Huszonévesen vállalkozni? – Ötletből nincs hiány, de bátorságból van Téma: Karrier

Szinte nincs olyan huszonéves, aki ne játszott volna el a saját vállalkozás gondolatával. Az egyik legvonzóbb, legnagyratörőbb jövőképek egyikéhez tartozik, hiszen vállalkozóként a magunk urai lehetünk, és a saját hasznunkra dolgozhatunk – nem is beszélve az alkalmazottinál magasabb jövedelem ígéretéről. A vágyak és ötletek tényleges megvalósításába azonban kevesen vágnak bele, az álmodozást nem követi valódi tett – derül ki a Hiventures reprezentatív felméréséből, amelyet a 18-35 éves korosztály körében készítettek.

A bátorság problémája

Na de mi az a három alappillér, amely elengedhetetlen egy új vállalkozás létrejötténél? Kreativitás, pénz és bátorság – derül ki a fiatalok körében készített felmérésből. Noha kreativitásból nem szenved hiányt a fiatalság, bátorságból már annál inkább: a megkérdezettek csupán 6 százaléka vallja magát kockázatvállalónak. A kutatásból kiderül azonban az is, hogy a résztvevőknek csak 24 százaléka képzeli el jövőjét alkalmazottként – tehát ez alapján a leendő cégalapítók aránya kiemelkedően magas lenne -, a bátorság hiánya mégis magakadályozza őket vállalkozói tervük megvalósításában. Magyarán: rengeteg fiatal csak álmodozik, ötlet ellenére sem mernek belevágni saját vállalkozásuk kiépítésébe.

Miért riasztja a vállalkozói lét a fiatalokat?

Az ok egyszerű: nulláról felépíteni valamit bizony nem csak rizikós, de költséges feladat is, sokan bizonytalanok a kezdőtőke előteremtésében. 29 százalékos azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tudják, honnan teremtenék elő a szükséges pénzmennyiséget.

Egy induló vállalkozás kockázatának nem csak a tőkehiányt, de a bizonytalan politikai-gazdasági környezetet is tartják, hovatovább, ötletük megvalósításához partnerekre (56 százalék vallja ezt), szakértőkre (38 százalék) és további ismeretek átadására (31 százalék) lenne szükségük. Azonban hiába a remek ötlet, ha a megfelelő kapcsolatok és a vállalkozói ismeretek hiánya ugyancsak táplálja a fiatalok aggodalmát.

Hogyan lehetne növelni a vállalkozási hajlandóságot?

A vállalkozási hajlandóság növelésének érdekében a gondolkodásmód megváltoztatására és inspirációra van szükség. Azok a diákok, akik a képzés során vállalkozói kompetenciák- és ismeretek fejlesztésével is találkoznak, ők nagyobb arányban képzelik el jövőjüket vállalkozóként. A vállalkozói létforma igénye a felmérésből is nyilvánvalóvá válik: a fiatalok 53 százaléka venne részt külön pénzügyi, jogi, vagy akár marketinges képzésen is, sőt, vezetői készségeiket is tovább fejlesztenék annak érdekében, hogy biztosabb alapokkal vághassanak bele az ismeretlenbe.