Hogyan látják kapunyitási pánikunkat a szüleink? – Egy X generációs anyuka válaszol Téma: Psziché

A 20on.hu-t nem csak huszonévesek olvassák. Ezúttal egy huszonéveseket nevelő édesanya osztotta meg velünk, hogyan gondolkodtatta el őt a gyermekein eluralkodó kapunyitási pánik, avagy az életkezdési krízis. Őt idézzük most.

—

Sokáig furán néztem a szó hallatán: „kapucsengetési pánik”. Egy másik generáció gyermekeként 20onéves gyerekeket nevelve – pontosabban már felnevelve és örökre a szülői szerepben maradva, állandóan féltve, aggódva tekintve az életútjukra – furcsálltam a pánikot, hiszen azt gondolom, az élet majd úgyis megoldja.

Sokat gondolkodtam, miért ez a sok félelem, kérdés, kétely bennetek. Mi anno ezzel, így, ennyit nem foglalkoztunk. Tettük a dolgunkat, jól vagy rosszul, de haladtunk előre. Persze mindig voltak megoldandó problémák, de talán a megfontoltság, óvatosság kimerült abban, hogy nagy dolgokból elég volt egyszerre egy, szépen sorban haladtunk. Mindig azon a hídon menj át, ami előtted van! Ezt a filozófiát vallottuk.

Olvasva és hallva a ti aggodalmaitokat rádöbbentem, hogy egyébként bennünk is ott voltak ezek a félelmek, csak mi nem fogalmaztuk meg őket ilyen világosan. Nem voltunk, vagyunk olyan bátrak, mint a ti generációtok? Vagy csak nem volt rá platform? Vagy inkább csak mentünk az úton? Nem tudom, de azt igen, hogy a ti kapunyitási pánikotok a mi pánikjainkban is szerepel. A kapunyitási pánik kérdéseiből pár biztosan nálunk is megmarad:

• Mi lesz veletek?
• Hogy alakul az életetek?
• Mi jól csináltuk?
• Megadtunk nektek mindent az útra? Arra volt szükségetek, amit adtunk?

És ezekre a kérdésekre sosincs válasz. Mert hiszem, hogy mindenki szeretné a szülőséget jól csinálni, de a kérdésre nem jön meg a válasz. Ez az a szerep, amit örökké tanulunk. Ez a mi pánikunk.