5 dolog, amit bárcsak tudtam volna az egyetem előtt Téma: Karrier

Tavaly július 24-én este megjött a bűvös SMS, miszerint 458 ponttal felvettek a hőn áhított szakra. Ezt a szakot akkorra már két éve kiválasztottam, és gőzerővel készültem az érettségikre, hogy meglegyen az elegendő pontom. Meglett és felvettek, sikerült.

Alig vártam az első napot az egyetemen, hogy amint belépek és leülök az előadó termek egyikében, rámtör majd az érzés, hogy itt jó helyen vagyok, megérkeztem. Sajnos ez nem így történt, pont az ellenkezője tört rám: hogy miért vagyok itt, miért ezt választottam, ez nem is tetszik, nem akarok itt lenni, mit kezdek az életemmel, itt biztos mindenki sokkal okosabb nálam.

Sok egyetemen az első félév a legnehezebb. Az első szemeszterem után jöttem rá, hogy nem is azért, mert más, vagy sokkal nehezebb lenne az anyag, mint a többi félévben, hanem azért, mert nagyon nagy a váltás a gimi és az egyetem között, attól függetlenül, hogy ki milyen erős gimiből jön. Az első két hét után már nem számít, hogy ki honnan jött. Itt érzi az ember először, hogy mekkora felelősséggel jár a felnőtt lét, hogy súlya van a döntéseinknek, a pályaválasztásnak; hiszen ezt a döntést tulajdonképpen egyedül hoztuk meg, és nagyban befolyásolhatja, hogy milyen irányt vesz az életünk ezután.

Számomra az első félév életem legnehezebb, legdepresszívebb időszaka volt. Mint később kiderült, ezzel sok egyetemista így van, csak nem beszélnek róla, elhallgatják. Azért, hogy más ne kerüljön olyen kilátástalan helyzetbe, amilyenben én éreztem magamat, leírom a tapasztalataimat, hátha hasznára válik annak, aki ezt elolvassa.

1. Nincs eldöntve az életed

Választástól függően bekerülsz egy 3-5 éves képzésbe. Elvégzed a szakot 21-25 éves korodig. Lesz kb. 40 éved a nyugdíjadig. Nagyon kevés olyan ember van, aki ez alatt a 40 év alatt pont ugyan azt csinálja minden nap az évek során. Hiszen hányszor hallunk nagy pályaváltoztatásokról, arról, hogy valaki 50 évesen jön rá, hogy inkább éttermet szeretne nyitni és nem az addigi munkáját folytatni?

A mi korunkban végtelen átképzési/átszakosodási lehetőség van: van, ami pár hónapos, van, ami pár éves. Tehát ha elvégzel egy szakot, és mégsem tetszik, bármikor dönthetsz úgy, hogy mást csinálsz vagy mást kezdesz el. (Sok munkához elég az érettségi, illetve már egy nyelvvizsgával is egészen jól el lehet helyezkedni).

Illetve az sem biztos, hogy amikor elkezded az egyetemet, tisztán látod, hogy mennyi féle munkakörben helyezkedhetsz el a diplomáddal, vagy hogy milyen új pozíciók/munkakörök jönnek létre az idő előrehaladtával.

2. Ne add fel túl korán

Amikor beülsz az első előadásokra, és nem érzed azt, hogy iszod az előadó szavait, hogy imádod, amit hallasz és hogy amint vége, utána akarsz olvasni a témának, hogy kiegészítsd az anyagot: ne add fel. Az első félév sok helyen szórófélév. Ez a vízválasztó, amin megnézik, hogy mennyi embert akarnak bent tartani, ki az, aki alkalmas rá, hogy elvégezze az adott szakot. Sok helyen ilyenkor alapozótárgyak vannak, amiknek csak sokkal később lesz (ha lesz) értelme, az érdekesebb/szakmához közelibb tárgyak később jönnek.

A gimiben azt szoktuk meg, hogy a tanár azt szeretné, hogy értsd és érdekeljen az anyag. Az egyetemen oktatók vannak; nem sokukat érdekli, hogy érted-e, és az sem, hogy sikerült-e felkeltenie az érdeklődésedet.

Én azt gondoltam, hogy habár meg tudom tanulni az anyagot, biztos velem van baj, amiért nem imádom, amit tanulok, és nem várom, hogy holnap is bemehessek az egyetemre, amiért nem érzem azt, hogy itt a helyem, hogy biztos vagyok a választásomban. Pedig az igazság az, hogy sokan ezt egyáltalán nem érzik, sőt, 1000 emberből egy, aki gyerekkora óta tudja hogy mit akar csinálni és meg is csinálja.

De amint megvan az első félév/év, az ad egy önbizalmat, hogy mégis meg tudja csinálni az ember. Már csak ezért is érdemes kitartani az első félévig. Ha meg egy év után is azt érzed, hogy egyáltalán nem látod a jövőt ebben a szakban, az is teljesen normális és érdemes elgondolkozni a váltáson. Hiszen nem az a lényeg, hogy végig fogakat összeszorítva csináld az egyetemet, hanem hogy találj legalább néhány tárgyban örömöt, vagy lásd magad előtt, hogy ez kell ahhoz, hogy később azt csinálhasd, amit szeretnél.

3. Nem a világ vége megbukni

Sokan úgy mennek egyetemre (mint én is), hogy gimiben végig jó tanulók voltak, egy hármas már a világ vége volt. Itt teljesen átértékelődik az ember hozzáállása. És ez nem azért van, (vagyis az én esetemben biztosan nem) mert az egyetemisták sokat buliznak vagy lusták. Még csak azzal sincs összefüggésben, hogy milyen nehéz gimiből jött az ember. Az egyetemen ugyanis a bukás és az elégséges között nagyon nagy a különbség. A kettes és az összes többi jegy között sokszor már csak szerencse kérdése, hogy mit kap az ember.

Előfordul, nem is egyszer, hogy az ember rengeteget készül, éjjelt nappallá téve tanul mint a güzü, és mégsem sikerül a vizsga/zh. Fontos ilyenkor megőrizni a nyugalmat, nem teljesen elkeseredni. Valószínűleg (ha első vizsga/zh volt) van második esély. Nézzük meg a vizsgánkat/zh-nkat, és figyeljünk arra, hogy miket rontottunk el. A következő alkalomra ennek fényében jobban/okosabban készülünk. Ha esetleg akkor sem sikerülne, és buktuk a tárgyat, akkor sincs világ vége, nem kötelező mintatanterv alapján haladni, illetve meg kell nézni, hogy milyen (a következő szemeszter előtt lévő) elővizsga lehetőség vagy CV (csak vizsgakurzus) lehetőség van. Ilyen esetben érdemes a felsőbb évesektől vagy a TO-tól segítséget kérni. Sokan buknak tárgyakat, akár csúsznak emiatt egy/fél évet, és semmi bajuk, köszönik, jól vannak.

A bukás nem azt jelenti, hogy te ehhez alkalmatlan vagy, csupán nem jól készültél a számonkérés típusához, lehet hogy nem készültél eleget, vagy csak kevés idő maradt arra, hogy az anyag leülepedjen.

4. Nem vagy egyedül ezekkel a gondolatokkal

Azok a gondolatok, hogy „nem vagyok ide való”, „itt biztos mindenki okosabb nálam”, „ki kellett volna egy évet hagynom gimi után és rájönni az életem értelmére”, „más szakra kellett volna mennem” szinte mindenki fejében megfordulnak, csak próbálnak nem foglalkozni vele, vagy nem beszélni róla.

5. Találd meg a társaságodat

Az egyetemi éveket (habár az elején nehéznek tűnhet) ki kell élvezni. Ez még a felnőttkör előtti utolsó „szabad évek”-et jelenti. Az egyetemen, a szakodon valószínűleg hozzád hasonló emberek vannak. Rengeteget tudjátok egymást segíteni tanulásügyileg is, illetve nagyon sokat segít, ha egy idő után kiderül, hogy ők is a te cipődben járnak, és tudtok róla beszélni. Illetve az sem utolsó, hogy elmentek bulizni, ha sikerül egy tárgy, és akkor is, ha nem.