A káosz rend, csak speciális szabályokkal – Elfogadni a diszharmóniát is Téma: Énidő

Időről-időre két szakasz váltakozik az életemben. Az egyszerűség kedvéért nevezzük őket rendnek és káosznak. Mikor rend van, akkor minden a helyén. Zökkenőmentesen mennek a dolgok, látni a folyamatos haladást és béke van. Ellenben káosz idején felborul minden, minden addigi munka hiábavaló volt és esély sincs arra, hogy ebből a romhalmazból valamikor is normális élet legyen. Az a célom, hogy a cikk végére rácáfoljak erre nektek.

Összedől minden

Vannak azok az időszakok, például egy új munkahely esetében vagy egy szemeszter kezdetén, mikor az ember teljesen (vagy nagyjából) tiszta lappal kezd, elhatározza, hogy most tényleg mindent a kezében fog tartani. Tervez, időzít, menedzsel, dolgozik rendben és nem halogat. Minden flottul megy, megvan az a jóleső érzés, hogy ura az életének. Igen ám, de van egy pont, mikor a jól kiszámított rendszer csődöt mond. Jönnek az újabb és újabb megoldandó feladatok, zárthelyik, beadandók, prezentációk, egymást érő időpontok. Hiába volt előtte minden kerek, egycsapásra dőlni látszik.

De tényleg minden

És nemcsak a munka meg az egyetem. Valahogy ilyenkor elkezdenek sokasodni a családi konfliktusok, párkapcsolati problémák, a baráti körünkre nem jut elég idő, pláne nem magunkra. Az utolsó dolog, amire a dömping közben gondolunk, hogy énidő is kellene, vagy nem ártana némi kultúrát fogyasztani. Ez nyilván az egyre fokozódó stressz hatása. Amit magunknak sem könnyítünk meg, hiszen általában nem az a megoldási stratégiánk, hogy átszervezzük a rutinunk, hanem pánikolni kezdünk. Ettől csökken a produktivitásunk, ezzel egyenes arányban esik az önértékelésünk is.

Máshogy tekinteni rá

Az elmúlt években főleg az egyetem miatt kijutott ebből a hullámvasútból rendesen. A szemeszter elején úgy éreztem, ez lesz életem sorsfordító féléve, most mindent kontroll alatt tartok. Aztán félév vége, vele együtt a feladatok garmadája, vizsgaidőszak és bumm! Sehol sem tartok, minden kaotikus, kész, világvége. Egy ideje viszont felfigyeltem rá, hogy lehet másképp is nézni ezt a szituációt. A káosz igazából rend, speciális szabályokkal. Igen, a megszokott rutin nem alkalmazható, de meg lehet találni egy áramlatot, aminek a segítségével felszínen maradhatok. El kell engedni a nézetet, hogy mindent felügyeljek. Most csak és kizárólag az elkövetkező feladatra koncentrálhatok és abba kell mindent beletennem. Nem aggódhatok előre huszonöt dolog miatt, mert mielőtt belekezdek már feladom, akkora a nyomás. El kell fogadnom, hogy a hierarchia és az arányok most megváltoztak, de ez nem baj. Sőt, lehet, hogy a jól megszokott rutin csak az útjába állna annak, hogy egy-egy feladatba mindent beletegyek! Felfoghatom ezt tehát egyfajta fókuszváltásnak is.

Miért is kell a rendezetlenség?

Az is egy jelentős felismerés volt, hogy erre nekem szükségem van. Nem lehet berögzült rendszerek szerint élni az életünket, mert ami ma a fejlődést segíti, holnap a gátjává válik. Kell a flexibilitás. Ezen felül pedig ezek az időszakok segítenek rávilágítani arra, hogy hol kell a hangsúlynak lenni az életemben. Ha egy dolog, aminek előtte hatalmas figyelmet szenteltem, esetemben például a túlgörcsölt szervezés, tervezés, gond nélkül elengedhető, akkor valószínű, hogy eddig csak az időmet és az energiámat rabolta, ezért jobb megválni tőle, mert csak rabolja az időt a valós munkától. Ezek a periódusok továbbá kitűnően fejlesztik a rezilienciát, ellenállóbbá tesznek a stresszel szemben. És minden ilyenből egy kicsit több önismerettel és tapasztalattal kerülök ki, ami segít, hogy megtaláljam a számomra ideális életstílust.