„A rendszer gyerekek tömegének engedte most el végleg a kezét” – A távoktatás nehézségeiről és veszteseiről Téma: Karrier

Kis hazánkra újra rárúgta az ajtót a korlátozásokkal és kijárási tilalommal operáló fokozódó járványhelyzet. Bár a szituációnak számtalan aspektusa van, én ebből a számtalanból csak egyről kívánok most nyilatkozni, és ez pedig a távoktatás.

„Oktatás.” Igen, ennél a pontnál azonnal leszögezném, hogy az oktatás igen erős túlzás annak a folyamatnak a megnevezésére, melyben kínosan próbáljuk nem egymást bámulni a képernyőkön keresztül és a „Most hallanaak? És moost? Pista, segíccs már, nem tudom mi lehet a baj!” – jellegű felcsattanások állandóak.

Nekem persze egy szavam sem lehet, és nincs is – betöltöttem már a tizennegyedik életévemet, ezért nem esik nehezemre önállóan tanulni, az olvasás pedig mindig is a kedvelt tevékenységeim közé tartozott. Az egyetlen, amit én magam is kifogásolok, hogy az online oktatásnak hála a megszerzendő tudásanyag tizede jut csak el hozzám, és az is véres küzdelmek árán.

November vége fele járunk, hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak. Az előzetes tervek alapján majd’ minden tárgyamból beadandót vagy műelemzést kell készítenem, mert szigorúan tilos megközelíteni az egyetemet. Könyveket kell olvasnom, aztán írni róla? Hát ez maga a mennyország! Mindezt ráadásul a saját otthonom négy fala közt, így nyugodtan szólhat aláfestő zenének a Slayer idegcincáló muzsikája, miközben a plüss pizsamámban iszogatom a mályvacukros forrócsokit. Mi hát akkor a baj? Semmi, azon a nüansznyi problémán kívül, hogy hosszútávú, releváns ismeretanyag megszerzésére nem alkalmas ez a metódus, azt gondolom. De ez legyen a legnagyobb baj, úgyis csak hobbiból diplomázom.

No igen, de nem én, és a hozzám hasonló fiatalok alkotják az oktatási rendszer egészét, akik talán rendelkeznek már némi belátással és józan ésszel. Igen-igen, tudom, hogy most csak a középiskolák és az egyetemek álltak át a távoktatás lehengerlő módszerére (egyelőre), szerencsére a töpszli hétéveseknek nem a laptop képernyője előtt ülve kell megtanulni gyöngybetűket rajzolni. Bár az ország összes pedagógus szakszervezete hetek óta próbál nyomást gyakorolni a nemzetünk hajóját kemény kézzel kormányzó kapitányra, törekvéseik eddig sikertelennek bizonyultak. Miféle törekvések? A pedagógus szakma egyöntetű óhaja az ország összes oktatási intézményének bezárása, ugyanis féltik idős és beteg munkatársaikat az esetleges fertőzés kockázatától.

Hiába sajog a szívem a mincuri kismanókért, akiknek ilyen körülmények között kell megismerkedniük az intézményesült oktatással – a helyzetnek nem ők a valódi vesztesei. Ha elhagyjuk Pest megyét, és fokozatosan tartunk az ország határa felé, egyre gyakoribb látvánnyá válnak azok a falvak, ahol a sáros földút mentén húzódó romos putrikban tengetik életüket az emberek. Ők is középiskolások, nekik is ugyanabból kell majd érettségizni, mint a Pesten élő kortársaiknak, mégis az a büdös nagy helyzet, hogy a jelen körülmények ezt teljes mértékben szabotálják. Nem tudom, ki mennyire van ezzel tisztában, de én szívesen informálok minden vegán, body-positive influenszert: a mai napig vannak olyan háztartások Magyarországon, ahol nincs folyóvíz. Nem áram, meg internet, vagy fűtés, hanem VÍZ.

Rettenetes belegondolni, hogy a jelen helyzet hány hátrányos helyzetű gyereket fog végleg kiszórni az oktatási rendszerből, és örökre eltemetni a süllyesztőben. Azt is tudom, hogy legkiválóbb honatyánk azt nyilatkozta, hogy harminc napig ingyenes lesz az internet hozzáférés minden diáknak, aki távoktatásra kényszerül, ez az intézkedés azonban csak annyit ér, mint Németh Szilárd koleszterin csökkentői – semennyit. Hogy miért?

Képzeljük el azt a házat, ahol nincs bevezetve folyóvíz. Képzeljük el az életkörülményeiket, mindennapjaikat, lelkiállapotukat, prioritásaikat, képzeljük el az egészet. Aztán képzeljük el, hogy a konstans egzisztenciális válság fel-felcsapó, ragacsos, nyálkás sötétjében megszűnik az egyetlen kapaszkodó, ami a nebulókat a feketeség felszínén tartja – ellenben ingyenes internet hozzáférést kapnak víz és villany nélküli otthonukba. Ugye senki nem gondolja azt, hogy ez egy használható megoldás?

Tudom, hogy az iskolák bezárása szükségszerű volt, a helyzetről senki nem tehet. Csak elfacsarodik a szívem annak tudatára, hogy a rendszer gyerekek tömegének engedte most el végleg a kezét.