Van az úgy… hogy fiatalon mégsem vagyunk annyira energikusak

Van az úgy, hogy szuper egyensúlyban telik a nap: reggel szaladgálunk az udvaron a kutyával, időben beérünk a munkahelyre, elolvasva az e-maileket egyetlen fejleüvöltős soron sem kell átrágnunk magunkat. Sikerül a visítva röhögős kollégák elől elslisszolni a kávéfőzőhöz, majd a telefonos egyeztetésekkor össze tudunk rakni egynél több értelmes mondatot, sőt, néha még az is előfordul, hogy meg tudjuk nyugtatni a betelefonáló teljes kétségbeesésben levő kolléganőket valami frappáns válasszal. Sőt, precízen össze tudjuk szedni az infókat egy projekt megalapításához és tudjátok… hatékonyak tudunk lenni. Van az úgy, hogy munka után elintézzük a bevásárlást és megsétáltatjuk a kutyát délután is (na nem egy rövid „könyörgöm pisilj már és menjünk” körre, hanem rendes távra) és még van erőnk este főzni, netán palacsintát sütni és közben ki is tudunk kapcsolni egy kicsit.

Nem mindig sikerül..

Van az úgy, hogy az ilyesfajta kiegyensúlyozott napokat meg sem közelítjük. Én legalábbis biztos nem. Előfordul, hogy pár óra alvás után reggel a kutyával is rohanok, a munkából természetesen elkések, (tudom, ez ultragáz szokás), majd mintha mi sem történt volna, robogok a magas frekvenciájú kolléganők elől stoppolni a gépet a dupla-presszómért. Néha egyszerűen nem vagyok képes felfogni az értelmét annak, amit nekem mondanak, és simán leírom, hogy „Kis Pista anyja neve Kis Pista”. Van az úgy, hogy a kávézós rituálém után előhalászom a fiókomból a betárazott energiaitalt, hogy legalább az átlagos értelmi szintre fel tudjam pumpálni magam, majd a nap közepén jut eszembe, hogy a vérem egyelőre kávéból és energiaitalból áll, továbbá várományosa vagyok még egy fincsi, “ultra egészséges” zacskós tésztalevesnek. Néha úgy viselkedek, mint egy óvodás, pedig elhatároztam, hogy ezen a munkahelyen komoly leszek, megbízható és kiegyensúlyozott…

Van az úgy, hogy a saját csődtömegesdim az agyamra megy és elhatározom, hogy gyümölcs hetet tartok és elfogyasztom a javasolt napi 3 liter vizet, meg hogy úgy összességében összeszedem magam – és sikerül is. De olyan is van, amikor mindenkinek a „nem tudtad, hogy a 20 az új 80” egyetlen általam gyártott gyenge poént próbálom ellőni, elviccelve, hogy mindenem fáj, fáradt vagyok és lényegében használhatatlan.

20onévesen mindennek simán kellene mennie…?

Van az úgy, hogy rettentő önostorozásba kezdek és brutálisan eluralkodik rajtam a pánik, hogy hogyan tudom mindig sutba vágni az egészséges életmódot – ami legtöbb esetben az összeszedettségem fokmérője –, hogyan hullhatok szét ennyire sűrűn és amúgy is, 24 éves vagyok, ki kellene, hogy csattanjak az energiától és motiváltnak, fáradhatatlannak kellene lennem. Nemrég olvastam egy magyar filozófussal, Heller Ágnessel készült interjúban, hogy elmondása szerint Ő sosem volt fáradt – álmos igen, de fáradt soha. Még is hogy van ez? Én volnék generációm lúzereinek mintapéldánya, aki járulékos veszteségként fog kihullani az élre törő emberek csoportjából, mert az önuralmam nem az igazi, ráadásul állandóan fáradt is vagyok, amelyek miatt rendszeresen visszazuttyanok a béka feneke alá?

Nyugtázd és kezdd újra!

Igenis, 20onévesen is kimerítheti az embert a „minden percem be van tervezve” életmód, a rengeteg inger, a generációnk előnyeként emlegetett végtelen rugalmasság és folyamatos alkalmazkodás. Nagyon könnyű megindulunk a lefele mutató spirálon. Ha pedig nem figyelünk a testünk jelzéseire és csak pörgetjük magunkat, teljesen ki fogunk égni. Ez pedig generálni fogja az olyan rossz szokásokat, mint a töméntelen koffeinfogyasztás, mozgásszegény életmód, a túlstresszelt hétköznapok.. Ami még inkább kiszipolyozza a testünket és csak görgetjük a kupac… fáradtságot.

Ne haragudj és ne utáld magad azért mert esetleg ismét kikerült a kontroll a kezedből! A lényeg, hogy önsajnálgatás és önutálat helyet lendüljünk újra mozgásba – mondom ezt magamnak is. Négyszáznegyvennegyedjére is határozzuk el, hogy felrázzuk magunkat az álomkórból. Nem holnap, nem hónap elsején, hanem ma kell újra felvenni a fonalat. Mert a „lúzer”, „ifjú-trottyos”, „használhatatlan”, „örökké fáradt” jelzők pillanatnyilag talán valóban igazak némelyikőnkre. Én biztosan sokszor fogom még újrakezdeni: rengetegszer fogok visszatérni a tunya életmódhoz, fogom előkapni a zacskós levest végszükség helyzetben, sokszor fogom kihajítani a nyelvkönyvem az ablakon motiváció híján és természetesen pofákat fogok vágni arra, aki elmagyarázza, hogy fiatalon mennyire energikusnak kellene lennem.

De aztán ismét megrázom majd magam, felocsúdok és nekilendülök. Lehet, hogy sokadjára, de ismét összeszedem magam.

További cikkek: