“Aki gazdag akar lenni, az nem ide jön.” – Egy orvostanhallgató vallomásai Téma: Karrier

Az magyar egészségügy mindig is kényes témának számított. Na de hogy telnek egy átlagos orvostanhallgatónak a diákévei? Pozitívan tekint jövőjére? Megfordult fejében a kiköltözés gondolata? Mihalovits Botond, a Semmelweis Egyetem egyik hallgatója már a harmadik orvosis évét tapossa. Véleményeiről, terveiről mesélt a 22 éves orvostanhallgató.

“16 évesen döntöttem el, hogy orvos leszek, más meg sem fordult a fejemben. Előtte a sporttal foglalkoztam, sajnos nem is tanultam annyira jól, azonban a sérülések miatt inkább úgy döntöttem, hogy belehúzok a tanulásba” – meséli Botond orvosi “karrierjének” kezdetét.

Bele is húzott, jó eredményekkel abszolválta az emelt fizika és biológia érettségit. Elegendő pontot sikerült összegyűjtenie ahhoz, hogy beléphessen a Semmelweis Egyetem kapuján.

“Elmondásból tudtam csak, hogy mi vár rám, az nyilván más, mint a valóság” – meséli fiú, akit nem ért váratlanul az sem, hogy körülbelül 30 éves korára fog csak “révbe érni”.

“Aki befejezte a gimnáziumot az azt hiszi, hogy innentől kezdve már csak olyat fog tanulni, ami érdekli, és amivel foglalkozni fog. Hát, ez nem így van” – nyilatkozta a fiatal orvostanhallgató. “Rengeteg olyan dolgot tanulunk mi is, ami ugyan érdekes, de nincs idő a mélyebb ismeretek elsajátításához. “Töltelék tantárgyaink” is vannak, amik persze érdekesek és viszonylag hasznosak, de képtelenség ennyi mindenre emlékezni. De hát ez olyan, hogy nem emlékszünk arra, hogy mit tanultunk általános iskolában a zárvatermőkről. Memorizálás nincsen felejtés nélkül.”

Az orvosis vizsgaidőszakot emberpróbálónak nevezte: “Ilyenkor le kell ülni reggel nyolckor és tanulni egészen éjfélig. Ezt egy hónapon át, minden egyes nap.” Hozzátette még, hogy a csúszás igencsak gyakori szaktársai körében. A tanulók 40-50 százaléka szinte biztos, hogy nem az előre meghatározott egyetemi menetrend szerint halad.

A magyar orvosképzésről annyit mondott, hogy rendkívül elméletközpontú, a külföldi egyetemek sokkal gyakorlatiasabbak. “Aki nyugaton végzi az orvosi egyetemet, annak sohasem lesz olyan elméleti háttere, mint nekünk. Viszont a gyakorlati hátteret mi magunkra fogjuk szedni” – állítja.

Első évben ápolástan gyakorlat van, ahol az alapvető feladatokat látják el, még vért is vehetnek. Másodévben azonban nincsen gyakorlatuk – mégis ez a legnehezebb évük. A gyakorlatokat nagyon élvezik a leendő orvosok: “végre kórházban vagyunk” – nyilatkozza eddigi gyakorlatairól Botond.  Kiemelte a nővérek segítőkészségét és fontosságát, hiszen ők tanítják be a rezidenseket és járulnak hozzá fejlődésükhöz. “Nővérek nélkül a kezdő orvosok sehol se lennének” – teszi még hozzá.

A kétséges egészségügyi helyzetről, fizetésekről, körülményekről így nyilatkozik: “Ide senki se jön azért, hogy gazdag legyen. Aki gazdag akar lenni, az nem ide jön. Ekkora befektetett energiával – mint amennyit egy orvostanhallgató tesz bele abba, hogy orvossá váljon – rengeteg másik szakmában meg lehetne gazdagodni. Ez hivatástudat.”

“Egy rezidens egyébként közel annyit keres már, mint egy szakorvos, körülbelül nettó 300 ezer forintot. Az éhenhalás jelensége már nem él, különböző ösztöndíjakat is megpályázhatunk 100-200 ezer forint értékben. A fiatalok Magyarországon maradnak, egy mostani rezidens fizetéssel már el lehet lenni. Persze nem azt mondom, hogy nem érdemelnének többet, mert nagyon is“ – meséli Botond, amikor a pénzügyi kilátásokról kérdeztem.

Hozzátette, hogy régen sokan a rendszer hibája miatt döntöttek a kivándorlás mellett. “Nem minden a pénzről szól. Persze fontos tényező, de nem mondanám, hogy az első számú.” Állítja, hogy az itthoni munkakörülmények, a szakmai lehetőségek és a hazai egészségügyi rendszer kilátásai ugyanolyan fontosak, ha nem fontosabbak.

Jövőbeli terveiről mosolyogva nyilatkozott: egyelőre a plasztika áll az első számú helyen, de állítása szerint ez még változhat. “Senki se tudja előre, hogy na ő akkor állkapocs sebész lesz. A szakirány érdeklődés tanulás közben alakul ki, előre döntést hozni igencsak nehéz.” Jövőjével kapcsolatban kijelentette, hogy ugyan ki szeretne menni külföldre tanulni, de hosszú távú terveit mindenképp a magyar egészségügyben képzeli el.