3+1 dolog, amit ha teheted, szerezz be az egyetemre Téma: Karrier
Akár az érettségi után vagy és most vágsz bele az egyetemi tanulmányaidba, akár az említett vizsga már évek óta a hátad mögött van és eddig a munka világát jártad, mindenképpen figyelmedbe ajánlok néhány hasznos holmit, amivel felvértezve érdemes lehet nekivágni a felsőoktatásnak. Olyan dolgokat gyűjtöttem össze, amelyeknek a hasznosságát a saját bőrömön, pontosabban a szervezettségemen és produktivitásomon tapasztaltam. Persze nem isteni sugallatra jött az ihlet, sajnos kellett hozzá néhány buktató, mire felismertem azt, hogy szükségem lehet ezekre. De sebaj, jobb későn, mint soha, neked pedig remélem, hogy már az első pillanat előtt hasznodra válik, hogy tisztában vagy ezekkel.
1. Egy normális tervező
Lehet, hogy te a bullet journal híve vagy, esetleg szereted egy minél egyszerűbb, minimalistább határidőnaplóban vezetni a kötelességeid. Én mégis azt javaslom, hogy az egyetemre szerezz be egy valóban ,,élettervezőnek” készült naplót. Ez abban különbözik egy átlagos határidőnaplótól, hogy a figyelmed konkrétan ráirányítja az életed minden területére. Munka, tanulás, egészség, kikapcsolódás, személyes fejlődés, kapcsolatok. Sokszor az egyetemi évek és a tanulás között egyenlőséget teszünk, pedig az előbbi jóval több ennél. Egzisztenciánk és kapcsolati hálónk megalapozása, az az időszak, mikor már nem mindegy milyen iránya indulunk és milyen döntéseket hozunk. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tudatosan próbáljuk szervezni az életünket és ehhez hatalmas segítség, hogy a kezünkben egy eszköz, ahol mindezt egy helyen átlátjuk, reflektálhatunk rá és szükség esetén korrigálhatunk. Ehhez nekem a legnagyobb segítség egy ilyen napló volt.
2. Vitaminok
Az egyetemi évek nem feltétlenül a teljesen tiszta és kielégítő táplálkozásról szólnak, nem beszélve arról, ha egy jó adag kialvatlansággal és stresszel is meg vannak fejelve. Akár az az ok, hogy kikerülünk az otthonlét kényelméből és minőségi főtt étel helyett minél egyszerűbb és olcsóbb megoldást keresünk, akár az, hogy a napi rohanásban az egyetem, a munka és a szociális élet miatt nincs időnk rendesen kajálni, mindenképpen érdemes beszerezni néhány alapvető vitaminkészítményt. Nem kell egy versenyszintű testépítő táplálékkiegészítő palettájára gondolni. Elég egy alap multivitamin és egy ásványi anyag készítmény, esetleg omega-3 olajjal és ginzenggel meg lehet spékelni. A cél egészségesnek maradni akkor is, mikor az életmód nem támogatja ezt maximálisan, de kifejezetten jól kell teljesíteni szellemileg, ehhez pedig elengedhetetlenek a jó minőségű vitaminok.
3. Tablet
Itt nem a több százezer forintos kategóriára gondolok, ami annyira okos, hogy leéli az életünket helyettünk, hanem egy olyan olcsó, belépő darabra, ami alkalmas arra, hogy a prezentációkat magunkkal vihessük az előadásokra és normálisan lehessen rajta a jegyzeteket olvasni tömegközlekedésen is. Nekem nem jött be sem az a módszer, hogy minden dia tartalmát lemásoljam az előadáson (eleve lehetetlen küldetés és nem is ez a cél), sem az, hogy a rengeteg kinyomtatott papírt cipeljem és abba jegyzeteljek. Sokkal inkább viszem őket elektronikusan magammal és külön füzetbe jegyzetelek. Emellett a jegyzetek is egy helyen összegyűjtve, egy átlag könyv méretében megtalálhatók a táskámban, így bármikor megvan a lehetőség az anyag ismétlésére és tanulására.
+1 Kiadáskövető applikáció
Már maga a felsőoktatás sem egy olcsó dolog és nem a tandíjra gondolok, hiszen a különböző könyvek, jegyzetek, bár sok elérhető a neten, de mégis borsos árúak, plusz ott vannak az alapdolgok (írószer, notesz, elektronikai kütyük). Ráadásul sokunknak ez egybeesik az önálló életbe való belekezdéssel, ami pedig egy egész más világot nyit meg, először egészen mellbevágó költségekkel. Ezért mindenképpen ajánlom, egy kiadáskövető app beszerzését. Ezek közül nagyjából bármelyik megfelel, hiszen a legtöbben követhetők a bevételek, kiadások, ráadásul ezek még kategória szerint is csoportosíthatók. Nagyon sokat segít már az, ha látjuk, hogy mennyit és mire költünk, valamint, hogy milyen bevételekkel számolhatunk. A húszas éveink az anyagi tudatosság megalapozásáról is szólnak, ehhez pedig nagyon hasznosan ezek az alkalmazások.