A gyermekvállalás nem vattacukor, szivárvány és végképp nem unikornis Téma: Psziché
Huszonhét éves vagyok és tudom, hogy ketyeg a biológiai órám. Ennek ellenére sem vagyok még képes életcélnak tekinteni a gyermekvállalást. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszer nem akarok majd gyereket. De igen, majd. Egyszer.
Őszintén a gyermekvállalásról
Mert legyünk már őszinték magunkhoz, a gyermekvállalás nem csak non-stop tutujgatás és mosolygó gyerekpofi, hanem kőkemény meló, megállás nélkül!
Kezdjük rögtön az elején, a terhességnél. Mi jellemzi azt? Émelygés, hányás, hangulatingadozások, rosszul alvás és testfelületünk megkétszereződése. Amikor fél óránként pisilni kell, mert a gyerek nyomja a hólyagod. Amikor hulla fáradt vagy, minden ok nélkül. Na meg amikor már csak pingvinként tudsz járni a hasadtól. Az ”áldott állapot” megkoronázásaként pedig jöhet a szülés! Igen, abból a kis csatornából, ahova a minitampont alig bírod betuszkolni, ki fog mászni egy három kilós gyerek. És az kurvára fáj. Órákig. És még utána is.
Ez megy több mint kilenc hónapig, és ez még csak a kezdet. Mert kezdete van, de vége nincs.
A gyerekvállalás ugyanis egy életre szól. És egy gyerek nem egy kis angyal, csoda vagy ilyenek. A gyerek az emészt és évekig szagolhatod, hogyan. A gyerek az üvölt. Artikulálatlanul, minden ok nélkül. Vendégségben, a metrón vagy éppen az orvosi rendelőben.
Aztán tinédzser lesz és még utálni is fog, igen, téged, az anyját, aki mindent megtett érte az elmúlt 14 évben.
Na de nem is ez a lényeg. Tudom, hogy van, akinek a gyermekvállalás élete legfőbb beteljesülése. És attól még, hogy nekem egyelőre nem, nem ítélem el ezért. Csak ne legyenek illúzióink, ne tömjük minden nő fejébe azt, hogy az anyaság a világ legszebb dolga. Mert sokkal inkább a világ legnehezebb dolga és állati ártalmas ezt elhallgatni.
A gyermekvállalás és a meglepetések
A gyermekvállalás ugyanis tartogat megpróbáltatásokat. Kimerít, és akár depresszióba is dönthet. Ahelyett, hogy ezekről lapítunk és csak a röhögő babás videókat posztolunk Instára, inkább beszélnünk kéne róla. Mert a csapból is az folyik, hogy ha igazán jó anya vagy, akkor ilyen meg olyan tápot készítesz, és így takarítasz, és úgy mosod a ruhákat. Mindeközben sportolsz és meditálsz, a gyerekednek pedig már négy évesen 160 az IQ-ja. Nos, ez nem pont így néz ki, ha évek óta nem aludtad át az éjszakát, és örülsz, ha hetente egyszer jut időd a hajmosásra.
Bevallom, engem megrémít a gyermekvállalás. Mert még szeretném megmászni a Kilimandzsárót és végigmenni az Annapurna körön. Még tanulni akarok, meg akarom tudni, hogy milyen a felnőtt élet és milyen sikeresnek lenni a munkámban. Bölcsebb akarok lenni és nyugodtabb, hogy amikor a gyermekvállalás mellett döntünk, ne érezzem magam felkészületlennek. Ne szomorkodjak az elhalasztott lehetőségek miatt és legyen elég erőm felnevelni egy-két gyereket. Bízzak magamban annyira, hogy tudjam, attól még, hogy a kis angyalkám nem viselkedik a játszótéren, nem vagyok rossz anya. Hogy tudatosítsam, hogyha néha ránézve a gyerekre nem értem, honnan jött és ki ő, az teljesen normális, és nem vagyok szörnyeteg. Várni szeretnék, mert a gyereknek is az a legjobb, ha az anyja is felkészült élete legnagyobb feladatára. Egy életképes, jó ember felnevelésére.