Mikből kellene kinőnünk huszonévesen?

Óvodásokból kisiskolások, kisiskolásokból felső tagozatosok, felső tagozatosokból gimnazisták leszünk – ezek a szintugrások valahogy olyan természetesek, magától értetődőek. Az első igazi éles váltást én a kamasz- és felnőttkor határára tenném. Ez az az ugrás, amitől azt hiszem, még a legtehetségesebb atlétáknak is sárban marad a bocskoruk, akarom mondani, a Nike csukájuk.

Ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, fizikailag bizony egytől egyig mind felnövünk. No de nem elég papíron naggyá válni. Felnőni egyszerű, felnőttként viselkedni viszont korántsem az. Következzék most pár olyan szokás, melyekből huszonévesen kell kinőnünk, hogy végre valóban felnőttekké válhassunk.

Az első szerelem emlékét dédelgetjük

Na, ha valamit huszonévesen kell kipukkasztani, az az első szerelem rózsaszín buborékja. Legalábbis ha a kapcsolatnak már vége szakadt, akkor semmiképp sem kapaszkodhatunk a múltba és az irreális ideálképbe. Nem hasonlíthatjuk hozzá a következőket és nem várhatjuk, hogy ugyanolyan őrületes, mindent elsöprő érzések kerítsenek minket hatalmukba. No és persze végképp nem szaladgálhatunk vissza az első szerelmünkhöz, azt gondolván, hogy őt szánta az ég az utolsónak is. A gyerekszerelmeket sajnos mindannyiunknak ki kell nőnie.

Másokat hibáztatunk

Gyerekként még ujjal mutogattunk a másikra, ritkán vállaltuk a felelősséget a tetteinkért. Huszonévesen ezt a hárító mechanizmust már nem cipelhetjük magunkkal, ideje befejeznünk mások hibáztatását. Hibázni emberi dolog, ám igazán emberivé az tesz minket, ha képesek vagyunk belátni a saját vétkeinket.

Mindent csak halogatunk

„Ráérek még jó munkát találni. Ráérek még leszokni a cigiről. Ráérek még leállni a csapongó életmóddal. Ráérek még tanulni később is. Ráérek még megtalálni az utamat.” – Ilyen és ehhez hasonló halogató filozófiákat hurcolunk magunkkal a húszas éveink elején, pedig sürget az idő, hogy észrevegyük: a felnőttkor bizony már elkezdődött.

Másoktól függünk anyagilag

Piszok nehéz a család általi anyagi támogatásból kilépve saját kasszára átállni, márpedig ha akarjuk, ha nem, ennek huszonévesen van itt az ideje. A mi felelősségünk olyan munkahelyet találni, ami garantálja a megélhetéshez szükséges összeget. Ráadásul olyan pozíciót kéne találnunk, ami előrelépési lehetőséget biztosít, ami lehetővé teszi, hogy félretegyünk és ami ezek mellett még boldoggá is tesz minket.

Káros emberi kapcsolatokat ápolunk

Huszonévesen már nem kapaszkodhatunk azokba a kapcsolatainkba, amik nem szülnek mást, csak fájdalmat és károkat. Az energiavámpír „haveroknak”, a bántalmazó párkapcsolatoknak és az énközpontú embereknek egyaránt menniük kell az életünkből.

Másokhoz hasonlítjuk magunkat

A megfelelési kényszer a kamaszok kedvenc hobbija, huszonévesen viszont el kell jutnunk egy olyan önbecsülési szintre, ahol már nem akarjuk másokhoz hasonlítani magunkat, ahol már nem akarunk mindenkinek megfelelni. Biztos ismeritek a mondást: légy önmagad, mindenki más már foglalt!

További cikkek: