A fiatal német újságíró kissé félreértelmezte a szólásszabadság fogalmát

Kifejezetten zavar, hogy nem bízhatok a médiában, sőt, mi több, a jelenség egyenesen irritál. Butaság lenne például a politikai irányultságomat az alapján kialakítani, hogy mit látok a tévében, mit hallok a rádióban vagy mit olvasok az interneten, hiszen gyakorlatilag minden tudásom csak attól függ, melyik oldal befolyása alatt álló médiát választom. Egy történetnek olykor két teljesen eltérő változatát olvashatom az egyik és a másik forrásból, de még csak abban sem lehetek biztos, hogy legalább az egyik verzió igaz.

Szólásszabadság vs. hírverés

Attól tartok, a sajtó- és szólásszabadságot egyesek egy kissé félreértelmezték. A hitelesség, a szavahihetőség és az őszinteség véleményem szerint például egyre több esetben teljesen eltűnni látszik.  Blogger-újságíróként nyilván mélységesen elkeserít a jelenség, fáj, hogy nem hihetek a médiának, fáj, hogy a őszinteség romló megítélése miatt talán az én szavamnak sem fog soha senki hinni. Fenntartásokkal kell kezelnem mindent, amit olvasok, és gyakorlatilag csak akkor bizonyosodhatok meg bármiről, ha a két szememmel jól szemügyre veszem azt. Bizony szomorú, de én már aligha hiszek a médiában, a hírközlésben és az internetben.

Nem csak itthon értelmezik félre a szólásszabadságot

A decemberi tüntetés során készült népmegtévesztő videófelvétel után pár nappal találtam rá a német újságíró történetére, mely már tényleg az utolsó utáni csepp volt a pohararamban. Ha eddig még némiképp hittem is a média tisztaságban, azt hiszem, ezután foszlott szét minden reménysugaram.

A fiatal srác a Spiegel című híres német lap elismert újságírója volt. A díjnyertes riporter, Claas Relotius 60 cikkéből legalább 14-et részben vagy teljesen valótlannak találtak. A 33 éves újságíró 7 éve dolgozott a lapnak, de lebukását követően azonnal felmondott. Munkásságát több díjjal is jutalmazták az évek során, többek között őt tüntette ki a CNN az év újságírója elismeréssel is 2014-ben.

2018-ban Németországban az év riporterének választották, miután a szír kisifiúról írt cikke óriásit robbant. Utólag sajnos kiderült, hogy a történetből egy szó sem volt igaz, Relotius inkább érezte magát költőnek, mint oknyomozónak, amikor megírta a díjnyertes cikket. A fiatal újságírót végül saját kollégái buktatták le.

A Spiegel a történtek után bizottságot hozott létre, melynek tagjai innentől fogva állandó jelleggel vizsgálják majd a megjelenő cikkek hitelességét. Keményen igyekeznek, hogy helyrehozzák roncsolt hírnevüket, ám a történtek után közel sem biztos, hogy sikerrel járnak majd.

A német újságíró esete is igazolja, hogy nem hihetünk el mindent, amit olvasunk, még akkor sem, ha egy több százezres vagy milliós olvasótáborral rendelkező lap írja azt. Mindenkinek inkább a “hiszem, ha látom” jeligéjű mentalitást javaslom. Igen, még úgy is, hogy jómagam is újságíróként dolgozom.

További cikkek: