A nők alacsonyabb fizetésének valóban a patriarchális elnyomás az oka?

Épp a napokban történt, hogy saját két szememmel láthattam egy videót, amely a nemek között tátongó bérszakadék azonnali eltörlésére hivatott felhívni a figyelmet. A videóban több gyermeket szerepeltettek annak készítői, egy kisfiút és egy kislányt. A gyerkőcöknek helyre kellett tennie a helyiségben szétszórt tárgyakat, majd amikor végeztek, egy-egy tálka csokit kaptak ajándékba – a fiúk nagyobbat, mint a lányok. Amikor a lányok ajkán néhány másodperc múlva megfogalmazódott a méltatlankodó kérdés, hogy ugyan ők miért kaptak kevesebbet, akkor az a válasz érkezett, hogy „azért, mert te lány vagy, és a felnőttek között így működik”.

Bár a videó emlékének felidézése továbbra is heves indulatokat képes korbácsolni elmém tükörsima felszínén, bőszen gyűrögetem izzadt tenyeremben Judith Butlerről mintázott stresszlabdámat, és akaratom utolsó csepp erejét is segítségül hívva próbálok higgadt maradni.

No de miért vagyok ilyen ideges?

Azért, mert a videón vázolt jelenségből levont konklúzió egyszerűen hazugság. És egészen felháborítónak tartom, ha egy ideológiától átitatott, a valós tényeket és az ok-okazati viszonyt teljes mértékben negligáló hazugságot skandálunk – nemcsak a gyerekeknek, hanem az egész világnak.

Ezek szerint a nők nem keresnek kevesebbet, mint a férfiak?

De igen, csakhogy ennek a jelenségnek nem a kegyetlen, ördögi férfiak által gyakorolt patriarchális elnyomás az oka, mint ahogy azt a feminista berkekben oly lelkesen hangoztatják. A valóban létező bérkülönbségek okai egész máshol keresendők, mint a női nem állítólagos, rendszerszintű elnyomásában.

Eleve adottak olyan szakmák, ahol törvényileg szabályozott a fizetés, így a nők bizonyos tevékenységekkel az állam szerint sem kereshetnek kevesebbet férfitársaiknál. A probléma a versenyszférával kezdődik, ugyanis az államnak vajmi kevés beleszólása van a piac alapú munkavállalás alakulásába, így ott nem szabályozhatják a fizetéseket.

Mi tehát a valós oka a nemek közti bérkülönbségnek?

Az említett versenyszférában különböző nehézségekbe ütköznek az ösztrogén termelésben jeleskedő polgártársak, ha állást szeretnének szerezni – ahogy ténylegesen alacsonyabb a fizetésük is férfi társaikénál. Valljuk be, a versenyszféra valóban nem kedveli a női nem képviselőit. Eme megkülönböztetés azonban a legkisebb mértékben sem a bigott hímsovinizmusból fakad.

A nemek közötti bérszakadék a nők és a férfiak átlagos bruttó órabére közötti különbség, ami azt jelenti, hogy a nőknek egyetlen ledolgozott óráért kevesebb magyar forint üti a markukat, mint a férfiaknak. No igen, ha a helyzet elemzésében itt megtorpanunk annak érdekében, hogy Simone de Beauvoir nevét üvöltve szaggathassuk le magunkról a ruhát a következő Women’s March-on is, akkor nem ágálok az árnyalt gondolkodás fontossága mellett, de én szeretném, ha ennél kicsit tovább látnánk.

Kezdjük azzal, hogy akár tetszik, akár nem, a nők rendkívül megbízhatatlan munkaerőnek számítanak a versenyszférában, ezért nem kedvelik őket. Azért teszik fel a családalapítás jövőbeli kívánalmára vonatkozó kérdést egy fiatal nőnek az állásinterjún – bármennyire etikátlan –, mert egy cégnek egyszerűen nem éri meg anyagilag, ha egy gyermekszülés küszöbén álló nőt kezd alkalmazni. És mivel a versenyszférában nem védik a munkavállalókat olyan szigorú törvények, mint a közszférában, ezért ez a megkülönböztetés semmilyen szabályba nem ütközik.

No de mi a helyzet a fizetéssel?

A nők nem csak kevesebb pénzt kapnak, de átlagosan kevesebbet is dolgoznak, mint a férfiak. Kevesebbet túlóráznak, gyakrabban esnek ki munkából, többször távoznak korábban, ritkábban állnak ugrásra készen, ha vészhelyzet adódik. Ennek az oka a család, akiről gondoskodni kell, meg a gyermek, aki gyakran beteg, akit gyakran kell váratlan időpontokban elhozni az óvódából, és aki gyakran módosítja az oly precízen kidolgozott tervet egy megfázással vagy egy tetűinvázióval. (Tudom, hogy a feministák szerint ez a tendencia is a patriarchális elnyomás rajtunk ragadt béklyójának ékes bizonyítéka, de ennek a hazugságnak a boncolgatásába most nem fognék bele, majd egy másik cikkben.)

Ennek fényében egy fikarcnyit sem válik érthetőbbé, hogy a megbízhatóbb, „szorgalmasabb” munkaerőt vaskosabb összeggel kompenzáljuk? Bár nem egy népszerű nézőpont, némi kutatómunka eredményeként könnyedén rábukkanhatunk olyan cikkekre az interneten, amelyek arról szólnak, hogy a gyermeket nevelő édesanyák számára tulajdonképpen evidens, hogy nem ők maradnak bent túlórázni, hisz az egyedülálló munkatársaknak „úgy sincs semmi fontos dolguk”.

Ezt oly módon is meg lehet fogalmazni, hogy a termelékenység függvényében mérik a fizetést, tehát ha valaki nem dolgozik annyit, akkor ritka esetben termel is annyit, ebből pedig az következik, hogy a hónap végén számára kiutalt összeg sem lesz akkora. Nem logikus?

Ha pedig valakinek ezzel problémája van, akkor a kapitalizmussal van problémája, úgyhogy javaslom a valamely neo-kommunista csoporthoz való csatlakozást, és a Tőke gyakori forgatását.

És még valami…

Statisztikailag kimutatható az is, hogy a nők átlagosan alacsonyabb összegben határozzák meg azt a fizetést, amivel elégedettek lennének egy-egy pozíció betöltésekor. Erre senki nem kötelezi őket, felnőtt emberként maximálisan a saját döntésük, hogy mekkora összeget írnak le a papírra, mint kielégítő fizettség.

Persze, ismerem a feminista nézőpontot, miszerint a nők ÚGY VANNAK NEVELVE, hogy nem mernek ugyanannyi pénzt elkérni a képességeikért cserébe, mint férfitársaik, de még ha el is fogadom ezt mint argumentum (amit egyébként nem), akkor is felteszem a kérdést, hogy akkor most mi a teendő?

Törvényileg meg kell határozni a nők részére osztott fizetéseket, mert ők nem képesek arra, hogy ezt megtegyék? De csak a nőket kell segíteni ebből a szempontból természetesen, mert ha egy férfi nevelkedett oly módon, hogy nem tud kiállni magáért, az az ő szerencsétlen sorsa, nem pedig az egész neméé?

Igen, a női nem tagjai valóban kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ennek viszont józan, racionális, a kapitalizmus implikálta okai vannak, nem a nőgyűlölet.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: