Levél születendő gyermekemnek Téma: Psziché

Kedves Kisbabám!

Még olyannyira nem ismerlek Téged, hogy egyelőre csak az álmaimban létezel. De már most nagyon szeretlek, apukáddal együtt. Nagyon várunk Rád. Lehet, hogy még éveket kell várnunk, de már most tudjuk, hogy Érted megéri minden perc.

Szeretném, ha tudnád, hogy ez a világ nem örül majd Neked olyan nagyon. Ez a világ tele van olyan emberekkel, akik szerint Rád várni teher, Téged felnevelni nyűg, felesleges pénzkidobás, túl nagy felelősség. Olyanok is vannak, akik szerint a Te életed hátráltat engem a szabadságomban… De ez nem igaz. Nem kell haragudnunk rájuk, nem tudják, micsoda ajándéktól fosztják meg magukat. Ez a világ nem tűri meg a tökéletlenséget és a hibákat. De mi szeretni fogunk Téged, akkor is, ha nem pont akkor érkezel, amikor az nekünk kényelmes, ha nem leszel pont úgy “összerakva”, hogy az nekünk a legkönnyebb legyen.

Nem vagyunk felkészülve Rád. A gyermekség mindent felforgató, mindent a feje tetejére állító, szó szerint ordító valójára nem lehet felkészülni. Nem vagyunk felkészülve a hangodra, a könnyeidre, a haragodra és a fájdalmadra. Néha tehetetlenek leszünk, és egyáltalán nem értjük majd, mire is gondolsz tulajdonképpen. De Te nagyon ügyes leszel, hamar megtanítod majd nekünk.

A világ még kevésbé van felkészülve Rád. A szomszédok mérgesek lesznek, amikor az éjszaka közepén kétségbeesve hívsz majd minket, a buszsofőr mérges lesz, amikor hangosan kiabálva ugrálsz a székeken, a tanító nénid is mérges lesz néha, ha túl fáradt lesz már ahhoz, hogy a huszadik hisztirohammal küzdjön meg aznap.

És néha én leszek a legmérgesebb, leghangosabb és legfáradtabb. Néha igazságtalan leszek Veled, és sok olyan döntést hozok majd Veled kapcsolatban, amit bánni fogok, vagy amivel Te nem értesz majd egyet. De ígérem, meg fogjuk szokni egymást. Néha igazából én leszek a Gyermek, és Te fogsz tanítani engem. Növekedni (nevelkedni) pedig együtt fogunk, az élet együtt nevel majd minket, mi Téged, Te minket.

Nem tudjuk siettetni az érkezésedet, de készülni fogunk rá, mert “nem tudjuk sem a napot, sem az órát.”

Nem is a mi gyermekünk leszel igazán, hanem a Világ Királyáé. És ez jó, mert Ő viszont fel van készülve Rád, Ő már most ismer Téged, és Hozzá mész haza majd az utad végén (más szempontból az lesz csak a kezdet.) Ő pontosan olyan, mint Te. Az Ő képmása vagy, és ha Rád nézünk majd, az Isten fog nevetni a szemeidben.

Te fogsz megtanítani minket igazán sírni és igazán nevetni. Te mutatod meg majd az utat a fényből a kétségbeesésbe és vissza. És akkor fogjuk majd igazán megérteni, hogyan kell imádkozni, amikor majd a betegágyad mellett virrasztunk.

Lehet, hogy csak rövid ideig fogunk ismerni. Lehet, hogy sosem hallom majd a szádból, hogy “anya”. Lehet, hogy néhány dolgot nagyon sokáig tart majd megtanulnod. De ez nem baj. Lesznek nagyon nehéz idők majd, és lesz, amikor mindketten erőnk végére érünk.

De az utolsó percig szeretni foglak. És nem fogom hagyni, hogy bárki elhitesse Veled, hogy a Te léted nem ér annyit, mint az övé, csak mert még icike-picike vagy.

Drága Kisbabám, még csak az álmaiban létezel, és az Úristen kimondatlan gondolata vagy. Nagyon szeretlek. Remélem, hamarosan találkozunk.