Álláskeresőként pozitívan – Bizonytalan jövő, de biztos jövőhit

Diplomával a kezemben, magabiztosan jöttem ki az egyetemről. Tanulmányaim során három helyen is voltam gyakornok, így hát azt gondoltam, semmi sem állhat az utamba. „Ezt a nyarat még kiélvezem!” – mondogattam magamnak, mit sem sejtve arról, hogy az ősz egy kicsit sem lesz kegyes számomra. Kommunikáció szakot végeztem – igen, azt a szakot, amit sokan egyszerűen csak büfészaknak csúfolnak. Össze sem tudom számolni, hogy hányszor kellett végighallgatnom azt, hogy ezzel a végzettséggel milyen nehéz lesz az elhelyezkedésem.

Amikor bekövetkezett a krach

Megmondom őszintén, a mesterszakot fontolóra sem vettem: gondoltam megnézem, mit érek egy szimpla, alapszakos diplomával. Elmúlt a nyár, jött az ősz, nem is tétlenkedtem: állásinterjúk végeláthatatlan sora állt előttem, mindegyik egy kisebb kalanddal ért fel. Sajnos, egyik sem talált be.

Az ötödik próbálkozással telt hónap után már bizonytalanná kezdtem válni: nem volt olyan pillanat, hogy ne rágódtam volna. „Biztos, hogy jó szakot választottam? Talán inkább mérnöknek kellett volna mennem? Mégsem kellett volna élből elutasítanom a mestert? Esetleg menjek, és csináljak még egy diplomát, egy teljesen másik területen? Vagy a nyelvismeretemet kellene tovább fejlesztenem, esetleg tanuljak meg egy új nyelvet? Mit rontottam el?” – kérdeztem magamtól állandóan. Teljesen úrrá lett rajtam a kétségbeesés.

Bizonytalan jövőkép – kinek nem?

Hogy mit hoz a jövő? Rengeteg opciót hozhat a sors, csak választanom kell. Lehet, hogy további egy-két hónapnyi küzdés után végül beadom a derekamat, és egy olyan munkát vállalok be hosszútávon, amit egyáltalán nem élveznék. A „B” opció pedig az lehetne, hogy egy új szakát tanulok meg, elfogadva a büfészak elnevezés igaz voltát. A „C” opciót pedig az ideális, pozitív világba vetett hitem alkotja: leginkább abban reménykedem, hogy végül megtalálom a számomra legmegfelelőbb munkát, amiben száz százalékosan kiteljesedhetek. Az utolsóért küzdök, a sok kudarc, elutasítás ellenére is.

Igen, bizonytalan a jövőm, de biztos a jövőhitem

Hiszek abban, hogy azért nem álltam még munkába, mert a számomra tökéletes munkahely még várat magára. Hiszem, hogy ez csupán egy olyan időszak, amikor több időt tudok szakítani önmagamra, a fejlődésemre és a tudásom bővítésére. Teszek azért, hogy a lehető legtöbbet tudjam majd kihozni magamból azon a bizonyos nekem rendeltetett állásinterjún.

A rengeteg megválaszolatlan kérdés, annál is több visszautasítás és megannyi gondolkodás után mégis azt érzem, hogy nem tévesztettem el a szakomat. Egyszerűen csak még nem találtam meg a helyemet. Persze folyamatosan küzdök: órákat töltöttem az önéletrajzom szépítgetésével, mellette új programokat tanulok használni és folyamatosan bővítem a tudásomat is.

Szóval kedves ideális munkahely, én várlak! Aki pedig velem egy cipőben jár, annak sincs oka elkeseredni, nehéz és bizonytalan időszak ez, de hiszem, hogy az összes bekövetkezett rossz (és jó) dolog is értelmet nyer majd a jövőben: pontosan tudni fogjuk, hogy miért történt úgy valami, ahogy.

További cikkek: