“A sport itt nemcsak viszi a pénzt, a sport itt termeli azt” Téma: Karrier

Még mindig az Egyesült Államokból írok nektek, maradtak még megválaszolatlan kérdéseim a kinti élet kapcsán, most egy újabb ilyen kérdés nyomába eredek, ebben a cikkben annak járok utána, hogy milyen a sportélet idekint. Ahhoz, hogy megérthessétek, miért pont a sportról lesz szó, kicsit vissza kell mennünk az időben, vissza az életemben.

Amióta az eszemet tudom, a sport az életem

Amióta az eszemet tudom, sportolok. Az első emlékeim közé tartozik, ahogy futok a labda után, vagy ahogy apukám kérdezi, hogy focizni vagy kick-boxozni szeretnék-e, vagy ahogy csillogó szemmel hallgattam, hogy Imre bácsinak (ő az első edzőm) fekete öve van megannyi dannal. Persze akkor még fogalmam sem volt, hogy mi az a fekete öv vagy hogy mi az a dan, anyukámétól kérdeztem a kispesti panellakás folyosóján, hogy az vajon rosszat jelent-e? (Fekete pont a suliban ~ fekete öv). Az én életemben bizony tényleg minden a sporttal kezdődött.

Beteges kissrác voltam, sokat voltam kórházban asztmás rohamok miatt, és volt, hogy egy ilyen roham után a Heim Pál kórházban a skarlátot is elkaptam. Anyukám ott volt velem, az összetolt fém székeken aludt mellettem, egy percre sem hagyott ott a kórház rácsos ágyában egyedül. Pont a betegességem miatt álltak elő a szüleim egy nagyon intelligens ötlettel: sportolni küldtek.

Tisztán emlékszem az első napra a kick-box edzésen. A tornasor legvégén ácsorogtam, kis fekete melegítő gatyában és fehér pólóban, teljesen megszeppenve. Azt hiszem, valahogy így kezdődött a szerelem a sport és közöttem, mely azóta is tart.

Természetesen a tanulmányaimat is a sport irányába folytattam

Most a Slippery Rock Egyetemről írok nektek. Ugyanaz a szakom itt is, mint otthon, sportmenedzsmentet tanulok. Tudjátok, sokan büfészaknak csúfolják otthon. Én mindig is azt vallottam, hogyha valamit szeretsz, kitartó és jó is vagy benne, akkor nem feleslegesen foglalkozol vele. Persze ha a suliból Instagram-sztorikat raksz ki az óra közbeni alvásról, akkor valóban feleslegesen ülsz ott, de ha szerelmes vagy a szakodba és energiát fektetsz az elvégzésbe, akkor megtérül majd az ott töltött idő. (Jó, persze nekem is van alvós, nyálcsorgatós képem, talán több is… de hát kit érdekel a filozófia?)

Milyen az egyetemi sportélet Amerikában?

A Slippey Rock egy óriási egyetem a hazaiakhoz képest, itt mégis azt mondják, hogy kis egyetem. Igen, hogyne, ezt én is tapasztalom, hiszen csupán 45 perc keresztülsétálni rajta, mozink is csak egy van, a konditerem meg kifejezetten szörnyű, csak 150 különböző gépet találni benne, medencéből sincs sok, csak egy pár. A futópályákról, kosárpályákról és a 10 000 fős amerikai focipályáról meg ne is beszéljünk. Az összes sport összes költségvetése itt 6 millió dollár, azaz, kapaszkodjatok meg: 1 710 000 000 HUF. Igen, annyi, majdnem 2 milliárd forint.

Amikor kijöttem, nem hittem el hogy minden, amit látok, valóság. Az egyetemi sport elképesztő, az NCAA 4 osztályból áll. Az amerikai futball egyetemi első osztályának mérkőzéseit többen nézik itt, mint az európai focit. Nem hittem sem a fülemnek, sem a szememnek, amikor fő műsoridőben, szombaton egész nap NCAA I. divíziós meccseket sugároztak. A legnagyobb stadionja a Pennsylvania State Egyetemnek van, 112.000 ezer fő befogadására képes, és telt ház előtt szoktak játszani. Volt szerencsém megismerni ezt a stadiont is közelebbről.

A sport a kultúrájuk része

Amerikában az emberek 84 százaléka szurkolónak mondja magát. Ugye, milyen fura a magyar valósághoz képest, ahol a családok még csak ki sem mernek menni egy Újpest-Ferencváros örök rangadóra, mert tartanak tőle, hogy valaki leszúrja őket, vagy hogy eltalálja őket egy petárda? Itt az emberek több száz dollárt költenek el egy-egy meccsen, egy 1,5-4 órás szórakozásért. Igen, itt 4 órás egy amerikai focimeccs, de egy percig sem unatkozol a stadionban. Lehetetlen, a szervezők gondoskodnak arról, hogy minden pillanatban legyen mire odafigyelned.

Egy amerikai futballmeccs, élőben

Volt szerencsém kilátogatni egy egyetemi NCAA I. osztály Pitt meccsre is. Elmesélem, miket láttam a meccsen kívül.

A himnusz egyszerűen elképesztő. Felfoghatatlan, hogy mindig élő zene van és hogy mindenki énekel. Még az utcán is megállnak az emberek, ha meghallják a stadionból a himnuszt. A kis hajójukon felállva, a stadion felé fordulva hallgatják és éneklik azt. Micsoda mentalitás, ugye? Otthon sokan támadjuk a stadionépítést, mondván: nincs rá szükség. Pedig egy ilyen létesítmény nem kis értéket nyújthat, ha benne színvonalas eseményeket rendeznek, melyeknek mind részesei lehetünk.  Életérzést, motivációt kapunk, és a sport közösséget összekovácsoló erővel is bír. Tudjátok mit éreztem a meccs közben? Tiszteletet. A sport felé, a játék felé, a résztvevők felé. Fenomenális volt.

A meccseken pompomlányok is vannak,  akik folyamatosan táncolnak és elkápráztatnak, és nem csak a szép külsőjükkel, hanem az akrobatikus mutatványaikkal is. A félidőben egy diákokból álló zenekar is fellép, ez körülbelül 150 diákot jelent, akik mindenféle hangszerrel és egy előre koreografált műsorral kedveskednek a nézőknek. Félidőben különböző showműsorokkal és játékokkal kötik le a nézőket, meccs közben pedig ajándékot is osztanak.

Na és a gasztronómiai élményekről még szót sem ejtettem. Egy meccsen bizony van minden, mi szem-szájnak ingere. A legolcsóbb hot dogtól a különleges kézműves hamburgerekig mindent lehet venni. Ugyanígy van ez a sörökkel is, az olcsó Bud Lighttól a nagyon finom kézműves sörökig minden beszerezhető. Jó, mondjuk az árak rendesen az egekben járnak.

A sport van a középpontban

A Slippery Rocknak van egy 10 000 fős stadionja, ami ugyan igen szegény az itteni mércéhez képest, de az amerikai futballcsapatuk mégis szárnyal. Elképesztő, milyen lehetőségei vannak itt egy sportolónak, és hogy milyen körülményeket biztosítanak neki az eredményességhez. A meccsre járás az iskolában egy teljesen hétköznapi program, melyen még a matekszakosok is részt vesznek.

Minden vasárnap közös NFL-nézés van a közösségi szobákban. Leülünk, és délután 2-től este fél 12-ig nézzük a meccseket. Persze szurkolói táborokra oszlunk, de mégis együtt vagyunk és együtt követjük figyelemmel az eseményeket. Közben beszélgetünk, jobban megismerjük egymást, megtudjuk, ki miért szurkol épp annak a csapatnak, amelyiknek.

A sport itt nemcsak viszi a pénzt, a sport itt termeli azt.  Itt a sport a 4. legnagyobb iparág. Szeretném, ha a magyarok sem csak pénznyelőként tekintenének a sportra, ha nem csak a negatív oldalát néznék. Rengeteget adhat, rengeteg új embert ismerhetünk meg, a szociális előnyei vitathatatlanok. A meccsnézések során közösséget építünk, együtt örülünk egy gólnál és egymást vigasztaljuk egy vesztes mérkőzés után. A gyerekek végre hasznosan töltik az idejüket, nem a telefonjukat nyomkodják és nem is a Ps-en játszanak. A sportot nézve és űzve is nagyon sok dolgot tanulhatnak a gyerekek, ahogyan mi, felnőttek is. Mindannyiunknak van példaképe, és nem véletlen, hogy ezek a példaképek sok esetben sportolók, hiszen ők képviselik a kitartást és a győzelmet a szemünkben.

A sportnak tehát igenis kulcsfontosságú szerepe van. Örömmel tölt el, hogy ezt itt, az Egyesült Államokban már felismerték. Remélem, hogy egyszer én is elmehetek majd a fiammal egy Honvéd-Fradi meccsre, és olyan szuper időt tölthetünk együtt, mint én töltöttem apukámmal 2018-ban a Santiago Bernabéu-ban. Jó lenne, ha ehhez nem kéne Spanyolországig utaznom, mert addigra a sport Magyarországon is a kultúra részévé válna.