Bárcsak ilyen iskolába járhattunk volna!

Pillanatkép a Budapest Schoolból Pillanatkép a Budapest Schoolból

Itt az ideje annak, hogy az oktatási rendszert elővegyük a 200 évvel ezelőtt készült fiókból és rendesen leporoljuk végre. Vagy esetleg gurítsuk a Duna mélyére az egész komódot és építsünk egy teljesen új rendszert a nulláról. Halácsy Péter és társai az utóbbi opció mellett döntöttek.

Most mindenki menjen le alfába! A folytatásban egy olyan oktatási rendszerről mesélek nektek, amely mindent felülír, amit eddig az iskolákról hallottatok, tudtatok vagy tapasztaltatok. Talán ha mi is ilyen iskolában tanultunk volna, most nem szenvednénk a kapunyitási pániktól.

Mi jut eszünkbe a hagyományos iskolákról?

Ha nagy általánosságban egy iskolára gondolunk, pontosan az a rendszer villan be, amely már 200 évvel ezelőtt is létezett. A régi épületek, a padokban vigyázzban ülő gyerekek, a katedrán magyarázó tanárok, a nehéz dolgozatok és a kínos felelések valóban keveset változtak az elmúlt években. Ezt elégelte meg Halácsy Péter is és alapította meg többedmagával a Budapest School-t, mely egy az egyben újragondolja az oktatási rendszert. Az első óvodáik és alsó tagozatos iskoláik 2015-ben indultak, az innovatív elképzelés azonban akkorát robbant, hogy 2019-ben már az első középiskolájuk is megnyitja kapuit.

Unatkozó diákok helyett cselekvő gyerekek

Volt szerencsém ellátogatni az egyik mikroiskolájukba, a szeptemberben nyílt BPS Camponába. Nem láttam sem padban unatkozó gyerekeket, sem tankönyv felett görnyedő diákokat, sem kiégett pedagógusokat. Nem volt felelés, nem volt dolgozat, nem voltak osztályzatok sem. Senki sem szenvedett semmiféle stressztől, monotonitástól vagy teljesíthetetlen követelménytől. Danit nem keverték össze Petivel és Julitól sem várták el, hogy mindent ugyanúgy csináljon, mint Kati. A Budapest School-ban gyakorlatilag nem láttam semmi olyat, amit az iskolákban általában látni szokás, és ha most azt hiszitek, hogy ez problémát jelent, akkor hadd meséljem el nektek, hogy mit észleltem valójában.

Láttam motivált és tenni akaró gyerekeket, láttam kreativitást és kíváncsiságot, csapatmunkát és projektfeladatokat. A diákok egyetlen percig sem unatkoztak, izgalmasabbnál izgalmasabb kihívásokat kaptak. Nem klikkesedtek és nem utálták ki egymást, minden feladatot közösen oldottak meg. Mindenki azzal járult hozzá a célok eléréséhez, amivel tudott, mind azt csinálhatták, amiben sikerélményüket lelték, ami érdekelte és lekötötte őket. Mindenkinek volt lehetősége kipróbálnia magát mindenben, de senkinek sem kellett olyan elvárásoknak megfelelnie, amik számára teljesíthetetlennek bizonyultak. Na, hát szóval értitek, a madaraknak itt nem úszniuk, a halaknak pedig nem repülniük kellett.

Muszáj lenne megújítani a rendszert

A jövőbeli gyermekeimnek ugyanilyen biztonságos környezetet kívánok. Egy olyan helyet, ahol azok lehetnek, akik lenni akarnak, ahol nem egy 1-től 5-ig terjedő skála határozza meg azt, hogy kik ők, ahol nem kell kiválónak lenniük még abból is, ami a legkevésbé sem érdekli őket. Szükség van az olyan földtől elrugaszkodó és az oktatási rendszert alapjaiban újragondoló kezdeményezésekre, mint a Budapest School, mert ha nem történik változás, az elveszett fiatalok száma továbbra is sokkolóan magas marad.

A rendszer bombája huszonéves korunkban robban

Azt hiszem, mi, huszonévesek látjuk legjobban az oktatási rendszer ordító hibáit, hiszen a saját bőrünkön tapasztaljuk azokat. 18 éves korunkban azt várják el tőlünk, hogy irányt válasszunk, hogy határozzuk meg pontosan, mivel szeretnénk foglalkozni a jövőben, no de nem igazán értem, hogy mire fel követelik meg tőlünk a sziklaszilárd jövőképet, ha előtte alig adtak lehetőséget arra, hogy megtalálhassuk a nekünk való irányt. Az iskolák imázsa megkívánja, hogy a diákjaik mindenből kitűnők legyenek, hogy minden területen jól teljesítsenek, így viszont sok gyereknek ideje sem marad arra, hogy valódi érdeklődési kört és motivációt találjon magának. Az oktatásnak abban kéne segítenie, hogy mindenki az egyéni céljaihoz kikövezett saját ösvényén haladhasson.

A kapunyitási pánik nagyon is valódi jelenség, huszonévesen legtöbben totál elveszettnek érezzük magunkat. Céltalanságunkról pedig mi más tehetne, ha nem maga az oktatási rendszer? Az iskolarendszer tökéletesen ránevel a magolásra, a dolgozatírásra és a pontgyűjtésre, csak épp az életre való felkészítésről feledkezik meg. Márpedig az lenne a feladata, hogy boldog és kiegyensúlyozott fiatalokat neveljen, akik képesek megbirkózni a váratlan nehézségekkel, a nem várt fordulatokkal. Ideje felismerni, hogy a ma működő oktatás nem idéz elő mást, mint egy jó adag bizonytalanságot és kilátástalanságot.

Cselekednünk kell!

A közoktatás sürgős újragondolást igényel. Diákoknak és tanároknak, gyerekeknek és felnőtteknek közösen kell megálljt parancsolniuk azoknak a nevelési programoknak, melyek nem szülnek mást, mint szorongó, elveszett és kiábrándult fiatal generációkat. Minden gyereknek joga lenne ahhoz, hogy bizakodva, magabiztosan és boldogan nézhessen a jövőbe, az oktatási rendszer mégis megvonja ezt tőlük. Most komolyan: hát rendben van ez így?

További cikkek: