A FIATALOK TÚLSÁGOSAN NAGY ELVÁRÁSOKKAL INDULNAK NEKI AZ ÉLETNEK, ÉS EMIATT KOMOLY CSALÓDÁSOK ÉRIK ŐKET Téma: Psziché

Nemrégiben részt vettem egy társalgásban, ahol felmerült a kérdés: vajon az Y és Z generációnak mi a legnagyobb problémája? Mindenféle válasz érkezett, a globális felmelegedéstől kezdve a hagyományos értékek kiüresedésén át az étel-intoleranciáig és a Kardashian-családig, de szerény személyem és még egyetlen résztvevő azt a választ adta a kérdésre, hogy a fiatalok túlságosan nagy elvárásokkal indulnak neki az életnek, és emiatt hamar komoly csalódások érik őket.

RENDSZERVÁLTÁS A NEVELÉSBEN

Ki merem jelenteni, hogy a generációm tagjai – tisztelet és túrórudi jár a kivételnek – abban a szellemben nevelkedtek fel, hogy kimagaslóan tehetséges, okos, egyedi és különleges gyermekek. Mint tudjuk, a korábbi poroszos nevelési módszert felváltották a liberális, Vekerdy-féle módszerek, az internetnek hála pedig epilepszia közeli állapotig hergel az üzenet: „Legyél egyedi, legyél különleges, legyél sikeres, mindezt könnyebben elérheted, mint gondolnád!”

DE VALÓBAN OLYAN KÖNNYŰ?

A helyzet az, hogy nem: hiába a mutáns szörnyeteggé avanzsálódott kapitalista „szabad verseny”, hiába az önsegítő könyvek garmadája, az „Elon Musk sem fejezte be a felsőoktatási képzést, mégis hol tart most” mentalitás – kimagaslóan sikeresnek lenni nem könnyű. A fiataloknak már nem elég az „átlagos”, mert mindegyikőjüknek sziklaszilárd meggyőződése, hogy neki sokkal több jár, mint egy egyszerű, konvencionális kispolgári élet.

Ennek a meggyőződésnek az alapjaival még nem lenne semmi probléma, ha ehhez nem társulna a leghétköznapibb, ám legarrogánsabb személyiség. Kiemelkedő tehetségek nagy dolgokat fognak elérni, de még ők is áldozatok árán. Egy minden szempontból átlagos ifjú nem fogja megváltani a világot, hiába ringatta ebbe a hitbe az édesanyja.

Úgy gondolom, hogy a generációm tagjai lusták, motiválatlanok és gyengék. Ha egyetlen mondattal kellene jellemezni minket, ezt mondanám: sok pénzt, kevés munkával. Mi vagyunk az első olyan nemzedék, amelyik elkezdett lázadozni az élet egész addig természetesnek vett folyása ellen, mert születésünktől kezdve plántálják belénk a gondolatot, hogy vágyjunk többre.

AZ ÁLMODOZÁS EGY DOLOG, DE VAJON MEGVALÓSÍTHATÓ?

Nos, azt kell mondjam, hogy sajnos nem az. Hiába a meggyőződés, hogy a lehetőségek korlátlanok, és mindenkiből lehet Elon Musk, csak megfelelő akcentus kell hozzá, a realitás hamar kipukkasztja az ábrándok mohazöld lufiját. Egyszer olvastam valahol, hogy létezik egy nagy hiba a jelenlegi gondolkodásunkban. Amikor piedesztálra emelünk egy olyan esetet, amelyben a szereplő nem követte a szabályokat, nem tartotta magát a normához, és ennek ellenére jelentős sikereket ért el.

Jó példa erre Elon Musk: a rebbelis férfiú ugyanis NEM AZÉRT lett sikeres, mert felrúgta a norma által megkövetelt szabályokat és otthagyta az egyetemet, hanem ENNEK ELLENÉRE lett az. Azért, mert olyan attribútumokkal rendelkezett, amelyek a sikerhez kellenek. Hibát követünk el, amikor egyetlen esetet kiemelünk, és ebből vonjuk le a következtetéseket, ugyanis a helyzet nem az, hogy ha ezt Jóska és Pista Elon Musk után csinálja, akkor ugyanaz lesz a végeredmény.

MI MÁR NEM ELÉGSZÜNK MEG AZZAL, AMI A SZÜLEINKNEK JÓ VOLT

Magasan fölfele vetjük az arcunkat, a határ a csillagos ég – legalábbis ezt hisszük. Természetesen nem fogom vitatni, hogy valóban több lehetőség áll a rendelkezésünkre, mint a szüleinknek vagy a nagyszüleinknek, de a lehetőségeink tárháza korántsem olyan határtalan, mint azt képzeljük. Az emberi létezésnek vannak bizonyos szabályai, sőt, korlátai is, amiket nem fogunk tudni ledönteni, hiába mutogatunk Elon Musk-ra. Mi boldogtalanok vagyunk egy olyan életben, amiért a szüleink a két kezüket összetették.

Én azt gondolom, hogy rengeteg problémától megszabadíthatnánk magunkat, ha szembenéznénk a ténnyel, hogy hiába a mindenséget ígérő, édes méreggel kecsegtető 21. század, az elvárásaink az élet felé borzasztóan irreálisak – nem lehet mindent egyszerre, és nem lehet mindent azonnal.