Volt egy vírus, ami valamit elvett, valamit adott, de örökre nyomot hagyott

A külföldön kirobbanó járvány híreit hallva, még csak nem is sejtettem, hogy olyan új korszak kezdődik az életemben, ahol a karantén, pandémia, oltakozás vagy épp az operatív törzs kifejezésekkel bővül a szókincsem. Azt sem hittem, hogy pontos és mély ismereteim lesznek a PCR és antigén tesztek közötti különbségekről, és már-már virólógusi szinten képben leszek a SARS-CoV-2, azaz (Covid 19) koronavírus háttér információival, és az erre kifejlesztett vakcinák hatásmechanizmusával kapcsolatban egyaránt.

Álmomban sem képzeltem, hogy alap ruhatáram darabjaként az orrot és szájat eltakaró maszk lép előtérbe, és azt sem, hogy mennyit fogok szitkozódni a bolt bejárata előtt, amiért újfent otthon/kocsiban felejtettem a maszkom. Számtalanszor tettem fel a kérdést: maszkod van?! Ahogy előre azt sem prognosztizálhattam, hogy a kezeim több alkoholt fognak „fogyasztani”, mint a szám (egyik kedvenc idézetem után szabadon). Nem hittem, hogy 2020 meghatározó szlogenje a #staythefuckhome lesz, milliószor végig hallgatva az ezen üzenetről szóló kisvideót, a híres neves videó megosztón.

Egy évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt számomra, milyen gyökeres változásokat hoz az életembe a kirobbanó világjárvány. Olyan intézkedések lettek hatással ránk, amik a mindennapi életvitelünket nagymértékben befolyásolják, ahol egy koncert-, színház-, mozi látogatás privilégiumnak számít.

Képtelenség volt felfogni

Amikor kishazánkba is bekúsztak az első járványadatok, talán még mindannyiunk fejében megfordult, hogy kész átverés áldozatai lettünk, egyszerűen képtelenség volt felfogni az események ilyen irányú alakulását. Már tudjuk, hogy generációk életét meghatározó és megváltoztató körülmények áldozatai lettünk, amit pár év múlva a történelemkönyvek is említeni fognak. A home office, digitális oktatás, kijárási korlátozás/tilalom, négyzetméter alapú vásárlás, karantén, távolságtartás, maszkhordás olyan távolinak tűntek. Majd mikor fokozatosan bevezetésre kerültek ezen intézkedések, talán még mindig nem vettük komolyan. Egy rossz rémálomként definiáltuk az életünk felfordulását. Tagadtunk. Hitetlenkedtünk és könnyelműen legyintettünk a vírus komoly(talan)ságára. Sokan közülünk már a járvány kezdetekor féltek, pánikoltak, de többünk értetlenül állt az történések és intézkedések felett.  

Kezdetben én is féltem

Nagyon. Híráradat özönlött felém minden nap, negatív hullám indult el bennem, mely irányt adott a teljes kétségbeesésnek és egyre inkább szorongás lett úrrá rajtam. A hírek olvasása berántott egy pánik spirálba. Nap, mint nap azzal a tudattal ébredtem, hogy félek. Féltem a családom, a szeretteim és az egészségük. Féltem magam, testileg, lelkileg és mentálisan. Tartok a várhatóan romló tendenciát mutató gazdasági helyzettől. Féltem a megélhetésem és megkérdőjeleztem munkahelyem biztonságát. Egész egyszerűen féltem a nagybetűs vírustól.  

Csupa kérdőjel volt a fejemben

Tavaly márciusban a tetőfokára hágott az összegyűlt feszültség bennem. Nem értettem miért kell türelmet gyakorolnom, és miért nem dolgozhatom otthonról. Nem volt világos, miért kell megvárni, míg mindenki beteg lesz. Nem értettem, miért kell kimennem az utcára, mikor olyan komor, sivár, üres és félelemmel teli minden. Miért kell veszélyeztetnem magam és mások? Tényleg ilyen nagy a baj, vagy csak túlkapás folyik? Ha elkapom a vírust, – bíztam benne az erős immunrendszerem megvéd -, mi van akkor, ha átadom másnak, aki nem ilyen szerencsés? 

Megráztam magam és mikor ráeszméltem a beláthatatlan időre szóló bizonytalanságról, át kellett programoznom a fejembe kúszó negatív gondolatokat. Egy leszűkült világban volt szükség megtalálni az örömöm és boldogságom. Látva az egykor nyüzsgő, majd kiürült Budapestet, látni a távolságot tartó, maszkban járó fiatalokat és időseket, átélni az emberek közötti mászkálás ’csak legyünk már túl rajta’ érzését, olyan új felismeréseket adtak, melyeket egy életre magamba szívtam és mozgatórugói lesznek a gondolkodásomnak.

Ha összegeznem kéne az elmúlt évet, azt hiszem, eszerint írnám le:

Volt egy vírus,

  • ami idegenként és ismeretlenként lépett az életembe.
  • ami szorongást idézett elő.
  • ami számtalan alkalommal összeomláshoz vezetett.
  • ami bizonytalanná tette az addig biztosat.
  • ami korlátozott és elszigetelt azoktól, akiket szeretek.
  • ami elvette az addig evidenciának számító szórakozási lehetőségeket és szociális életet.
  • ami teljes szektorokat igázott le, s tette utcára emberek százezreit.
  • ami erősítette bennem az egészségi állapotom megromlásától való félelmemet.
  • ami miatt sírtam és félelemmel töltötte meg a napjaimat.
  • ami elvette a kedvem és a motivációm a munkába járástól.
  • ami távolságtartásra kényszerített.
  • ami online keretek közé szorított az élet számtalan területén.
  • ami az addig megszokott tevékenységeim és mozgásterem szabályokhoz kötötte.
  • ami családokat tett tönkre egészségileg, emocionálisan és egzisztenciálisan.
  • ami vitákat generált, feszültséget és ellentéteket szült.

Azonban volt egy vírus,

  • ami sokunkban emberfeletti erőket mozgósított a beszűkült világ ellenére is.
  • ami megtanított legyőzni a szorongást.
  •  ami segít értékelni az egyszerű dolgokat körülöttünk.
  • ami természet közelibbé tett.
  • ami új megküzdési stratégiákat hozott létre bennem.
  • ami segített mélyebb önismeretet gyakorolni.
  • ami minden bizonytalanságával együtt segített megtartani a stabilitásom.
  • ami megtanított többet nevetni és még több humort csempészni a mindennapokba.
  • ami ahelyett, hogy gyengítette volna a kapcsolatokat, erősítette azokat.
  • ami számtalan területen nyújtott új lehetőségeket, kihasználva az online teret.
  • ami segített a tudatosabb élet felé vezető út kialakításhoz és eléréséhez.
  • ami a külső tényezők helyett, rákényszerített a befelé fordulásra.
  •  ami rávett olyan mozgásformákra, amelyekért nem kell különösebb erőfeszítést tenni vagy akár edzőterembe járni.
  • ami lelassított.
  • ami új kapukat nyitott meg és több időt hagyott magamra.
  • ami figyelmet fordított a legdrágább kincsünkre, az egészségre.
  • ami megtanított értékelni a szeretteinket és a jelen pillanatot.
  • ami új nézőpontokat adott.
  • ami megtanította, hogy minden csak nézőpont kérdése még a legreménytelenebbnek tűnő időkben is.
  • ami még itt van körülöttünk, hatással van ránk, de miénk a döntés szabadsága, hogy miként élünk mellette.

További cikkek: