6 kérdés, amire harmincegy évesen válaszolok Téma: Karrier

31 éves vagyok, így azért talán nem vagyok még annyira harmincas, hogy nagy távolságból válaszoljak a cikk írójának kérdéseire. A kérdéseid generációs kérdések, amiknek a feltétele is egyfajta vád az ellen a felnőtt világ ellen, ami a gyermekkort úgy értelmezi, hogy az egyfajta felnőtt életről leválasztott, függő viszony és ami elzárja a fiatalokat a nagybetűs élettől, hogy aztán úgy engedje ki őket oda, hogy tele vannak kérdésekkel. Most igyekszem választ adni, amire tudok.

1. Érdemes egyáltalán politizálni?

A politika a közösségért gondolkodás cselekménye. Azért nem mondom, hogy tudománya, mert a tudomány mögé mindenki tudósokat, tételeket és vastag könyveket képzel. Ez azonban a politikában nincs így. Politizálni annyit jelent, hogy tettlegesen is törődni a magunk és mások jövőjével, gondolkodni és kimondani a kérdésekre adott válaszokat, amik, ha nem is tökéletesek, de lehet, hogy jobbak, mint a magukat hivatásos politikusként elképzelő emberek válaszai. Az, hogy ne politizáljon valaki, a gyenge emberek menedéke és fedezéke, akik azt hiszik, hogy mindenkinek meg kell felelni és úgy teszik ezt, hogy közben semmilyenek maradnak. Utána pedig sírnak, hogy rossz minden. A felnőttség és a politizálás kéz a kézben járnak, különbség talán abban van, hogy valaki a helyi ügyektől akar és tud-e továbblépni akár a nemzetközi kérdésekig, az azonban az érettség feltétele, hogy valaki értse a közélet eseményeit és legyen valamilyen összefüggő gondolatvilága arról, hogyan kellene jobban élni. Én azt látom, hogy a korosztályom ebben iszonyatosan gyengén teljesít – és ez sajnos az életünk körülményein is látszódik.

2. Megoldódhatnak a lakhatási problémák?

Ez egy olyan kérdés, ami a generációnk nagy problémája. A mesterséges újraelosztási rendszerek, mint a szocializmus vagy éppen a CSOK-kal, babaváróval és hasonlókkal kibélelt jelenlegi rendszer egy olyan torz világot hoznak létre, ahol a lakásból befolyó pénzre szomjazó tulajdonosok irreálisan drágává teszik a lakásokat, miközben az alacsony bérek és a magas albérleti árak kifosztják a fiatalokat. Csak a saját véleményem írom le, amikor azt mondom, hogy nem kellene semmilyen lakhatási állami támogatást működtetni, ellenben maximálni kellene az ingatlanok albérleti árait. A szociális alapon juttatott lakások helyett lehetővé kellene tenni, hogy akinek nincs lakása, az ország kihaló kistelepülésein ingyen kaphasson házat, illetve akár földet is, azzal a feltétellel, hogy köteles azt legalább 10 évig művelni, illetve életvitelszerűen legalább 10 évig ott élni. Hogy tisztábban lássunk, 1980-ban 10.7 millióan éltek ebben az országban, ma körülbelül 1 millióval vagyunk kevesebben hivatalosan, de még 1 millió ember csak papíron él itthon. Az persze más kérdés, hogy a minőségi oktatáshoz, egészségügyhöz, szórakozáshoz, a magasabb keresetekhez és a biztonságos lakókörnyezethez az emberek nagyobb része nem fér hozzá. A mi generációnk feladata ennek a megteremtése.

3. Külföldön valóban jobb?

Külföldön élni egy relatív dolog. Aki kimegy külföldre bolti eladónak, az egy ottani bolti eladó életszínvonalát fogja megélni. Lehet, hogy több pénzt fog keresni, mint idehaza, de a szolgáltatások árai is magasabbak lesznek. Ugyanez persze idehaza is bekövetkezik, ha az ország gazdasága jobban fog teljesíteni, hiszen az ár a fizetőképes kereslet és a kínálat függvénye. Én úgy gondolom, amíg megvan arra az esély, hogy ebből az országból egy nyugat-európai életminőséget biztosítani képes országot csináljunk, addig nem szabad elmenni, hanem tanulni kell, dolgozni kell és ki kell követelni azokat a társadalmi viszonyokat a paradox módon velünk szemben többségben lévő öregekkel szemben is, amik lehetővé teszik a magasabb életminőség elérését és le kell bontani azt a szegénységkultuszt, ami a szocializmus egyik kellemetlen öröksége. Ez utóbbi már-már fanatikusan sulykolja azt, hogy a magas kereset tisztességtelen piaci gyakorlatokkal, így korrupcióval, a főnökkel való szeretői viszony révén, bűnözéssel és más, elfogadhatatlan eszközökkel érhető csak el. Ehelyett a ma embere csak fogja be a száját, örüljön, hogy ennyit is kap és lehajtott fejjel kössön kompromisszumot az életével munkaügyben, magánéleti ügyben, gyermekvállalási kérdésekben és kb. mindenhol. Ez párosul azzal az osztályszemlélettel, ami pedagógusokra, orvosokra, közalkalmazottakra és hasonlókra osztja a társadalmat és azt mondja, hogy az adott osztály tagjai egységesen ennyit és ennyit kell keressenek. Ez egy dologra tökéletes: megosztja az embereket, majd irigységet és gyűlölködést kezd táplálni a magasabb keresetű osztályok felé a marxizmus vallásának parancsára, aminek a végtermékét már egyszer láttuk – ez elől menekülnek külföldre az emberek. Ezzel szemben meg kell teremteni a valódi meritokráciát, aminek a lényege az, hogy ha valaki keményen tanul és keményen dolgozik, akkor az illetőnek igenis megvan a joga a magasabb keresetekhez. Az a gondolat, hogy pusztán lenni is elég és a bizonyos helyzetben való létezés már önmagában elegendő egy elfogadhatatlan gondolat, ami csak arra jó, hogy az embert arra ösztönözze, hogy ne is igyekezzen jobban teljesíteni. Külföldön ennek a társadalmi keretei léteznek, idehaza ezeket kell megteremtenünk. Ehhez az kell, hogy az emberek elvárásai ahhoz a szinthez igazodjanak, mint ami a teljesítőképességük. Ez a logika ugyanis azt mondja, hogy ha én jobban akarok élni, akkor keményen kell tanulnom, keményen kell dolgoznom, el kell várnom a magasabb életszínvonalat és ezt meg is kell adnom, ha vezetői helyzetben vagyok. Ezt jelenti az idehaza gyakran negatív színben feltüntetett nyugati társadalom. Challenge accepted?

4. Mikor érdemes családot alapítani?

Az ember életében két olyan pont van, amit nem nagyon lehet visszacsinálni. Az egyik a saját lakás vásárlása sokéves hitellel, a másik a gyermekvállalás. Gyermeket akkor szabad vállalni, ha valaki képes vállalni a gyermek jelentette felelősséget. Egy gyermekről gondoskodni kell, azt nevelni kell és ez utóbbi során olyan viselkedésmintákat kell neki átadni, amelyek működnek is. Arra nem szabad számítani, hogy majd az óvoda, az iskola vagy bármi helyettesíti a szülői szerepeket és egy olyan világba születnek a mai gyermekek, ahol nyelvtudás, informatikai ismeretek vagy megfelelő szakképzettség nélkül nagyon-nagyon nehéz lesz megfelelően fizető munkát találni és ezeket az ismereteket jó eséllyel magánórákon kell majd elsajátítani, mert az iskolákban nem lesz erre sem idő, sem tanár. De ez csak a mondjuk azt anyagi oldala a történetnek. Családot csak olyan partnerrel szabad alapítani, aki mellett le tudnád élni az életed is. Annak, hogy csak azért házasodik vagy alapít családot valaki, hogy ki ne lógjon a közösségből sem értelme nincs, sem haszna nem lesz. Ha olyan partnerrel élsz, akivel már csak együtt éltek érzelmek nélkül, azon egy gyermek nem fog változtatni, viszont megfosztod mind saját magadat, mind a reménybeli (valóban) társad attól, hogy együtt lehessetek. Ha pedig még gyermeket is vállalsz ezzel az emberrel, akkor a gyermek azt az érzelmi sivárságot tanulja majd el, amit a szüleitől lát és később ebből nagyon komoly problémái lesznek.

5. Sok kicsi valóban sokra megy?

A környezetvédelem ma egy trendi téma. Én nem vagyok környezetvédő, csak annyit teszek, hogy nem szemetelek, nem dobok ki ételt, nem cserélgetem hetente a ruhatáram és tömegközlekedéssel vagy gyalog járok. Ha valaki úgy érzi, hogy neki az, hogy szemetet szedeget, szelektíven gyűjti zsákokba a hulladékot, esetleg tudatosan nem fogyaszt bármit is, jó, akkor azt mondom, tegye. De emellett ne felejtse el kihívni a rendőröket arra, ha valakit szemetet lerakni lát arra nem alkalmas helyen – mert érdekes módon a kirándulóhelyeken zsákszámra állnak az eldobált hulladékok. Az ügyben a nagyobb kép azonban az, hogy a bolygónk melegedése egy természetes folyamat (a XIV. században volt egy kis jégkorszaknak nevezett lehűlés, ami annyit jelentett, hogy a szőlő kedvelt éghajlata Lengyelországból az akkori Magyarországig húzódott le, de azóta ez elindult visszafelé), amit nagyban gyorsít a klímaegyezményeket be nem tartó olyan országok ipari tevékenysége, amik sokszor múltszázadi technológiákkal és az itthoninál sokkal nagyobb iparvidékeken állítják elő termékeiket olcsón, de a környezet viszonyait figyelembe nem véve. India és Kína lakossága együtt a Föld lakosságának harmada, Afrika lakossága pedig óriási ütemben növekszik. Ekkora népességet az a föld nem tud eltartani, így az ott felnövekvők választhatnak az elvándorlás vagy a háborúzás között. Mindaddig, amíg ezeken a területeken a termelés és a fogyasztás nem lesznek fenntartható keretek között, addig a felmelegedés üteme sem fog lassulni.

6. Zoomer vs. Boomer generáció harca: valóban a mi generációnk a legelveszettebb?

A boomerek, ha a nagyon öregekre akarunk gondolni, egy olyan világ termékei, ahol az embereket összefogó eszmék nyíltan egymás ellen hadakoztak és többé-kevésbé elő volt írva az az életút, amin valakinek végig kellett mennie. Ma ezek a nyílt és vállalt táborok elmosódtak, a korábbi kiszámíthatóság helyére a kiszámíthatatlan és változékony világ lépett. Ebben a világban el lehet veszni, de csak akkor, ha az ember nem tudatosan él, hanem csak sodródik az árral. A mi generációnk épp emiatt rákényszerült vagy épp most kényszerül rá, hogy ne csak monoton módon, robotikusan éljen, hanem tervszerűen építse az életét egyről a kettőre. Ez nem jobb vagy rosszabb, mint az előző generáció, részint kényelmesebb, másrészt végeredményben azért problémásabb életútjai, hanem más. Az én rossz szokásom a világot öregekre és fiatalokra osztani, ami persze általánosítás, mert vannak olyan fiatalok, akik azt a táborokra szakadt, követő magatartású felnőttséget tartják ideálisnak, mint amiben a szüleik és a nagyszüleik éltek. És vannak olyan idősebbek, akik már korábban a saját kezükbe vették a sorsuk alakítását. Ami biztos, mi sem fogunk unatkozni, még akkor sem, ha a mi korunk valószínűleg nem olyan lesz, mint a XX. század volt.