„Eddig a munka köré rendeztem az életemet, most viszont a munkát rendezem az életemhez” Téma: Karrier

Mit adott nekem a 2020-as év?! Nos, a legtalálóbb, amit mondhatok, hogy olyat, mint maga a vírus: szemmel nem látható, de a hatása érzékelhető.

…ami megfoghatatlan,
arról hajlamosak vagyunk elhinni,
hogy nem is létezik,
tehát nincs jelentősége…

A mai társadalom a sikert kézzelfogható dolgokban méri, például magasabb fizetésben, felelősségteljesebb munkában, családalapításban, új kocsiban, és emiatt a külsőségekre helyezi a prioritást.

Két éve még végigdolgoztam a napjaimat, két munkahelyem volt. Hasznosnak akartam érezni magam, elismerést vártam és megbecsülést. Azért dolgoztam, hogy több pénzem legyen, mert az színvonalasabb élethez és több lehetőséghez juttat. Viszont azt vettem észre, hogy a fizetésemmel együtt a költekezésem is nőtt. Azt éreztem, hogy megérdemlem, hogy költsek, hiszen rengeteget dolgozok (legyen már értelme a több munkának, nemde?!). Egy ördögi körbe kerültem, amivel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Tavaly ősszel olvastam egy könyvet a zero waste-ről. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert Bea Johnson (a Zero Waste otthon c. könyv szerzője – a szerk.) motivált arra, hogy átgondoljam, hogyan tudnék felelősebb pénzügyi döntéseket hozni.

Úgy igazán idén ültettem gyakorlatba a hasznos gondolatokat, hiszen a járvány következtében először öt számjegyűre csökkent a fizetésem (ez 2020-ban elég ijesztő), majd el is vesztettem a munkámat. Átgondoltam, hogy az aktuális helyzetben mit tehetek azért, hogy a lehető legkevesebbet költsek: magamra főztem/sütöttem (hiszen időm, mint a tenger), kozmetikumaimnak egy részét is otthon készítettem (ebben nagy segítség a kozmetikus múltam), nem vásároltam feleslegesen (vagy ami nem volt tényleg szükségszerű), könyvtárból kölcsönöztem könyveket, illetve plazmaadással jutottam némi plusz pénzhez és eladtam azokat a holmikat, amiket nem használtam.

Megtanultam kovászos kenyeret sütni (na jó, maradjunk abban, hogy az alapokat elsajátítottam 😊) és csíráztatni, ma már házilag készítek tésztát, fűszernövényeket ültettem az ablakomba. Ezenfelül szappant, ajakápolót, dezodort, éjszakai szemkörnyékápolót, sampont, tonikot, arcpakolást, tisztítószert is magamnak készítek. Ez nemcsak költséghatékony megoldás, de sokkal „bőrbarátabb” a drogériás társaikhoz képest. Ráadásul csökkentettem a hulladék mennyiségét is általa, ami nem elhanyagolható szempont.

Szabadabbnak kezdtem érezni magam, mert kevesebb pénzből ugyanolyan minőségi életet élhettem. Már nem volt szükségszerű, hogy napi 10-12 órát dolgozzak (mondjuk lehetőségem sem volt rá). Több lett a szabadidőm, ami azt jelenti, hogy több időm lett magamra. Rengeteget futottam (az egyik legolcsóbb sportnak tartom), hogy az elmémet is és a testemet is karban tartsam.

Ez azért volt fontos, mert nehéz megbarátkozni egy munkamániás embernek azzal, hogy „nem csinál semmit” hónapokon keresztül. Vagyis pontosítanék: nem csináltam más számára hasznos munkát. Ott volt az egész napom, hogy magammal foglalkozzak. Ez szerintem sokunk számára idegen és ijesztő. Először élveztem a kötetlenséget, de később megszólaltak a hangok a fejemben, hogy haszontalan vagyok a társadalom számára, és a tartalékaim is fogynak. Van egy pont, ami után már a spórolás és a tudatos pénzügyi hozzáállás sem elég.

Voltam mélyponton, és volt, hogy egy-egy hétig csak a szobámban vegetáltam önsajnálatba merülve, semmit se csinálva. Hiszen közel harmincévesen úgy éreztem, hogy nem itt kellene tartanom, de közben azt is éreztem, hogy ez nem hatékony hozzáállás. Elkezdtem tehát azon gondolkodni, hogy mit tehetek.

Összeírtam, hogy milyen az
ideális munkahely számomra
(reális elvárásokkal természetesen)
és bíztam benne,
hogy hamarosan egymásra találunk.

Tudatosan kezdtem el keresgélni az internetes munkaportálokon, közben pedig próbáltam élvezni a mindennapokat, hálát adni a jó dolgokért, mint például anya házi lekvárjáért, a vidéken töltött két hétért – ami felért egy nyaralással – vagy azért, mert volt lehetőségem úszni járni… De nehéz úgy elengedni magam, hogy a jövőm bizonytalan. És nagyon, nagyon, nagyon lassan telt az idő. Az agyam pörgött. Türelmetlen voltam. Feszült. Úgy éreztem, hogy nem tudok mindent befolyásolni az életemben és ez igazán frusztrálttá tett.

A változás sokunk számára ijesztő, 
mert kiszolgáltatottá és sérülékennyé tehet, 
de ezek révén tapasztalunk 
és a tapasztalatunk által fejlődünk.

A pozitív gondolatok és a frusztrációk váltakoztak bennem napi szinten. Fennakadásaim voltak a munkaügyi központnál és az internetszolgáltató is okozott kellemetlen anyagi meglepetéseket. Összetörtem az aprítógépemet, a telefonom kijelzővédő fóliáját és még egy boros poharat is. Frusztrált voltam, de tudtam, hogy előbb utóbb vége lesz.

Körülbelül két hónap után tudtam elhelyezkedni részmunkaidőben (de az előtte lévő fél évben is nagyon kevés és bizonytalan volt a munkám, így ez egy sokkal hosszabb folyamat volt), amit magánlakások takarításával tudtam kiegészíteni. Hónapokkal ezelőtt irodában ültem és e-maileket írtam, telefonon egyeztettem az ügyfelekkel (ami lássuk be, elég kényelmes), ma pedig takarításból élek. Micsoda karrier, gondolhatnánk…

Ahogy fentebb említettem, összeírtam, hogy milyen az ideális munkahely számomra, és én pont ezt kaptam meg (lehet a gondolatainknak tényleg teremtő ereje van). Beleillik az életembe, mindenre jut időm, amit vállaltam, és ezt élvezem. Rá kellett jönnöm, hogy nem az számít, hogy mi a munkaköröm, nem attól leszek „valaki”. Tisztességes munkával eltartom magamat és a cicámat, és ez büszkeséggel tölt el (most a járvány idején ez igenis nagy dolog).

Eddig a munka köré rendeztem az életemet,
most viszont a munkát rendezem az életemhez.

Ez az egyik legfontosabb szemlélet, amire a világjárvány által okozott személyes történések megtanítottak. Tudtam, hogy mit akarok másképp, és szerencsés vagyok, mert bevonzottam. Valahol azt éreztem, hogy amíg munkanélküli vagyok, haszontalanul telik az életem, de ekkor tanultam meg valami nagyon fontosat: magamról gondoskodni. Nem anyagilag, nem fizikailag, hanem érzelmileg. Olyan dolgokba fektettem energiát és időt, ami a lelkemnek jó. Elfogadtam, hogy nem tudok mindenre hatással lenni és elkezdtem hinni abban, hogy idővel minden a helyére kerül. Mentálisan elértem arra a pontra, hogy a szívem-lelkem bele tudtam tenni abba, amit vállalok, és ezzel időt, energiát és lehetőséget teremtek.

Néhány évvel ezelőtt még abból állt az életem, hogy felkeltem késő délelőtt, összekészültem a munkába, majd körülbelül este nyolcig dolgoztam, hazamentem és megnéztem egy filmet, vagy Facebookoztam, olvastam. Jelenleg egyetemre járok, mellette asztrológiát tanulok, dolgozom, önkéntesként tevékenykedem egy kamaszok fejlesztésével foglalkozó alapítványnál. Olvasok, futok, biciklizek, főzök magamra, és még így is van időm a családomra és a barátaimra. Ezt csak azért tartottam fontosnak leírni, hogy érezhető legyen, mennyire sokat számít a mentális állapotunk és a hozzáállásunk az életünkhöz. Bár a mentális jólét egy megfoghatatlan dolog, igenis létezik, hiszen a látható dolgokban megmutatkozik.

Megtanultam, hogy mindig van választásom,
ha más nem, abban,
hogy hogyan állok az adott helyzethez.
Ez tesz szabaddá.

A járvány kiszakított a megszokásaimból. Az az érzésem, mintha rám gyújtotta volna a házamat, amiben eddig éltem és amelyet évekig csinosítgattam. Jelenleg az életem azon szakaszában vagyok, amikor építek, de már nem házat, hanem otthont. Minden téglát oda helyezek, ahova jónak látom. Már tudatosan alapozok.

Ha adhatok egy jó tanácsot, akkor engedjetek el mindenféle elvárást magatokkal szemben, amit mások aggattak rátok, és tegyétek azt, ami a szívetek mélyéből jön! Bízzatok magatokban és a lehetőségek előbb-utóbb megtalálnak. Ha pedig megtaláltak, onnantól tőletek függ, hogy mit kezdetek vele. 😊