A nők karrierjének láthatatlan buktatói – Üvegplafon-szindróma, huszonkettes csapda Téma: Karrier

Noha az egyenlő bánásmód követelménye az utóbbi években beleégett a köztudatba, mégis azt tapasztaljuk, hogy a nők munkahelyi diszkriminációja még mindig nem oldódott meg teljesen. A fejlett országokra és a hazai üzleti életre is jellemző, hogy a nők alulprezentáltak a férfiakhoz képest: minél magasabb a pozíció, annál kisebb az esélye annak, hogy nő töltse be. De még ha be is tölti, rendszerint kevesebb fizetéssel kell számolnia férfitársához képest. A való életben nem mesebeli üveghegy van, hanem üvegplafon és üvegszikla. Vajon mi táplálja ezeket a láthatatlan jelenségeket, és mit lehet tenni megakadályozásuk érdekében?

Átlátunk rajta, mégsem tudjuk átlépni. Mi az? Az üvegplafon!

Mindannyian tudjuk, hogy a nők a férfiakhoz képest ugyanolyan tehetségesek és képzettek. Rendelkeznek a szakmai sikerekhez szükséges vezetői ambícióval, erős elkötelezettséggel és kitartással, mégis, a nők többsége az alacsonyabb szintű pozíciókban dolgozik. Egy bizonyos szintnél azonban – ami általában a középvezetői – mégsem jutnak feljebb a vállalati hierarchiában. Jogosan tesszük fel a kérdést: létezik, hogy a nők csak ritkán képesek a férfiakkal egyenértékű karrierút megvalósítására? Sajnos: létezik. A nők karrierhelyzetét leíró fogalom, az üvegplafon-szindróma kiválóan igazolja ezt a megállapítást. Bucher Katalin a bolhaidomításhoz hasonlítja a jelenséget:

„Végy egy maréknyi bolhát, akik jó nagyot ugranak, tedd őket egy befőttes üvegbe, és zárd le egy átlátszó celofánnal! A bolhák egy ideig folyton beleverik magukat a plafonba, ám rövid idő elteltével megtanulják, hol van a határ. Ezután már nem akarnak kiugrani, nyugodtan leveheted a tetőt, a bolhák nagy része nem fog rájönni arra, hogy elmúlt a veszély, bátran ugorhatnak magasabbra is. A női karrier is hasonló a bolhacirkuszhoz. Egyszerűen helyettesítsd a bolhákat a nőkkel, a dunsztosüveget a munkahellyel, a celofánt a társadalmi lehetőségekkel!”

A hasonlat rávilágít arra, hogy nemcsak a külső nyomás és a női élethelyzetből következő akadályok nehezítik a vállalati létrán való feljebb jutás lehetőségét, hanem a belső félelmek, vélt korlátok is. A nők karrierjének egyik legnagyobb akadálya saját maguk: az üvegplafon egy olyan akadály, amit a társadalmi beidegződések miatt képtelenek áttörni, és aminek létrejövetelében maguk is felelősek.

A fiúk és a lányok szocializálása

Ez az egész mizéria már a csecsemőkörben elindul: a szocializáció már közvetlenül a születés után végzi a dolgát, amikor a kisgyermek megkapja a nemének megfelelő rózsaszín vagy világoskék rugdalózót. A későbbiekben a társadalom (is) szabályozza, hogy hogyan viselkedjen a nők, és hogyan a férfiak, illetve előírja, hogy milyen személyiségbeli jellemzőkkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy megfeleljenek a férfiasság/nőiesség ideálképének.

Nő = felnőtt kislány?

A nők bár tisztában vannak képességeikkel és lehetőségeikkel, saját karrierjük menedzselését mégsem tudják helyesen kivitelezni – állapította meg Shannon L. Goodson, aki a munkahelyi érvényesülés nemi kérdéseit vizsgálta kutatásában. A kutatási eredmény szerint annak ellenére, hogy a jó karrierhez önmenedzselés és önreklámozás szükséges, a nők inkább a többletmunkát választják, hiszen szerénységükből adódóan nem szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a cég mennyit köszönhet nekik. A nők “jó gyerekként” viselkednek, hiszen a kislányokat már pici koruktól kezdve arra nevelik, hogy udvariasak, engedelmesek, halk szavúak, szeretetre méltóak, esendőek legyenek. A nők többsége felnőtt kislány, tudtukon kívül önmaguk szabotálják saját előrejutásukat, hiszen örökké “kislányok” maradnak.

A hatalom negatív oldala, a manipulálás, a fölényeskedés, az erőszakosság, a tolakodás nagymértékben kidomborodik a vezetői pozíciókban, ami a nők számára akár rémisztő is lehet, hiszen szocializációjuk legerősebb vonala a szeretet iránti igény: vagyis bájosnak, szeretetreméltónak, esendőnek, törékenynek, védelemre szorulónak kell lenniük. A magasabb pozíciókban viszont sokkal többet ér a függetlenség, az asszertivitás és a céltudatosság, mint a melegség, a segítőkészség vagy a gondoskodó hajlam.

A nyílt nemi nevelés eredményeképpen a férfiasság és a nőiesség kritériumai társadalmi szinten is beépülnek az emberek elvárásai és gondolatai közé. Ennek a következő stádiuma pedig az úgynevezett „huszonkettes csapdája”.

A huszonkettes csapdája

Meglepően sokan gondolják úgy, hogy ha egy nő határozott, célratörő és karakán, akkor már nem is tekinthető nőiesnek, hiszen ez elébe megy az elfogadott „nőies” jelzőknek. Ha pedig azt gondolják egy adott nőről, hogy nagyon is nőies, akkor úgy hiszik, már nem is lehet jó vezető. Hiszen ha egy nő nem szándékozik élni a hatalmával, akkor ez csak táplálja azt a hitet, hogy nem való vezető szerepbe. Ha viszont él hatalmával, akkor férfiasnak tartják, ami megint azt bizonyítja, hogy a nőiesség nem egyeztethető össze a hatalmi pozícióval. Márpedig egy sikeres nő nem válik férfivá! Közel megoldhatatlan feladat ez: nőnek lenni, nőnek maradni, és mindeközben nőként érvényesülni a 21. században elmondhatatlanul nehéz – bárki bármit mond.

(Egy női vezetőnek egyébként nem csak a szakmájában kell kiemelkedően jónak lennie. Egy női felső vezetőnek egy férfinál is jobbnak kell lennie, ugyanis egy nőnek csak akkor adják meg a bizalmat, ha már bizonyított. Ezzel szemben egy férfinak a bizalom szinte alanyi jogon jár.)

Dobd be magad!

A szocializáció, a társadalmi-kulturális sztereotípiák, valamint az ezekből fakadó pszichológiai nyomás mind hozzájárul a nők felett húzódó üvegplafon törhetetlenségéhez. A nők maguk segítik az üvegplafon-szindróma továbbélését, ugyanis “a jó munka önmagáért beszél” típusú mentalitás nem elegendő. A környezet felé kommunikálni kell a teljesítmény fontosságát! Sheryl Sandberg Dobd be magad! című könyvében állítja – amelynek könyvajánlóját itt olvashatod –, hogy attól a pillanattól kezdve, amint a nők fellépnek saját érdekeikért és tudatosabbak lesznek, a vállalatok is támogatni fogják őket.

Ekkor fog megváltozni a világ.