főleg az efféle érzékeny témák esetén.

A nagypapa azonban összeráncolta szemöldökét, mondott néhány kedves szót a nagymamának a tegnapi, lenyűgözően finom ebédről, majd becsukta az ajtót, és leültette magával szemközt Tamarát.

– Kislányom, figyelj most öreg nagypapádra egy kicsit. Elmesélek egy nagyon titkos történetet, ha szeretnéd. Ám meg kell előtte ígérned, hogy ez a mi titkunk marad. Tudsz titkot tartani?

Tamara sűrűn bólogatott.

– Persze, nagyon sok titkot tudok tartani! Azt sem meséltem el, hogy a Norbi kiöntötte a szekrény mögé a tökfőzeléket! Képzeld, a Zsuzsa néni észre se vette!
– Jól van, Tami, akkor hallgass ide. Még fiatal mérnök voltam, amikor megismerkedtem nagymamáddal. Emi mama a világ legaranyosabb nagymamája volt, vagyis akkor még csak a világ legaranyosabb fiatal hölgye. Gyorsan össze is házasodtunk, és bár nem volt sok pénzünk, nagyon boldogan éltünk egy alagsori kis lakásban. Én rajzoltam a repülőgépeket, a nagymama pedig isteni finom süteményeket sütött, hát tudod te is. Minden hétvégén nagyokat kirándultunk a Börzsönyben, ha tudnád, a nagyi hogy szerette a tavaszi erdők illatát! Amikor összegyűjtöttünk egy kis pénzt, elkezdtünk közösen építeni egy kis házikót…
– …tudoooom, amelyik ott van Póskallagon, és apa szerint már nagyon lepukkant..
– Kóspallagon – javította ki a nagypapa derűsen – azt két kezünkkel építettük, amint volt egy kis időnk, vonatra pattantunk és utaztunk is ki, hogy építgethessük. Én pedig minden héten vettem egy lottójegyet. Ki tudja, hátha egyszer olyan gazdagok leszünk, mint az angol királynő.
– Az angol királynő nagyon gazdag?
– Nagyon! Szóval vettem egy lottót minden héten, és képzeld, az egyik nap rám mosolygott a szerencse: 5, 7, 21, 23, 69 ezeket a számokat húzták ki. El sem akartam hinni! Vagy háromszor megnéztem a szelvényt, amikor bemondták a rádióban! Hiszen ez az én öt számom! Már majdnem rohantam is ki nagymamádhoz a konyhába, hogy elújságoljam a nagy hírt, aztán hirtelen eszembe jutott valami…
– Miii jutott eszedbe, nagypapa??
– Az jutott eszembe, hogy milyen élet vár ránk, ha olyan gazdagok leszünk, mint az angol királynő. Gondold csak el! Nem kell többet repülőt terveznem, mert annyira sok pénzünk lesz, hogy dolgoznom sem kell. A nagyinak nem kell sütnie többet, mert minden nap étteremben ebédelhetünk! És a kis házat sem építgethetjük többet, mert a nagymama úgyis ragaszkodna ahhoz, hogy a legcsillogóbb villát vegyük meg a Duna-parton…
– Minek egy csillogó villa a Duna-parton, nagypapa?
– Szóval az egy házikó, Tamikám, házikó. És ha sok pénzünk lesz, soha semmit nem kell nekünk csinálnunk, egész életünkben unatkozni fogunk, és soha többet nem hallom majd Emi nénit morgolódni a konyhában… és Zsömit se visszük többet sétálni, mert majd leviszik a megfizetett szolgálók…
– De a Zsömit ne engedjük!
– Még rá is külön szolgáló jutna! Szóval ezeken gondolkoztam, miközben szép csöndben papírrepülőt hajtogattam a lottószelvényből, és kidobtam az ablakon.
– De lehet, hogy egy koldus megtalálta, és meggazdagodott!
– Lehet – simogatta meg Tami fejét a nagypapa – de ez legyen a mi titkunk. És most gyere, a nagymama már vár minket az ebéddel, segítsünk neki teríteni… meg aztán Zsömit is meg kell sétáltatnunk, ne feledd!

További cikkek: