Ugye költségvetés szerint élsz?

Rendesen megijedek, amikor azt látom, hogy a körülöttem élő fiatalok mindenféle költési terv nélkül éldegélnek. Csak költenek, amikor és amennyit jól esik nekik, de eszük ágában sincs utánaszámolni bárminek is. A költségvetés, akárcsak némely latin fogalom, teljesen ismeretlen számukra.

Miért is számolnának?

Barátaim, családtagjaim és párjaim is éltek már ilyen összeszedetlenül, és engem őszintén halálra ijeszt a mentalitásuk. Nem számolnak, hiszen “úgyis jön a diákhitel” vagy “egy nap majd úgyis örökölnek valamennyit”. Nem számolnak, hiszen “hamarosan a bankban is hitelképessé válnak, bővíthetik a hitelkeretüket”. Egyébként meg minek is számolnának, hiszen “a pénzt addig kell költeni, amíg van, és carpe diem”! Mindez nagyon vagány és nagyon fiatalos, bátran csatlakozz te is hozzájuk, ha nem akarsz családot, anyagi biztonságot, nyugodt éjszakákat, vagy ha nem tervezel hosszú távra ezen a bolygón.

Kifolyik a pénz a kezükből

Ahogy körülnézek a környezetemben, sajnos sikerül szó szerint is megelevenednie a „kifolyik a pénz a kezéből” mondásnak. A jelenség pont olyan, mintha valaki belemarkolna egy akváriumba, hogy felmarkoljon magának némi vizet. Amint kiemeli a kezét, nem marad benne semmi sem, minden kifolyik az ujjai közül. Igen, sokaknak ebben a költői képben a víz bizony maga a pénz. Problémás, nem?

Írjunk költségvetést!

A folytatásban a költségvetés készítésről lesz szó, melynek valójában már a könyökünkön kellene kifolynia, de sajnos mégsem teszi. Az iskolában kellett volna megtanítaniuk, a zsebpénzünkön kellett volna begyakorolnunk és úgy kellett volna beépülnie az életünkbe, mint a reggeli és esti fogmosásnak. Megbánásnak itt most még sincs helye, fókuszáljunk inkább a jövőre, hiszen a költségvetés menti élet megkezdéséhez szerencsére sosem késő.

0. lépés – Oszlasd el a félelmeidet!

Görcsbe rándul a gyomrod a „költségvetés” szó hallatán? Ideje leráznod magadról a félelmet, hiszen költségvetés mentén élni nem jelent mást, mint megszabadulni a vállad nyomta anyagi stressztől. Jól hangzik, nem? A tudatlanságod, a ki nem számolt, át nem nézett költéseid és a növekvő hiteleid valójában óriási részét teszik ki a mindennapos rossz érzésednek, és hiába próbálsz nem tudomást venni róluk, attól még szépen lassan felemésztenek. A költségvetés készítés segít, hogy átvedd az irányítást, hogy többé ne kelljen csukott szemmel, kiszolgáltatottan imádkoznod.

1. lépés – Mennyi a havi fizetésed?

Ha hiszed, ha nem, sokan még azzal sincsenek tisztában, pontosan mennyit keresnek havonta. Na, ők azok, akik már a legelső lépésnél elvéreznek. Tudnunk kell, hogy mennyi pénzünk van egy hónapban, hogy mennyiből kell összegazdálkodnunk a kötelezőket, hogy mennyiből tehetünk félre és hogy mennyiből szórakozhatunk kedvünkre – ráadásul mindezt ilyen sorrendben. Azoknak, akiknek egy helyről jön a pénz, könnyű dolguk van, hiszen csak a nettó fizetésükre kell gondolniuk. Azoknak viszont, akik mondjuk szabadúszóként több helyre is számláznak, össze kell adniuk, hogy mennyi a havi keresetük.

2. lépés – Mennyi a kötelező kiadásod?

A kötelező kiadások minden hónapban fixek és csak nagyon ritkán változhatnak. Ebbe beletartozhat a lakbér, a rezsi, a hiteltörlesztő, a telefonszámla, a kötelező biztosítás vagy a BKK bérlet ára. Kötelező kiadások alatt tehát olyan költségeket értünk, melyeket minden hónapban ki kell fizetni, ha tetszik, ha nem, hiszen rendezésük nem fakultatív vagy adakozási alapon működik.

3. lépés – Öngondoskodás

Meglepő lehet, ám a szakértők harmadik lépésként az öngondoskodást javasolják. Ennek lényege, hogy a kötelező kiadások után rögtön a takarékoskodásra fókuszálsz. Hozzáadsz némi pénzt a vésztartalékodhoz, megtoldod valamennyivel az e havi hiteltörlesztőt, félreteszel a nyugdíjra vagy utalsz valamennyit a befektetésekre szánt számládra. Lényeg, hogy kötelező kiadásként kezeld a takarékoskodásra szánt összeget is. Ez az a lépés, amit a legtöbben kihagynak, pedig senkinek sem szabadna, aki biztonságos jövőt szeretne.

4. lépés – Mennyi az extra kiadásod?

Az extra kiadások trükkösek a költségvetés készítéskor, hiszen ezek nem fixek, állandóan változhatnak, hiszen külső tényezők befolyásolhatják őket. Ide sorolhatók például a szórakozásra, utazásra, ruházkodásra, benzinre és éttermekre szánt összegek. Ha spórolnunk kell, ezeknek a kiadásoknak a szabályozásával megtehetjük.

5. lépés – Tegyél minden egymás mellé!

Nem elég leírni a bevétel összegét, a kötelező és extra kiadásokat, mindezeket egymás mellé is kell tenni. Egyik oszlopban szerepel a havi bevételed, másik oszlopban a havi kiadásod (kötelezők, spórolásra szánt összeg, extra kiadások). A két oszlopot összevetve 3 opció állhat elő:

  • pluszban leszel hónap végén,
  • pont nullára jössz ki,
  • mínuszban leszel a hónap végén.

6. lépés – Mi a teendő?

A hatodik lépés semmiképp sem a vállvonogatás, a sóhajtozás vagy a Provident azonnali tárcsázása. Nem elég eljutni az ötödik lépésig, analizálni kell az eredményt és gondosan megtervezi a folytatást.

  • Ha pluszban jössz ki a hónap végén, az szuper! Költhetsz többet magadra vagy megspórolhatsz még több pénzt. Befektethetsz, vállalkozni kezdhetsz, utazhatsz, törlesztheted gyorsabban a hiteledet, … Lehetőségek tárháza áll előtted, ha a hónapjaid pluszosak.
  • Ha a hónapjaidat nullával zárod, szintén büszke lehetsz magadra, hiszen a nullához vezető úton elvileg már a takarékoskodásra is gondolnod kellett (lásd: 3. lépés). Ne érezd rosszul magadat a nullától, esetleg próbáld meg csökkenteni 4. lépés kiadásait a 3. lépés javára, ha pluszban szeretnéd zárni a hónapjaidat.
  • Ha a hónapjaid mínuszosra jönnek ki, tényleg nincs időd a vállvonogatásra. Hiába nem veszel tudomást a helyzetről, hónapról hónapra rosszabb és rosszabb helyzetbe kerülsz. Minél tovább nem törődsz a számokkal és azzal, hogy a kiadások és a bevételek kiegyenlítik-e egymást, annál sűrűbb anyagi mocsárba ragadsz. Kezdetben át kell gondolnod, hogy a bevételed elég magas-e, nem szükséges-e másodállás vagy akár egy tejesen másik állás! Folytatásként azonnal csökkentened kell a 4. lépés kiadásait! Addig kell játszanod az 1. és 4. lépéssel, amíg legalább 0-ával nem záródnak a hónapjaid.

Igen, nehéz ügy. Mégis el kell fogadnunk, hogy itt már nem csak a rózsaszín malacperselyünkbe szórt, Matchboxra félretett zsebpénzünkről van szó. Ez már a felnőttek világa, ahol szigorúan számonkér a NAV, a bank és a jövőbeli gyerekeink is.

További cikkek: