A szakváltás miértjei — Jobb vagy könnyebb? Téma: Karrier
A vizsga hozzátartozik a tanulási folyamathoz. Ezt most nem pedagógiai szempontból szeretném nektek bemutatni, csupán megosztanék ehhez a gondolathoz kapcsolódóan egy élményt, mely az egyik legnagyobb tanulságot szolgáltatta számomra a legutóbbi vizsgaidőszakban.
Váratlan kérdés
Online vizsga, szóbeli. Egy hallgató felel, míg a másik jelen van a hívásban és ,,felügyeli” a vizsga tisztaságát. Eddig semmi extra. A tudását prezentáló hallgató elég nehezen birkózik meg a tétellel. A végéhez közeledve a tanár rákérdez, mi a hiányosságok oka. A diák elmondja, hogy szakváltás előtt áll, csupán szeretne túl lenni ezen a vizsgán és a vizsgaidőszakon. Úgy érzi, hogy a következő szakon jobban tudna érvényesülni és teljesíteni. A tanár kérdése erre: jobban vagy könnyebben?
Felismerés
Előre leszögezném, hogy nem ismerem személyesen a fent említett hallgatót, így nem tudom és nem is szeretném eldönteni, hogy az ő választása mennyiben helyes. Magamra vonatkoztatva azonban rájöttem, hogy nem tettem fel magamnak elégszer ezt a kérdést, de legalábbis nem a megfelelő helyen és időben. Pedig ez egy hihetetlenül egyszerű és hatásos módszer arra, hogy eldöntsem: most menekülök egy nehézség elől vagy racionálisan úgy látom, más utat kell választanom.
Éles helyzetek
Az egyetemi feladataim megoldása során sokszor kaptam magam azon, hogy elkezdtem átszervezni, tologatni a vizsgákat, teszteket. Ezeket magamban azzal indokoltam, hogy jobban fel tudok majd készülni egy-egy számonkérésre vagy jobb lesz összességében így a vizsgaidőszak, esetleg azzal, hogy nem éri meg annyira rágörcsölni, hogy mentálisan kikészítsem magam. Valójában viszont mindig a halogatás és a könnyebb út keresése állt ezen mondatok mögött. Ezek a csúsztatások azonban végül mindig nehezebb feladatok és súlyosabb terhek elé állítottak, mint ha szembenéztem volna velük a megfelelő időben.
A váltást szükségét is fel kell ismerni
Én is a szakot váltottak táborába tartozom. Két évet csináltam meg egy olyan képzésen, melyet valójában sosem éreztem teljesen magaménak és nem voltam kellően motivált és eltökélt ahhoz, hogy maximálisan beletegyem magam. Amikor ezt felismertem és ki tudtam mondani magamnak, hogy valójában mit szeretnék, az egy teljesen más hozzáállást adott a tanulmányaimhoz. Azzal, hogy mérlegeltem magamban, mi az, amit igazán csinálni szeretnék és rászántam magam a váltásra, egy egészen új attitűdöt alakítottam ki a munkám irányába. Határozott lettem, képessé váltam aktívan küzdeni a célomért és messzemenően több sikerélményt gyűjtöttem, mint egy olyan területen, amit félgőzzel sem csináltam.
Következtetés
Saját tapasztalataim alapján annyit szeretnék nektek tanácsolni, hogy szánjatok időt arra, hogy feltárjátok az adott döntés meghozatalára vonatkozó motivációtokat és ha kell, merjetek bátran váltani, de ha ti is a halogatók közé tartoztok, akkor álljatok bele egyenesen a kihívásba!