Tanár leszek, vagy mégsem?

Nincs már sok hátra, hogy kézhez kapjam a tanári diplomámat. Hamarosan hivatalosan is középiskolai pedagógussá avatnak, végre értelmet nyer hatéves egyetemi kínszenvedésem. Vagy mégsem.

Papíron tanár leszek, a valóságban viszont sosem leszek az, és nem azért, mert nem tanítanék szívesen. Már 5 évesen a 3 éves húgomat oktattam az élet nagy dolgairól, az oviban is mindig tanár néniset akartam játszani. Jól kijövök a kamaszokkal, szívesen tölteném velük a napjaimat és szívesen vezetném be őket a nagybetűs életbe. Lennék pedagógus, mert szenvedélyem a szakma. De nem leszek.

Mire elég a tanári fizetés?

Képtelenség megélni abból a fizetésből, amit egy tanár kap. Számszerűsítve, a mesterdiplomás pedagógusok kezdő fizetése nettó 135 000 forintban merül ki. Később sem emelkednek sokkal magasabbra a juttatások, több mint 10 évet kell lehúzni a szakmában ahhoz, hogy 200 000 forint fölé kússzon a havi fizetés. Végeztem egy gyors fejszámolást, és kristálytisztán kijött, hogy így nem hogy egy saját lakásra nem telik majd, de egy albérletet sem leszek soha képes fenntartani. És akkor annak az életszínvonalnak  a megteremtéséről, amely lehetővé tenné a gyerekvállalást, még csak szót sem ejtettem.

Kérdezem én – szerintem joggal, – hogy ez vajon normális-e? A tanári diplomások többsége már rég elhagyta az országot, vagy beült egy irodaházba dupla, olykor tripla ennyi pénzért. Az ország hamarosan pedagógusok nélkül marad, nem véletlen vannak tele az álláskereső portálok „bármely szakos tanárt keresünk” jeligéjű hirdetésekkel.

Mennyit kell dolgoznia egy tanárnak?

Nem azért kevés a tanári fizetés, mert keveset is kell dolgozni. Hatalmas tévhitben élnek azok, akik ezt gondolják. Lehet, hogy kapunk másfél hónapnyi nyári szünetet, de szükségünk is van rá azok után, hogy előtte hetekig több száz gyerekért voltunk felelősek. A pedagógusok élete leírhatatlanul sok adminisztrációval, továbbképzéssel, dolgozatjavítással és órára való felkészüléssel jár. Megkötik a kezünket és azt várják, hogy dolgozzuk ki a belünket is, csak épp a jutalomról feledkeznek meg.

Milyen egy tanár presztízse?

Hogy a mije? Tanárokként csak lekicsinylő pillantásokat, degradáló szavakat kapunk. Ambíciótlannak gondolnak minket, amiért képesek voltunk tanári szakra jelentkezni, lenéznek minket, amiért beérjük százvalahány ezer forinttal. Néha elgondolkodom, vajon az ilyen kicsinyes emberek mit akarnak, az ő gyerekeiket ki tanítsa majd? Vagy mit gondolnak, ők kiktől szerezték a tudást, amely a Mustangjukig juttatta őket?

Megéri-e tanárnak menni?

Okkal merül fel a kérdés, hogy megéri-e mindez. Azért ülünk hat évet az egyetemen, hogy utána másodállást kelljen vállalnunk a megéléshez. A kötelezővé tett továbbképzéseket sok esetben magunknak kell finanszíroznunk, de utánuk sem kapunk több pénzt. Senki sem becsül meg minket, a szülők java még csak emberszámba sem vesz. A kiégés ezen a területen az egyik leggyakoribb. Vérbeli pedagógusok szívüket és lelküket ölik a szakmába, de kemény munkájuk nem tűnik kifizetődőnek. Mi kéne, hogy motiválja a tanárjelölteket?

Én minden naivitásomat az egyetemen hagytam már, nem reménykedem a reménytelenben, nem hiszem, hogy a helyzet változni fog. Addig legalábbis, amíg a politikusok fizetéseit emeljük fel milliókra, egészen biztosan nem.

Egy életre el kell felejtsem a hivatásomat, ha élni szeretnék. Gyerekként azt mondták nekem, az lehetek, aki csak lenni akarok. Nem szomorú, hogy ez csak kegyes hazugság volt?

További cikkek: