APÁK NAPI VALLOMÁS: KÖSZÖNÖK NEKED MINDENT, APA! Téma: Psziché

Minden év június harmadik vasárnapján van az a nap, amikor számos ország – köztük Magyarország is – az apák napját ünnepli. Bár a kezdeményezés a 20. század elején az Egyesült Államokban, egy polgárháborús veterán lánygyermekéhez, Sonora Smart Doddhoz fűződik, hivatalos ünneppé bőven a 20. század második felén túl vált. Apák napja alkalmából szeretnék tisztelegni az apák előtt, akik hivatás- és felelősségtudattal igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy utódaik a lehető legjobb nevelést kapják. Hadd mondjam el, én mennyi mindent köszönhetek az édesapámnak.

Még gondolatban sehol sem voltam, amikor nagy céloktól vezérelve felvállalta, hogy Magyarországra jön egyetemre, majd annak elvégzése után nem sokkal feleségül vett egy magyar lányt, akire már az egyetemen felfigyelt. Itt kezdett új életet fiatal és életerős felnőttként. Már ezzel példát statuált a szememben. (Szüleim már közel 38 éve élnek együtt töretlenül… olykor kisebb-nagyobb nézeteltérésekkel, de mégis boldog házasságban.)

Bátyám után pár évre, kis csemeteként én is a világra jöttem, mert édesapám (is) egynél több gyereket akart. Mindent megtett, hogy édesanyám a lehető legjobb körülmények között gondoskodhasson rólunk – ezért örökké hálás leszek. Jó párszor megesett, hogy bejárta a fél – vagy akár az egész – várost tömegközlekedéssel, hogy megszerezze a számunkra szükséges élelmiszert, gyógyszert, vagy ami épp kellett. (Akkoriban még nem voltak szupermarketek, ahol egy helyen szinte mindent meg tudott venni magának az ember.)

Attól kezdve, hogy gyerkőcként sikerült két lábra állnom, szinte minden léptemet figyelte, nehogy véletlenül rossz helyre keveredjek. Emellett már elkezdett tanítani a saját stílusában az életre: „Attól még, hogy zebra van előtted, még nem biztos, hogy szabad a pálya.” 

Tinédzser koromba lépve tragédiaként élte meg, amikor lázadásként megnövesztettem a hajam, de komor tekintete ellenére türelmesen kivárta a napot, amikor jómagam is ráuntam, és végül levágattam. Ez is rengeteget jelentett.

Számtalanszor játszi könnyedséggel segített ki a matematika világában és az angolban is, amikor épp „komoly” nehézségekbe ütköztem.

Mesterségének címere mindig is az egyedi humora és szarkazmusa volt. Tudtommal nem volt olyan, akit ne tudott volna megmosolyogtatni még a rosszabb napjain se. „Take it easy!” – ahogy szokta mondani állandóan.

„Szlávos” civakodásaink ellenére a húszas éveimtől kezdve fokozatosan egyre több bizalmat kaptam tőle, amivel éreztette, hogy felnőttként kezdett kezelni. Hullámvölgyeim ide vagy oda, ha közvetlenül nem is, de ott volt mögöttem mindig, mint egy masszív pillér, ami nem enged összeesni.           

Megtanultam tőle a hosszú évek során, hogy a zseni ugyan uralkodik a káoszon – ahogyan azt ő is tette bizonyos esetekben –, és megmutatta azt is, hogy stabil és megbízható értékrenddel éljem az életemet. Megtanította például a „Minden barát haver, de nem minden haver barát!”- elvet, és a „Mindig (!) önts tiszta vizet a pohárba! – gondolatot. 

Mindig emlékeztetett, hogy ne másokhoz viszonyítsam magam, hanem a saját képességeim szerint hozzam ki a legtöbbet az adott szituációból és önmagamból. A pénzkezelés praktikáit is sikeresen ellestem tőle, és elégedetten alkalmazom mindennapjaimban.

Bebizonyította, hogy minimális hibahatáron belül igenis megvalósítható az egyenlőség elve. Mindig résen volt – például akkor is, amikor ajándékot kellett venni bátyámnak és nekem –, hogy soha ne érezzem magam kevesebbnek mellette.

Közvetetten megtanított arra, hogyan kell tiszteletet adni és kapni, ezért introvertált létem ellenére nem okozott gondot beszélgetéseket kezdeményeznem másokkal.

Mindent egybevéve bátran kijelenthetem, hogy apaként hiánytalanul megadott nekem mindent, amitől – kétségek nélkül – megvolt a biztonságérzetem.

A csodás gyermekkorom, aminél jobbat nem is kívánhattam volna.