4 dolog, amit bárcsak ne tanultam volna meg gyerekként

Érdekes ez a gyerekkor, csak szívjuk magunkba a tudást, az új dolgokat és az annál is újabb élményeket. Szivacsként funkcionálunk, kíváncsiságunk lankadatlan, még azt is megtanuljuk, amit nem akarunk, esetleg azt, amit nem kéne. Listáztam 4 dolgot, amire felnőtt fejjel, egy mély sóhaj keretében azt mondom, bárcsak ne tanultam volna meg gyerekként.

Ha feletted van, engedelmeskedj!

Apró iskolásként a legelső dolgok egyike, amit megtanulunk, az az engedelmeskedés. Nincs mese, el kell fogadni, amit felülről mondanak, hiszen ők „jobban tudják”. Belénk nevelték, hogy aki magasabb pozícióban van, annak alanyi jogon jár a tisztelet, még akkor is, ha az illető rendesen szűkölködik az emberi értékekben. El kell fogadni, engedelmeskedni, alázatosnak maradni, de a legfontosabb, hogy nem szabad akadékoskodni és ellentétes véleményt formálni. Gyerekként persze még nem tudja az ember, hogy lényegében felnőttként is ezt kell majd csinálnia.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy a tisztelet megtanítása nem fontos – dehogynem. De ma már csakis olyan emberek vívhatják ki a tiszteletem, akik emberi értékükből adódóan érdemesek rá. Pozíciótól, hatalomtól, rangtól és pénztől függetlenül.

Azt mondta a tanár, az van leírva a könyvbe? Akkor az úgy van és fogadd el!

Gyerekként megtanultunk még egy nagyon-nagyon “fontos” dolgot. Ami le van írva, az szent és sérthetetlen, kiváltképp az órákon elhangzottak, a tankönyvekben leírtak. Le van írva? Azt mondták? Akkor az úgy van és pont!

A probléma az, hogy ezt a felnőtt agy előszeretettel használja a híreknél is, hiszen így lett szocializálva. Ha hallunk vagy olvasunk valamit, szinte azonnal elhisszük, alaposabb utánajárás nélkül is, a kritikus gondolkodást csak hallásból ismerjük. Szomorú, hogy mennyi sok szemétnek, fals információnak dőlünk be.

Legyél olyan, mint a többiek, ne lógj ki a sorból!

Gyerekként tökéletesen megtanítottak minket arra is, hogy pontosan azt adjuk vissza, amit kérnek tőlünk. Se többet, se kevesebbet. Kerüljük a saját, extrémebb gondolatokat, és büfögjük vissza azt a verset, aminek csak egy értelmezési módja van. Iskolásként a jutalmat tulajdonképpen a példamutató robot gondolkodásért- és életmódért kapjuk. (Zárójelben megjegyezném, hogy vajon felnőttként ez mennyire van másként?)

Az oktatási rendszer nem más, mint egy kudarckerülő, biztonságjátékos-nevelde, ahol a hibázás vétek, és ahol a kudarcot kőkeményen büntetik. Egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy sok fiatal felnőtt a kudarctól rettegve inkább bele se vág saját ötlete és álma megvalósításába.

Kövesd a többieket!

Azt is gondosan megtanították, hogy a kitaposott utat érdemes követni: az a biztos, az a bejárt, az a jó. Rengetegszer éreztem én is azt, hogy olyannak kell lennem, mint a többieknek, és arra az életútra kell törekednem, amire a többieknek.

“Légy olyan jó németből, mint Huba! Szerezz ötöst matekból, mint Pistike! Érdekeljen úgy a biológia, mint Mórickát!” A diákok elé támaszott követelmény egy rövid mondatban összefoglalható: úgy kitűnni, hogy közben ne lógj ki a sorból.

További cikkek: