Tanmese a barátságok elhanyagolásáról Téma: Psziché

Hadd ismertessem meg veletek Zsanett fiktív történetét, mely felettébb tanulságos lehet. Zsanett a középiskola egyik legnépszerűbb lánya volt, rengeteg barát és haver vette őt körül. Aztán jött a nagy szerelem, teltek az évek és egyedül maradt, mint a kisujja. Te most tanulhatsz Zsanett hibáiból, és még időben észbe kaphatsz.

Zsanett és a barátok

Zsanett egy kedves, okos és gyönyörű lány volt. Mindenki megbámulta őt az utcán, lehengerlő humorérzéke pedig mindenkit bámulatba ejtett. A középiskolában rengetegen szerették őt, sok haverja volt, de szerencsére nem csak felületes emberi kapcsolatokat tudhatott magáénak, odafigyelt arra is, hogy igaz barátokból se szenvedjen hiányt. Tagja volt egy négyfős lány társaságnak, akikkel mindenben támogatták egymást. Mindent együtt csináltak – tudjátok, amiket a lányok együtt szoktak:  hol vásároltak, hol buliztak, hol csak szimplán lelkiztek, de nyaralni is együtt mentek, sőt, még a vécét is ritkán látogatták meg külön. Imádták egymást.

Zsanett és a pénz, akarom mondani, a szerelem

Több mint nyolc éve voltak már barátok, amikor Zsanettet megtalálta a szerelem. Bulizni mentek a barátnőivel, ő éppen egy parkolóhelyet foglalt, amikor is egy ezüst Merci kreténül odatolakodott. Zsanett nyelve rendesen fel volt vágva, nem kellett őt félteni, hevesen magyarázva indult el a sofőr felé, hogy melegebb éghajlatra küldje az autójával együtt. Hamar konstatálta, hogy egy korabeli fiú ül a volán mögött, aki pimaszul vigyorgott rá. Nem volt Zsanett esete, se nem volt sportos, se nem volt helyes. „A kocsi kéne, a pasi nem” – gondolta magában. Végül a kocsi iránti szükség nagyobbnak bizonyult és az egész estét a fiúval töltötte.

Az eset után nem csoda, hogy a barátnői kételkedni kezdtek abban, hogy tényleg a rózsaszín köd kerítette-e hatalmába, és nem-e inkább a pénzcsörgés mámorító hangja. Utólag már mindegy is, hiszen a pár soha sem szakított. Együtt jártak vásárolni, bulizni, lelkizni és nyaralni is. Egy tényező maradt csak ki a képletből: a régi jó barátok.

Zsanett új, fényűző élete már nem engedte meg neki, hogy a gyerekkori barátaira is időt szánjon. Úgy érezte, egy személyben megtalált mindent, amire valaha szüksége volt, és ha valamiben valaha mégis hiányt szenvedne, hát ott a pénztárcája, hogy megvegye azt. Nem kellettek már neki sem a barátok, sem a közös élmények.

Zsanett és a házas élet

Aztán eljegyezték. Barátnőivel kisgyerekként sokat álmodoztak arról, milyen lesz a nagy pillanat. Zsanett majd kicsattant örömében, reflexből nyúlt is volna a telefonjáért, hogy elújságolja a nagy hírt, de hirtelen beléhasított, hogy nincs kit hívnia. Gyorsan elhessegette a negatív érzéseit és Insta-storyban közölte az örömhírt, hiszen valakivel mégiscsak meg kellett osztania, ugyebár.

Az esküvőszervezésnél már alig tudta elnyomni magában a tényt, hogy nincsenek sem koszorúslány-, sem tanújelöltjei. Kétségbeesésében megnézte a Bérhaverok című filmet, majd valóban rákeresett a Google-ban, hogy bérelhető-e násznép Magyarországon. Bátran mondhatjuk, Zsanett rendesen maga alatt volt. Végül a szerelmes pár összes távoli rokona meghívást kapott, ugyanis bőven volt hely a meghívottak listáján, hiszen barátok egyáltalán nem szerepeltek rajta.

Zsanett és a gyerekek

Teltek-múltak az évek, és mint minden házasság, Zsanetté is ellaposodott. Kezdte irritálni férje minden lépése, minden fáradt sóhaja. Már attól is ideglelést kapott, ahogyan a kilincset nyomta le, és ahogyan az ételt rágta. Elege volt. Aztán, mint sok rossz házasságban, itt is a gólyától várták a megváltást. Zsanett szült két gyereket a szebb jövő reményében.

Lejárt a közelükben lévő játszótérre és látta, hogy körülötte minden anyuka csoportokba verődve sétáltatja a gyerekeit. Irigykedve nézte őket és arra gondolt, bárcsak ő se hanyagolta volna el a barátait, bárcsak neki is lenne most valakije, akivel tologathatja a babakocsit. Aztán ránézett a méregdrága babakocsira, a puccos ruhájára, a gyerekei puccos ruháira, majd a játszótér többi anyukájának használt babakocsijaira, használt ruháira és elhessegette a nyomasztó gondolatokat. „Nekem legalább pénzem van” – gondolta.