Nyugi, most nem történik semmi! – Őszintén a FOMO és a karantén kapcsolatáról Téma: Psziché

A legmenőbb fotók a legmenőbb a nyaralásokról. Képek a hétvégi bulikról a barátokkal. Díszes ételek, színes koktélok, az élet pedig úgy fest, mintha amerikai álom lenne. Látjuk, hogy mindenki bejelentkezik mindenhol, mi meg inkább kijelentkezünk, hogy ne is lássuk, mert nekünk most sem maradt egyéb, mint egy újabb magányos szombat este, amikor mások a tökéletes életüket tolják az arcunkba.

Ismerős?

Ismerős az a szorongató érzés, hogy mi már megint nem voltunk ott?

Eltelt egy újabb hét, amikor ismételten nem hullottak új barátok az ölünkbe, a régiek meg már könnyen lehet, hogy a nevünket sem tudják, a nagy ő pedig ki tudja, melyik máig felfedezetlen kontinensen él.

A kimaradástól való félelem (FOMO) annak az érzése, hogy úgy érezzük, az élet elrohan mellettünk, amíg mi azon gondolkodunk, hogyan is kellene egyáltalán elindulni. Ez rosszkedvűvé, lehangolttá tehet bennünket.

A mostani állapotban viszont van egy jó hírem.

Nem kell attól tartanunk, hogy miből maradunk ki, mert most nem maradunk ki semmiből. A világ leállt. Legalábbis lelassult annyira, hogy tudjuk, ez nem a féktelenül átpartizott éjszakák ideje. Nem ezen a nyáron fogunk fesztiválról fesztiválra járni, újabb és újabb holtomiglan holtodiglan kapcsolatokat találva.

Először nagyon magam alatt voltam, hiszen – mint sokan mások – én sem tudok a jelen helyzetben dolgozni. Fogalmam sem volt, mi történik akkor, ha a munkám – amiben igyekeztem az elmúlt években egyre jobban fejlődni – egyik napról a másikra megszűnik. Aztán megpróbáltam továbblépni a veszteségen, kicsit jobban felfedezni önmagam és a szűkebb környezetemet.

Huszonévig hittem azt, sőt, meggyőződésem volt, hogy én az országnak egy olyan pontján élek, ahol nincsenek jól megközelíthető kirándulóhelyek. Mentem Dunántúlra, meg mindenfelé túrázgatni a hegyekbe, de fogalmam sem volt arról, hogy nem kell messzire bicajoznom a pár ezer fős alföldi várostól – ahol lakom – azért, hogy hihetetlen erdőségeket találjak. Lett egy új hobbim és nagyon élvezem. Ezt köszönöm, karantén!

De most térjünk vissza az első felvetésre, a FOMO-ra, vagyis a lemaradástól való félelemre egy pillanatra.

Újabban azt látjuk, hogy mindenki megtanul valamit online: például rajzolni, festeni, táncolni, hangszeren játszani, esetleg főzni. Ugyanolyan szorongató, ha azt érezzük, nem tudjuk tartalmasan kihasználni az otthoni kényszerpihenőt, mintha azon aggódnánk, a világ és a barátaink elrobognak mellettünk.

Ha elfogadtok tőlem egy egyszerű tanácsot: ne görcsöljetek rá semmire. Hallgassatok sok-sok zenét, olvassátok azt, amihez kedvetek van, játszatok a kutyátokkal, vigyétek le sétálni napi harmincszor. De őszintén, szerintem azzal sincs gond, ha egyszerűen csak lustálkodtok egész nap az ágyban.

A legjobb ötletek gyakran a legváratlanabb pillanatokban jönnek el.

Amikor pedig a világ rendje ismét helyre áll, új tapasztalatokkal folytathatjuk az életünket. De ha véletlenül mégsem, akkor sem történik semmi.

Szó szerint semmi.