5 pontban a lovaglás életleckéiről

Azon kevés szerencsések közé tartozom, akiknek a sport úgy kúszott be az életébe, hogy észre sem vette. Mondhatnám, hogy a lovak iránti szerelmet már az anyatejjel szívtam magamba, viszont édesapámnak köszönhetem, hogy egész eddigi életemben „lóbolond” voltam.

Amióta stabil lett a csontozatom, magamra szedtem egy minimális izomzatot és kiderült, hogy az egyensúlyérzékem is kifejezetten jó. Azóta is lovagolok (az első fotó körülbelül 8 éves koromban készült rólam, ahol már nemcsak utazok a ló hátán, hanem valóban együttműködöm vele).

Olyannyira természetesnek hittem, hogy ezt a sportot művelem, hogy amikor feltették a „te mit sportolsz?” kérdést, elkezdtem gondolkodni, hogy valójában semmit, hiszen nem járok kosáredzésre, nem vagyok tagja a suli focicsapatának. Akkoriban még táncórákra sem jártam, így rávágtam, hogy nem sportolok, hiszen a lovaglást az életem részének gondoltam, nem hittem, hogy ez külön sportág lehet.

Azóta azért eltelt néhány év és már büszkén válaszolok helyesen a fent említett kérdésre. Nagyon sokáig „csak” technikai dolgokat tanultam a lovaglással kapcsolatban: hogyan kell helyesen ülni – kéztartás, lábtartás, válltartás –, hogyan kell a lovat irányítani, stb. Mindig többet és többet akartam tudni magáról a műveletről, hogy hogyan kell jól csinálni. Hajtott a megfelelési vágy, hogy egyszer profi lehessek, folyamatosan ezen agyaltam még az állat hátán is, megakadályozva ezzel azt, hogy teljes mértékben élvezni tudjam minden pillanatát.

A középiskola utolsó éveiben egyre inkább fontos lett számomra a családom és az otthonom, hiszen megértettem, hogy leginkább rájuk számíthatok mindenben. Többet jártam haza a kollégiumból, többet foglalkoztam a lovakkal is. Ebben az időszakban kezdtem el egyedül lovagolni, edző nélkül és a legnagyobb tanítótól vettem leckéket: magától a lótól, akin ültem. Nagyot kockáztattam, mert senki nem mondta meg, hogy mikor léphetek feljebb egy szintet, mikor vagyok olyan állapotban, hogy akár a karámon kívül is elbírok egy 5-6 mázsás lénnyel, 50 kilósan. A lovaglással töltött évek alatt rengeteget tanultam, nemcsak magáról a sportról, hanem magamról is.

Önkritika

Elengedhetetlen, hogy az ember rendelkezzen önkritikával, ha egy hatalmas állatra van utalva és ő „mondja meg” neki, hogy mi az, amit nem jól csinál. Egy-egy ilyen jelzésnél, ha az ember nem vallja be magának, hogy hibázott, hamar alulról nézheti a lovat. Bevallom, addig nem hittem, hogy hibázhatok (pedig valószínűleg többször is megtettem, nézve a srácokat, akikhez régen közöm volt, ez nem kérdés…), azóta viszont sokkal kritikusabb vagyok magammal szemben és mások kritikáját is jobban viselem. Már nem kérdés, hogy elgondolkodom, miben lehet igaza a másiknak. Ez az én esetemben óriási előrelépést jelent.

Figyelem

Ha nem figyelek a lóra, megette az egészet a fene. Ez egy csapatsport, hiszen ketten érünk egyet. Ha valami nem jó a másik félnek, észre kell venni és úgy változtatni, hogy jó legyen. Minden egyes rezdülésnek megvan a maga jelentése: a fej- és fültartásnak, testbeszédnek, tekintetnek. Tudni kell, mi-mit jelent, és ez figyelem nélkül nem megy. Ezzel együtt nemcsak az állat megismerése történik meg, hanem az emberismeret is nagyot fejlődik. Egy figyelmes lovas észre fogja venni a másik ember valódi szándékát akkor is, ha ő leplezi, hiszen tudat alatt elárulja magát a testbeszédével és tekintetével. Vigyázzatok a lovasokkal, velük csak őszintén lehet!

Türelem

Alighanem ez az a tulajdonság, melynek abszolút nem voltam a birtokában addig, amíg Jázmin rá nem kényszerített. Soha nem tudtam semmit időben kivárni, mindig türelmetlen voltam, amitől feszült lettem. Az utóbbi jó pár évben megtanultam, hogy türelem nélkül nem lehet művelni a lovaglást, ellenkező esetben a ló és a lovas is sorozatos kudarcélménynek lesz kitéve. Amióta az önkritika és a figyelem után rákényszerültem arra, hogy nagyon türelmes legyek azzal, akivel a csapatot alkotom, azóta teljes a béke és a szeretet, öröm a közös munka. Azt nem állítom, hogy az élet többi területén is sikerül ezt a tulajdonságomat alkalmazni… a volán mögött ülve mondjuk eszembe sem jutnak ezek a dolgok, amikor épp a tombolán nyert jogsisok közlekednek előttem. Ez még nem az út vége, van hova fejlődnöm!

Biztonságra törekvés

Apukám mondta mindig, amikor a lovaglás alapjaira tanított, hogy úgy kell tudnom irányítani a lovat és reagálni minden egyes tényezőre, hogy ha nem jól csinálom, azaz életembe is kerülhet. Ezt a mondatot azóta sem felejtettem el, pedig már eltelt az alapozó óta lassan 15 év is. Mindig tisztában kell lenni a belső (és külső) korlátainkkal, hogy pontosan fel tudjuk becsülni, meddig mehetünk el. Legyen szó akár autóvezetésről, párkapcsolatról, barátságról, vagy konkrétan a lovaglásról.

A MOST élvezete

Talán ehhez kellett a legtöbb idő, hogy kialakuljon. Nagyon sokáig hajtott az a vágy, hogy minél jobb és jobb legyek, egyre több feladatot tudjak a lóval végrehajtani. Értékmérő volt, mennyire izzadt az állat, hány féle akadályt teljesítettünk aznap. Aztán egyszer csak elengedtem a megfelelési vágyat, miután rájöttem, hogy nem az előnyünket szolgálja, hanem csak a mókuskerék továbbhajtását.

Attól a pillanattól kezdve, hogy kivezetem az istállóból a lovat, egészen addig, amíg vissza nem vezetem, nem gondolok semmi másra, csak rá. Megtanultam kizárni minden más dolgot a fejemből, hiszen mikor kapcsoljak ki leginkább, ha nem akkor, amikor azt teszem, amit imádok? Abban a pár órában nem agyalok, nem idegeskedem, nem gondolkodom, csak élvezem a pillanatot és rácsodálkozom a világ szépségeire. Ezzel teljesedett ki az, hogy a lovaglás számomra szerelem és csodaélmény. Tele „hűha” faktorral – ahogy mostanában nevezik.

Szerencsére, ahogy idősödöm (mondjuk ki: öregszem), egyre több mindent tudok átemelni az életembe is abból, amit a lovaglással tanultam. Hatalmas erőt tudok meríteni egy-egy hétvégi lovas kirándulásból, a természet szépségéből. Az apró csodákat is értékelem, élvezem, amitől lassacskán az én életem is megszépül. Hiszen az egész lét milyensége a felfogáson múlik.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: