3 emberi élmény az (újra) szabad világból Téma: Énidő

Most már mondhatjuk, hogy az életünk nagyjából visszatért a rendes kerékvágásba. Vannak még persze olyan területek, ahol nem lehet teljes a szabadságunk, de a világ újra elindult, mi pedig rengeteg élményt visszakaphattunk. Én azok közé tartoztam, akiket mentálisan megviselt az elmúlt másfél év, éppen ezért hatalmas örömként éltem meg a várva várt szabadságot. Persze mindenki másképp látta és tapasztalta az első könnyebb pillanatokat, én most szubjektíven kiemelnék hármat, ami a leginkább jól esett és eltöltött egy olyan érzéssel, hogy igen, ilyen normálisan élni.

Könyvbarátok, ha összegyűlnek

Városmajor, Margó Irodalmi Fesztivál. Ez volt talán az első olyan pont, amikor azt mondtam, hogy oké, ez tényleg nagy lépés. Fontos volt számomra a terasznyitás és a többi is, de ez volt az, aminél úgy éreztem, hogy ez most tényleg a régi, normális világra emlékeztet. Emberek jöttek-mentek, beszélgettek, megálltak könyveket böngészni, előadásokra, bemutatókra ültek be, álltak sorba a dedikálásokért. Az egésznek egy olyan felszabadult hangulata volt, mintha az a bizonyos másfél év nem is lett volna. Egész egyszerűen összegyűltek az irodalmat és a kultúrát kedvelő emberek és azt tették, amihez kedvük volt. Ez alapból nem nagy szó, az elmúlt időszak tükrében viszont nagyon is az.

Ahogy a tömegek tombolnak

A második élmény már egy léptékkel nagyobb volt. Oké, sokkal. Kb. másfél éve megvolt a jegyem a Budapest Parkos Tankcsapda-koncertre, ami a végére teltházas is lett. Ez esetünkben majdnem 12 000 embert jelent. 12 000! Hihetetlen! Arról hosszan áradozhatnék, hogy ennyi idő után milyen volt újra dübörgő basszust és sikító gitárokat hallani, de talán hatásosabb az az élmény, hogy milyen volt bent állni a tömegben. A koncert előtt körbenéztem és mindenhol embereket láttam. De tényleg mindenhol. Alig bírtam mozdulni és bármerre tekintettem ugyanez volt a helyzet. A korlátozások végére más el sem mertem képzelni, hogy valaha ennyi emberrel közösen lehetek egy eseményen. Ez tényleg egy olyan momentum volt, amit majdnem megkönnyeztem. Még millió ilyet!

Arcok, végre arcok!

Ami banális lehet vagy másoknak épp ellenkezőleg, egyáltalán nem számít, az számomra az, hogy végre láthatom az emberek arcát. Most, hogy a napokban már feloldásra kerültek az utolsó maszkviseléshez kötődő szabályok is, mindenhol visszakaphatjuk embertársaink megszokott látványát. Szomorú, unott, dühös, elkeseredett, izgatott, vidám, nyugodt, fáradt, közömbös, kíváncsi tekintetek és ez csodálatos! Nekem rettenetesen hozzátett az idegenség érzéséhez az, hogy nem láthattam az emberek arcát akár ismerősökről, akár vadidegenekről legyen szó, úgyhogy ez nekem nagy élmény volt.

Maradjon is így

Nagyon örömteli volt számomra az elmúlt néhány hét és csak remélni tudom, hogy még több ilyen élménnyel gazdagodok és még jó néhány rádöbbenés vár rám, hogy jé, ez régen természetes volt, most pedig egy hatalmas ajándéknak tekintem!