,,Utoljára a gimnáziumban voltam teljes.”

Lassan közeledem az ötéves osztálytalálkozóm felé. Ez már önmagában kicsit visszarepít az időben és nosztalgiával vegyes számvetésre ösztökél. Azonban furcsa módon, az utóbbi időben folytatott baráti beszélgetéseim – pedig egymás számára ismeretlen emberekkel történtek – mind a gimnáziumi évek körül forogtak. Arról, ki hogyan élte meg a középiskola és egyetem közötti váltást, hogy érzi most magát az akkori állapotokhoz képest, mi változott és még sorolhatnám. Ami még meglepőbb, hogy minden beszélgetésnek az lett a vége, hogy akkor minden egyszerűbb, kerekebb és összességében jobb volt. Az a helyzet, hogy én is így élem ezt meg. Igyekezetem feltárni magamban az okokat és összeegyeztetni ezeket a beszélgetésekből leszűrt tapasztalatokkal.

Akkor még igazi volt a közösség

A legszorosabb, legőszintébb barátságok nem időszak függők. Azonban a szélesebb körben vett közösség fogalma mégis inkább a középiskolai évek jellemzője. Miért? Mert az egyetemen, bár rengeteg kisebb csoportunk alakulhat ki, mégsem jellemző az a fajta néha pozitív, néha negatív ,,összezártság”, mint ott. Ha akartad, ha nem, mindenképp ugyanazzal a húsz-harminc emberrel voltál kénytelen eltölteni egy héten öt napot, legalább napi 5-6 órában. Ez mai fejjel hihetetlen mennyiségű idő. Emellett a folyamatos közös élmények is ott voltak. Osztálykirándulások vagy akár a kollektíven átélt rossz tapasztalatok. Mindenképpen kialakult egy eltérő mélységű ismertség a társak felé. A valahová tartozás pedig elemi szükségletünk. Akkor teljesen úgy éreztem, hogy részese vagyok egy közösségnek. Most ez teljesen más. Megvannak persze a baráti társaságok, egyetemi csoportok, de ezek teljesen másfajta szociális élményt adnak. Mer előbbiek néhány igazi barátra szorítkoznak, utóbbiak pedig nem válnak ennyire szoros kötöttséggé.

Mi is az a szabadság?

Akkor azt hittem (én buta!) az lesz az, amikor szabadon jöhetek-mehetek bárhová, ahová akarok. Most ez megvan, de úgy gondolom, szabadabb akkor voltam. Mert bár megvoltak a kötöttségek, de nem ültek komoly terhek és felelősségek a vállamon. Nem akarom túlragozni, mindenki tudja miről beszélek. Egyetlen egy feladatunk volt, tanulni és kész. Nyilván kicsit egyszerűsítem a helyzetet, de a lényeg, hogy akkori életünk egy teljesen biztonságos és kiszámítható rendszer volt. Nem volt igazán vesztenivaló, szabadon próbálgathattuk a képességeinket és a határokat. Megtehettük azt, amiről ezek az évek szólnak: keretek között felfedeztük a világot. Ez rendkívül felszabadító érzés! Mert bár néha falnak ütköztem, tudtam, hogy lesz, aki elkap.

A rendszer, amit akkor gyűlöltem

Napi beosztás, rutin, határidők, keretrendszer. Akkor úgy voltam vele, hogy sokkal jobban járnék, ha ez nem lenne. Hát nem! Most jövők rá, hogy nekem mennyire szükségem van erre. Ha az ember maga osztja be az idejét, hajlamos belecsúszni a halogatásba, de én meg aztán különösen. Visszasírom azt az időszakot pont azért, mert megadta, ami nekem kell van ahhoz, hogy jól funkcionáljak, a rendszert. Megfeszített munka volt, de átláthatóan tartotta az életem. Nem volt idő elcsúszni.

Egyben volt az egész

,,Utoljára a gimnáziumban voltam teljes.” Ez a mondat az én számon csúszott ki az egyik beszélgetésben. Biztonságos és kiszámítható volt az élet, még akkor is, ha burok. Rendszerezett és összeszedett voltam, még akkor is, ha gyakran fáradt. És a közösségnek megvoltak a maga valós élményei. Nem pörgettük napi szinten bulit és ez volt a jó. Mert ami volt, az tényleg, különleges, emlékezetes és ünnep. Meg volt az értéke. És úgy érzem, hogy akkor sokkal jobban menedzseltem az életem. Úgyhogy igyekszem ebből meríteni és néha sorvezetőként használni, hogy az akkor tapasztalataimból és a mostani élethelyzetemből kihozzam a valaha volt legjobbat!

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: