20onévesen ezért mond mindennél többet a szerelemről a Hajnali láz

Hónapok óta, kényelmesen, befészkelte magát könyvespolcom sűrűjébe a Hajnali láz. Tudtam, hogy fontos könyv és azt is, hogy minden bizonnyal eleget fog tenni az elvárásaimnak, mégis halogattam, más könyveket előrébb helyezve az olvasmány listámról. Azt gondolom, hogy megtalál a könyv. Mindig akkor olvassuk, amikor ránk fér az adott történet. Értékkel és mélységgel bír, kivétel nélkül. Még akkor is, ha félre kell tennünk és be kell látnunk, hogy még nem értünk meg rá. Ebben is rejlik a fejlődés. A Hajnali láz minden fájdalmával együtt mosolyt csalt az arcomra. Keserédes mosolyt, hogy milyen elrendelt szerelemről olvashatok, ugyanakkor lelkileg mennyire embert próbáló mindaz, amit a két főhősnek, Miklósnak és Lilinek meg kellett élniük. És ekkor gondolkodtam el azon, hogy minden huszonévesnek találkozni kéne, legalább a betűk szintjén, egy ilyen mély kapcsolódásról és szerelemről. Ezért olvasd el a Hajnali lázat.

Egy levéllel kezdődött minden

1945-t írunk, Svédországban járunk a koncentrációs táborok világából kiszabadulva Miklós hadat üzen a halálnak és eldönti, hogy megtalálja a nagybetűs igazit. Száztizenhét, Svédországban ápolt magyar lánynak ír sajátos, gyöngybetűkkel bíró levelet és célja, hogy egyiküket feleségül vegye. A címzettek egyike Reich Lili, aki sajátos hangvételével egyből szimpatikus lesz Miklós számára és hamar háttérbe szorul minden más címzett hölgy.

„Magamról csak annyit, hogy nekem nem imponál az élesre vasalt nadrág vagy a jól fésült frizura, hanem a belső érték az, ami megkap engem.”

Levelek halmaza és kihívások hegye után sikerült lebonyolítani az első találkozást. Lili annyira megijedt nem csak attól, hogy az elmúlt időszak szerelmes leveinek írója ott áll majd előtte, de az élmény egésze komfortzónán kívül esett. Megijedt magától és az érzéseitől is, nemhogy a rá mosolygó vipla fogú udvarlójától és annak ellenére, hogy Lili barátnője, Stern Sára mutatkozik be Liliként, ahogy sétálnak, Miklós hátrafordul Lilihez:

– Így képzeltelek el. Mindig. Álmomban. Szervusz, Lili.

És, e felismerés pillanatától, találkozásuk napjától sorsuk végérvényesen összeforrt. Kettejük történetét, levelezését hosszasan részletezhetném, én azonban két érzékeny aspektust emelnék ki a kötetből.

A határokat és időt nem ismerő elköteleződést

Miklós és Lili a történelem egy olyan időszakában kerülnek egymás éterébe, amikor a holnap is bizonytalansággal bír. Van-e holnap, van-e, amiért érdemes élni? És az, amit ők a levelezéseik által nyernek, azt nevezik éltető erőnek, reménynek valami jobbra. Az életnek. Hit arra, hogy várja őket még valami, ami boldogsággal és örömmel bír. Megértésre nyertek egymás önzetlenségéből. Mély tiszteletet tanúsítottak ismeretlenül is egymás irányába. Nem volt közöttük felszínesség, nem ítélkeztek külső alapján. Utóbbiról természetesen lehetőségük sem volt találkozásuk pillanatáig, azonban úgy gondolom, hogy ma gyakran beleeshet az ember abba a hibába, hogy a felszín tökéletesség-burkán túl nem lát, és egy tökéletes külsővel bíró egyedet idealizál annak romlott belsejivel.

Egyúttal, a levelezés aktusa sem értelmezhető egy szinten azzal, ami ma valósul meg az internet gyorsaságán és a hálózat élményéből fakadóan. Nem vehetjük egy kalap alá, hiszen korábban ott volt a várakozás és vágyakozás kettőse, a mély és ösztönös tisztelet, megfontoltság arra, hogy egyszeri a levél postára adásának lehetősége, míg ezt felül írhatja a Messenger pillanatnyi ereje, hirtelensége és, hogy meggondolatlanul küldünk üzenetet, személytelenül, adott esetben embertársunk tisztelete hiányában.

A szerelem: gyógyír

Pontosítom, a szeretet, amely megoldás és egyben orvosság lehet a szívnek. Szeretni és szeretve lenni. Lili ezt adta Miklósnak: értelmet az életének. És gyógyírt a tüdőbajokra, tífuszra, kilátástalanságra, a lehetséges halálra. A hajnali láz, amely addig mindennapos rutinjává és fájdalmává vált, a szeretet gondviselésében tova szállt. Negédes közhelyek sorának van itt a helye, ugyanakkor a lényegen nem változtat. A szívnek, míg van miért és kiért dobbanjon, az életerő dolgozik és van, amiért érdemes élni. Közel ötven évig éltek még együtt szeretetben, és Gárdos Péter, az író és egyben gyermekük ezután írta meg, a nagybetűs Hajnali láz című könyvet. Szívből ajánlom, olvassátok el!

További cikkek: