„Vannak körülöttünk olyan emberek, akik már rég feladták az életüket” – Könyvajánló Téma: Énidő

Nehéz témáról regényt írni talán az egyik legbátrabb dolog, amire író vállalkozhat. Kiss Tibor Noé azonban nem félt olyan tabu témához nyúlni regényében, mint a mélyszegénység és az abból fakadó kilátástalanság. Arcunkba tolja a magyar valóság egy ritkán látott szeletét, azt a nyomort és reménytelenséget, amit csak az alkohol és a TV tud feledtetni. Október 12-én jelenik meg a Szerző új regénye, amely a Beláthatatlan táj címet viseli. Addig is engedjétek meg, hogy a várakozás idejére a Szerző egyik korábbi regényét ajánljam olvasásra.

Pár évvel ezelőtt egy vidéki könyvesboltban bolyongtam, és megpillantottam az „újdonságok” polcon Kiss Tibor Noé – Aludnod kellene c. regényét. Baráti körömben akkora már többen is olvasták a Szerző első regényét (Inkognitó), így gondoltam teszek egy próbát – és milyen jól tettem.

A regény szereplői egy leépült majorsági telepen, kirekesztve élik mindennapjaikat. Aki ilyen vagy hasonló helyre születik, annak nagyon kevés esélye van a kitörésre – már ha egyáltalán van. A reménytelenséggel átszőtt sorok rádöbbentettek arra, hogy bármikor, bármelyikünk kerülhet embertelen helyzetbe. A szenvedő tájjal az emberek együtt „halnak”, együtt „pusztulnak”, épphogy lébecolnak a világban, és az egyetlen, amit tehetnek, hogy a kitörést elfelejtve próbálják túlélni a mindennapokat.

Az Aludnod kellene egy látlelet; kicsit olyan, mintha egy krimibe zárt szociográfiát olvasnánk. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége a minimalista és egyszerű képleírásokban mutatkozik meg leginkább, melyek számomra lehetővé tették, hogy pillanatok alatt elsüllyedjek a történetben, és amikor már teljesen benne voltam, nem volt feloldozás. Ezért gondolom azt, hogy az író a legjobb és egyben a legrosszabb vezető is az úton: minden apróságot megmutat, elmond, kézen is fog, hogy aztán megpakolja a lelkedet a szereplők nyomorúságos életével, ami hetekig nem megy ki az emlékezetedből. Próbálsz kívül maradni, talán még közönyre is törekszel, de nem megy, nem ereszt a történet. Rengeteg elveszett ember van a történetben, akik „egymáson ugyan röhögnek, de sosem mosolyognak”.

Kiss Tibor Noé szavaira – akármennyire is nehezek – érdemes odafigyelni. Fontos beszélnünk ezekről a témákról. Fontos látnunk, még ha saját szemmel nem is, hogy vannak körülöttünk olyan emberek, akik már rég feladták az életüket. Akiknek nincs lehetőségük a kitörésre. Meg kell látnunk őket, hogy lelkünkben felemelhessük.