9 dolog, ami az afrikai önkéntesség alatt megtörténik veled Téma: Énidő

Négy évvel ezelőtt jártam először Ugandában, egy Manafwa nevű faluban, amelyre ma már a második otthonomként tekintek. Rendszeresen – COVID mentes időben – évi több alkalommal is kiutazok. Eleinte még önkéntesként, ma pedig már a saját szervezetem, a Szívemben Született Afrika képviseletében megyek, ahogy mondani szoktam: „itthonról haza”. Sok emberrel találkozom és beszélgetek, így tudom, hogy sokan álmodoznak afrikai önkéntességről. Íme kilenc dolog, ami garantáltan megtörténik veled, ha belevágsz és önkéntes leszel Afrikában.

Szerelembe esel

Szerelembe esel az emberekkel, az országgal, ahol vagy, azzal az érzéssel, ami benned van, mialatt ott vagy – egyszerűen mindennel.

Csodálatos találkozásokban és beszélgetésekben lesz részed a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett, legkülönbözőbb korú emberekkel

Az ember általában nem választja „csak úgy” Afrikát úticélnak, van valamilyen mélyebb indíttatása. Mivel ezzel többnyire mindenki így van — aki odautazik —, csodás találkozásokban lehet részed. Van abban valami megmagyarázhatatlanul jó és lélekemelő, amikor a legkülönbözőbb emberekkel hoz össze az élet és megtapasztalod, hogy minden különbözőség ellenére mégis mennyire hasonló dolgok motiválnak, inspirálnak és vezérelnek benneteket.

Megtapasztalod a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást

Ez most nem valami elcsépelt szépségkirálynős béke beszéd, hanem az, amit valóban megtapasztalsz, ha a kontinensre utazol. Találkozol majd gyerekekkel, akik számodra addig elképzelhetetlenül rossz körülmények között, nagy nélkülözésben, sokszor elhanyagolva vagy bántalmazva élnek, és mégis leírhatatlan az a szeretet, amivel feléd fordulnak. Az emberek, akiknek nagyon kevés van, folyamatosan étellel kínálnak, meghívnak a házaikba, meghívnak az esküvőkre, a temetésekre, a fontos törzsi eseményekre. Elfogadnak olyannak, amilyen vagy, és semennyire sem számítanak a külsőségek. Mindegy, hogy hogy nézel ki, milyen ruha van rajtad, mennyire áll bénán a hajad, ez mit sem számít nekik, ők elfogadnak, meglátják benned a jót és valami olyan szeretettel fordulnak feléd, amit eddig maximum a hozzád legközelebb állóktól tapasztalhattál.

Szuper barátságokat kötsz a helyiekkel

Minden egyes alkalommal, amikor Manafwába utazom, több mint száz gyerkőc vesz körül, és többnyire a velük való foglalatosságok töltik ki a napjaimat. De ott van a helyi koordinátorunk, Flavia, az általunk támogatott iskola tanárai, a női csoportjainknak a vezetői, akiket mára már minden túlzás nélkül merek a barátaimnak hívni. Tudunk egymásról, tartjuk a kapcsolatot, és minden alkalommal úgy folytatjuk, mintha abba sem hagytuk volna. Elhívnak a családjukhoz, a barátaikhoz, együtt kirándulunk és a legjobb helyeket is általuk ismertem meg.

Kimozdulsz a komfortzónádból, a megszokottól eltérő életet tapasztalsz meg

Nagyon sokat dolgozol, de közben mindennap táncolsz, énekelsz, fogócskázol, főzöl, nagy társaságban eszel, jelen lehetsz születésnél és halálnál, az élet fontos eseményeinél. Sokkal fontosabbak a kapcsolatok és kapcsolódások, mint azt valaha is gondoltad volna. Olyan egyszerű dolgok is átkereteződnek benned, mint például a mosdóhasználat. Amíg itthon aggódsz, hogy mondjuk mennyire tiszta egy mosdó, egy ilyen kaland után – legyen szó banán földről, szárított bablevelekkel leárnyékolt illemhelyről vagy épp egy földbe vájt lyukról – már semmitől sem fogsz zavarba jönni.

Látod, ahogy változik a környezeted

Az elején valószínűleg minimum vakmerőnek, de sokkal valószínűbb, hogy őrültnek fog nézni a környezeted, amikor bejelented, hogy mire készülsz. De aztán, ahogy megtapasztalsz dolgokat és mesélsz, rajtad is nyomot hagy az út, változol. Majd észre veszed azt is, hogy ők is egyre jobban bevonódnak, érdeklődnek és a részévé válnak annak, amit csinálsz.

Lesznek nevek, arcok és történetek, amelyek örökre bevésődnek a szívedbe

Minden alkalommal egyre nő a gyerek-, a női- és a kamaszlány csoportjaink létszáma, de minden egyes alkalommal ott vannak azok is, akiket négy éve, az első manafwai napomtól kezdve ismerek. Mára már szinte mindent tudok róluk. Tudom, hogy kivel, hol és hogyan élnek,  hogy mik a legnagyobb félelmeik, az álmaik, a nehézségeik, és hogy hogyan változik meg az életük a programjainknak hála.

Úgy érzed, hogy megszakad a szíved, amikor véget ér az ottléted

És valószínűleg nem csak úgy érzed, valóban megszakad. Nekem talán sosem az a legnehezebb, amikor Ugandából haza kell indulnom, hanem amikor Manafwából vissza kell indulnom a fővárosba. Az indulás reggelén minden alkalommal korán felkelek és kiülök a ház elé megnézni a napfelkeltét. Mára ezt már a gyerkőcök is tudják: ott várnak, mire kijövök a házból, hogy együtt nézzük, együtt tölthessünk még egy kis időt. A sírást megállni maximum addig bírom, amíg beszállunk az autóba, és már megvan az a hely néhány faluval odébb, ahol általában abba tudom hagyni a zokogást. Pedig tudom, hogy fogok még menni, hogy visszatérek, de mégis ilyen nehéz az, ha az ember egynél több helyen van otthon.

Soha többé nem leszel ugyanaz az ember, mint előtte

Máshogy fogsz nézni arra, hogy folyik a csapból a víz és te biztonsággal ihatsz belőle. Máshogy fogsz nézni arra, hogy van áram az otthonodban. Arra, hogy van otthonod. Még inkább értékelni fogod az egészséged, a lehetőségeidet, hogy tanulhatsz, hogy dolgozhatsz. Végérvényesen megérted, hogy élhetünk bárhol ezen a Földön, valójában sokkal, de sokkal több minden köt össze minket, mint azt elsőre gondolnánk.