A vendéglátást kimaxolni? – Interjú a Bacardi márkanagykövetével Téma: Karrier

Noha csak fél évet dolgoztam vendéglátásban még az egyetem mellett, azóta is töretlenül tartom a véleményem: ha egy szóval kellene ezt az időszakot jellemeznem, akkor az emberpróbáló szót használnám. Tudom, hogy soha életében nem állt a pult mögött az az ember, aki szerint ez az egész nem több, mint kávé csinálgatás és koktél kevergetés. Meglepő, de környezetemben rengetegen osztják ezt a véleményt. Ezekre a megalapozatlan elszólalásokra rendszerint egy ismerősöm ugrott be: Gózon Péter, a Bacardi márkanagykövete és a High Note Skybar bármanagere. Vele beszélgettem, ugyanis kíváncsi voltam, hogyan vált egy kissé céltalan, útját még nagyban kereső egyetemistából egy határozott jövőképpel rendelkező fiatal felnőtt.

Beszélgetésünk a kezdetek kezdetével kezdődött, a sorsdöntő érettségi időszakkal. Bele is kezdett történetébe: „apukám a ballagásom napján hunyt el, az érettségim nem sikerült jól. A Corvinust céloztam meg továbbtanulás szempontjából, de nem vettek fel, így elmentem egy éves OKJ képzésre, mint utazásügyintéző. Na, ott jöttem rá, hogy nem érdekel a turizmus.”

Életútja a Budapesti Gazdasági Egyetem – akkoriban még főiskola – Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán folytatódott, majd meglepő őszinteséggel folytatta: „buliztam, szórakoztam, nem érdekelt semmi, elvoltam. Körülbelül a 3. szemeszterben látogattuk meg barátaimmal az egyik társunkat: kíváncsiak voltunk, hol dolgozik, látni akartuk, milyen a hely, akkoriban nagy hype-ja volt. Előtte csak kocsmákba jártunk, bárokba nem tettük be a lábunkat, nem volt a mi pénztárcánknak való. Na, ott, azon a helyen jött létre bennem valami. ”

Csillogó szemekkel beszélt a hely légköréről, a fényekről, az illatokról, és legnagyobb megdöbbenésemre: az ottani bártenderek mozgásáról. „Leültem az asztalhoz és a pult mögött álló személyt néztem: gyönyörűen mozgott, szép mozdulatai voltak. Megfogott a pult mögötti kiállása, szerettem volna én is olyan lenni.”

Ezen élményből inspirálódva döntötte el, hogy az egyetem mellett elvégez egy mixer iskolát is: tanulmányai utolsó félévében már bártenderként dolgozott egy szórakozóhelyen. Állítása szerint borzasztó volt, majdnem meg is ölte az egész karrierjét. „Akkoriban kezdtünk el járni Zsófival, a feleségemmel, ő volt az, aki tartotta bennem a lelket. A szórakozóhelyről a Costes Downtown-ba kerültem, ami egy év alatt Michelin-csillagos étterem lett. Ott jött létre a minőség iránti igényem. Kemény edzőtábornak fogtam fel az ott eltöltött 8 hónapot.” Elmesélte, hogy bizony itt is megfordult a fejében gondolat, hogy otthagyja a szakmát: nem könnyű Michelin-csillagos séfek ordítozását hallgatni egész nap.

Ebben az időszakban már felmerült benne a versenyzés iránti vágy: ismerni akarta a többi bártendert, tudni akarta, ki, milyen szinten mozog, de legfőképp azt szerette volna látni, hová kell még fejlődnie. El is indult élete legelső versenyén, egy Whiskey Show-n, ahol nem ért el helyezést. „Nem törtem össze, inkább bátorított a többire.”

Így történt hát, hogy később, 2016-ban benevezett a Bacardí Legacy-ra, a világ egyik legrangosabb koktélversenyére, ahol a legkiválóbb bártenderek csillogtatják meg rátermettségüket és kreativitásukat annak érdekében, hogy a Bacardí örökség részévé váljanak. A verseny azóta is meghatározó pontja az életének – állítja. „Kaptam egy meghívót, állandóan nézegettem. Két héttel a nevezési határidő előtt döntöttem el, hogy nevezek.” Abban a két hétben szinte megállás nélkül egy koktél recepten törte a fejét: kókuszos-zelleres italt szeretett volna készíteni, azonban nem járt sikerrel, nem találta meg bennük a harmóniát. „Egyszerűen nem jött ki jól, nem volt finom, ezért a nevezés előtt két órával eldobtam az egész koncepciót, és egy teljesen új dolgot raktam össze: egy olyat, ami éppen érzésből jött. Így jött létre a Sin Limites, azaz határok nélkül.” A kardamom szemeket törőfával szétnyomkodta, Bacardí Carta Blanca-t, limelét, Camparit és vaníliaszirupot koktéljéggel shakerben összerázta, majd duplaszűréssel pohárba töltötte. (A koktél azóta bekerült Paul Martin által írt 101 Award-Winning Cocktails from the World’s Best Bartenders című könyvébe is.)

A recept a hazai elődöntőben bekerült a top 3-ba, és a moszkvai regionális döntőt is sikerrel abszolválta. Peti képviselte Magyarországot a berlini szuperfinálén, ahol összesen 39 ország bártendere küzdött azért, hogy 2017 legjobb bártenderévé váljon. A 6-8 hónapig tartó versenyen annyira el volt foglalva azzal, hogy teljesítse azt, amit magának kitűzött, hogy a nyereség vagy a veszteség fogalmán szinte nem is volt ideje gondolkodni. „Épphogy nem jutottam be a legjobb 16-ba. Akkor persze szomorú voltam, de ma már semmilyen rossz érzés nincs bennem.”

„Már a High Note Skybar-ban dolgoztam, amikor jött egy telefonhívás az akkori márkanagykövettől. Arra gondolt, lehetnék én az utódja. Egyáltalán nem számítottam rá” – nevetett. Az első álom után – bejutni a Bacardí Legacy döntőjébe – megvalósult a második is, Brand Ambassador, vagyis márkanagykövet lett. „Időközben kineveztek a High Note Skybar egyik bármanagerének is” – folytatta egy mély levegővétel után, hangjából enyhe meglepődöttséget véltem felfedezni. Az élet azonban nem áll meg, pláne, ha a felkínálkozó lehetőségekre igent mondunk: két törzsvendégével megalkotott egy Terminus nevezetű gin-t, ami március tájékán fog berobbanni.

„Hozzátenném, hogy minden sokkal könnyebb, ha az ember mögött van egy erős, támogató erő. Ha Zsófi, a feleségem nincs, én nem vagyok itt. Lehet, hogy már réges-rég kiléptem volna a szakmából.”

Már épp elköszöntünk volna, amikor még eszébe jutott egy fontos dolog. „Ha tanácsolhatok valamit az olvasóknak, akkor a vonzás törvényére hívnám fel a figyelmet. Nagy sablon, de egyszerűen működik: ha hiszel abban, hogy létrejön, akkor az létre fog jönni. Nap mint nap látom a saját környezetemben is, hogy az emberek félnek. Szeretnének versenyekre jelentkezni, de csak egy-két ember meri megtenni ezt a lépést. Aztán annak az egy-két embernek sikerül.”