Hahó, stréberek! Élni ki fog? Téma: Karrier

Hogy merészelem? A cím provokatív, bunkó, sértő és egyébként is kikéritek magatoknak. Nem bírtátok ki, hogy ne kattintsatok ide, hogy utána sűrű kommentáradatban ne küldjetek el melegebb éghajlatra. No de, a lényeg, hogy itt vagytok! Elértem, amit akartam, úgyhogy most olvassatok figyelmesen! Bízzatok bennem, a ti érdekeiteket szolgálja, hogy meghalljátok, amit üzenni szeretnék.

Güzüség felsőfokon

Voltam én is stréber, talán azért is merészelek a társaimhoz szólni most. Stréber címszó alatt ezúttal a menthetetlen perfekcionistákat, a végső stádiumban szenvedő sztahanovistákat értem. Idegen szavakat mellőzve tehát azokat, akik végtelenül maximalisták, akik előrehaladott szinten munkamániásak. Azokat az embereket, akik az emberi kapcsolataikról és önmagukról egy az egyben megfeledkeznek, akik élni teljesen elfelejtenek a munkájuk mellett. Pedig hát, a kettő karöltve kell, hogy működjön. 

Sejtem, mi zajlik a fejetekben, az enyémben is hasonlóak zajlottak. Szeretnétek a legjobbak lenni, szeretnétek kitűnni a tömegből, szeretnétek maradandót alkotni, szeretnétek “gazdagok” lenni, szeretnétek a Forbes címlapján szerepelni, szeretnétek, hogy mindenki a nyomotokba akarjon érni. Na de srácok, ne már… Most komolyan?

Mi az igazán fontos?

Szerintetek a halálos ágyatokon érdekel majd titeket a munka? Érdekel majd titeket, hogy minden számlát rendesen rendeztetek-e sorba? Érdekel majd titeket, hogy lettetek-e többször is a hónap dolgozói? Foglalkoztat majd titeket, hogy elegen irigykedtek-e csorgó nyállal a karrieretekben elért sikereitekre? Érdekel majd titeket, hogy kitűnők voltatok-e mindenből?

Spoiler alert: nem, a legkevésbé sem. Nagyon egyszerű, hogy miért nem. Az élet értékeinek ranglétráján nem a tökéletesen végzett munka áll a csúcson. Nem kell a boldogsághoz, hogy ti legyetek a legjobbak, hogy mindenben tökéletesen teljesítsetek. Elárulom nektek, hogy ha kizárólag a tökéletességet tartjátok elfogadhatónak, egyébként is örök kudarcra vagytok ítélve – mert hát a hibátlanban és a húsvéti nyusziban egy bizony biztosan közös: egyik sem létezik.

A boldogság nem az irodában vár rátok, nem az akták között kell keresnetek. Éljetek végre! Van elég történetetek, amiket az unokáitoknak mesélhettek majd? Elég abból, hogy egy randin a statisztika alapjaival untatjátok a vacsorapartneretek! Elég abból, hogy a gyerekeitektől is a legjobb jegyeket várjátok el! Elég abból, hogy a bevásárló listát is ábécésorrendbe rendezitek! Elég abból, hogy minden hétvégétek is a munkátok tökéletesítésével telik el! Elég abból, hogy nem elég semmiből!

Éljetek végre!

Gyűjtsetek élményeket, tegyetek meggondolatlanságokat! Hívjátok fel a barátaitokat, és vessétek bele magatokat a budapesti éjszakába! Pörgessétek meg a földgömböt és indulás, utazzatok el! Tegyétek azt, amitől teljes testetek remeg az adrenalintól, amitől igazán érzitek, hogy éltek!

Mert higgyétek el, azok a pillanatok érnek igazán sokat, amelyek a feje tetejére állítják a világotokat. Amiknek nincsen köze sem a monotonitáshoz, sem a perfekcionizmushoz. Ha az egész életeteket a munkának szentelitek, a túlvilág tornácán bánjátok meg, hogy elpazaroltátok az időtöket.

Kétségbeesetten vissza akartok majd menni az időben. Vissza, hogy földhöz vágjátok az aktatáskátokat. Vissza, hogy vállat vonva tudomást se vegyetek róla, amikor rossz jegyet kaptok. Vissza, hogy ki se nyissátok a szorgalmi házi feladatot. Vissza, hogy igent mondjatok a random vakrandikra. Vissza, hogy hétfő reggel az egyetemi előadás helyett a szerelmetekkel szeretkezzetek. Vissza, hogy elmenjetek arra a bulira. Vissza, hogy felszálljatok arra a repülőre. Vissza, hogy ezúttal csináljatok valamit, ami életet lehel belétek.

De ráncosan, gépekhez kötözve sajnos már késő lesz. Unalmas élettörténeteitektől az infúziótok is elálmosodik majd, nem csöpög tovább, utolsó sóhajaitokat pedig a megbánás hatja át. „Mi lett volna, ha éltem volna?” – visszhangzik a kórteremben.

Ugye ti sem szeretnétek így végezni? A jó hír az, hogy most még nem késő kukába vágnotok a munkamániás, perfekcionista éneteket. Persze a karrierépítés, a munka és a szorgalom is fontos, de nem szabad megfeledkeznetek magatokról, másokról, az élményekről és az életről sem. Még megtalálhatjátok az egyensúlyt a munka és az élet között, így az utóbbinak nem kell majd észrevétlenül elillannia. Találjátok meg!