Akik saját példájuk által vezetnek: a mentorok ereje

Ugye mindenki ismeri az érzést, amikor a motiváció először csak halványul, majd csendben eltűnik? A kételyek és a kifogások pedig egyre hangosabb zajt csapva előtörnek? Ilyenkor könnyű feladni. Egy helyben álldogálni és végignézni, míg végül a nagy gonddal felépített célok és álmok szertefoszlanak a nagy büdös semmibe. Noha kézikönyvünk nincs, mentorunk még lehet – a kettő pedig szinte ugyanaz. Íme, a tanulás egyik leghatékonyabb módja, a motiváció kifogyhatatlan forrása, az ösztönző erők hada: avagy tömören, a mentor-tanítvány kapcsolat.

Mentor? Minek? Hogyan? Miért?

Sokan nem értékelik a mentorok erejét, vagy csak fel sem merül bennük, mint egy lehetséges, befektetésre megtérülő opció. Egy mentor? Ugyan minek, ugye? Ráadásul olyan furán is hangzik, van egy kellemetlen, iskolás éveket felidéző bukéja, nekünk pedig épp elég volt a tanulmányi éveink alatt megtapasztalt, egyáltalán nem kellemes emlékeket felidéző, hierarchiával telt tanár-diák viszonyt túlélni.

Csak hogy a valódi mentor-tanítvány kapcsolat minden, csak nem ez. De még mielőtt belemennék, hogy miért lenne sokkal gazdagabb az életünk egy ilyen kötelékkel, nem árt tisztázni egy dolgot. A kiválóság nem a született zsenik kiváltsága, és egy előre legyártott, formába helyezett, biztos kézikönyv sincs a receptjéről. De ha felnézünk valakire, akkor ösztönszerűen, csillogó szemmel, megrögzült hittel követjük a példáját – pláne tanácsait -, ugye?

Naná.

Hiszen olyanok akarunk lenni, mint ő. Az emberi értékeivel, elért teljesítményeivel, megtapasztalt bölcsességeivel, mindennel. A mentor nem az az ember, akit a rendszer elénk rak, ha na tessék csak azt csinálni, amit Juliska néni, az osztályfőnök mond, mert az úgy van és kész, hanem az az ember, akit formálódó életünk során mi magunk akaratlanul választottunk ki, és akinek legapróbb rezdüléseit még annál is akaratlanabbul követjük. 

Mert igazi, valamirevaló példaképként tekintünk rá.

Gondolkodj csak el: neked van ilyen személy az életedben? Emlékezz a Holt Költők Társasága című filmre: az új tanár egész lényével, gondolatiságával hatott a tanulókra, ösztönözve őket az önállóságra, a gondolkodásra és az önmegvalósításra. Ha kicsit kiszakadunk a film fiktív világából: a tanár úr egy olyan menedzser volt, aki a legjobbat akarta kihozni a csapatából. Olyan úton akarta elindítani tanítványait, amelyen a valódi tehetségüket felfedezhetik és kamatoztathatják. Olyan magasságok elérésére inspirálta diákjait, amelyek eléréséről addig álmodni sem mertek.

Ilyen egy jó mentor. Ez fontos, nagyon, mert fel kell ismerned, ha választott mentorod egyszerűen nem jó, nem ösztönöz, nem önt beléd hitet: ekkor érdemes alaposan újragondolni realitását. Szóval, egy jó mentor: utat mutat. Eléri, hogy lásd magadban a reményt, érezd a parázst, hajtson a tettvágy és a fejlődés öröme. Hogy „megpróbáltatásaidat” és „szerencsétlenkedéseidet” sárkányokkal vívott ádáz harcnak és lovagi próbatételnek lásd, ne pedig bukásnak, kudarcnak.

Ilyen ez a mentor-mizéria: több van benne, mint mögötte.

További cikkek: