Áthidalatlan rés – Középiskola vs. egyetem Téma: Karrier

Aki bekerül a felsőoktatásba, pláne, ha rögtön a gimnázium után, az úgy érezheti magát, mintha egy teljesen új világba csöppent volna. Az előtte hosszú évekig megszokott rutin életritmus egyik pillanatról a másikra borul. Van, aki hamarabb adaptálódik ehhez és van, aki küzd a felszínen maradásért. Én az egyetem első időszakában ez utóbbi csoport tagjai közé tartoztam és kellett bőven idő, hogy átálljak erre a teljesen más, számomra akkor totál idegen tempóra. Persze alapvetően egyeteme válogatja, hogy ki milyen mély vízbe zuhan, de én magam és a környezetemben többen is ebben az élethelyzetben találtuk magunkat. Gimnáziumba egy vidéki tehetséggondozó iskolába jártunk, de ez nem védett meg attól a váltástól, ami természetszerűleg(?) az egyetemi élet velejárója.

Igen, amit a tananyagról mondanak, igaz

,,Ott egy vizsga nehezebb lesz, mint az érettségi.” Nem minden szak és nem mindegyik tárgy esetében, talán egy ici-picit túlzás is, de valóban, a tananyag mennyisége összehasonlíthatatlanul nagyobb az egyetemen, mint a középiskolában. Amivel önmagában még nincs is semmi baj, hiszen nem lábat lógatni, hanem tanulni megyünk a felsőoktatásba. Az igazi probléma, hogy nincsen semmilyen átmenet a kettő között. Az első félévben csak néztem az előadásokon, hogy mi van, mert egyrészt olyan tananyagokra támaszkodott néhány oktató, amit a középiskolában nem vettünk, itt meg már nem volt rá idő, másrészt hirtelen olyan mennyiségűre nőtt a tananyag, hogy hihetetlen. Amivel még nehezebb volt megbirkózni, hogy kapásból egy egészen más színvonalat is képviselt a tanult anyag. Pont úgy, ahogy ez az éles váltás figyelhető meg alsó és felső tagozat, általános és középiskola között. Az oktatási rendszer semmilyen szinten nem készít fel a rá következő szintre és nem is látszik csökkenteni a szakadékot.

Új rendszert építeni

A középiskola egy jó szabályozott életrendszert ad. Be kell menni az órára, különben igazolatlan. Tanulni kell a dolgozatra, mert a tanár (jobb esetben) számon fogja kérni, hogy miért ilyenek az eredményeim. Folyamatosan kell készülnöm, mert bármikor felelhetek. Igen, ez így tiszta. Ez után jön az, hogy senki nem ellenőrzi, hogy bent ülök-e az előadáson. Senki nem kéri számon, hogyan haladok az anyaggal. És előfordulhat, hogy összesen egy lehetőségem van számot adni a tudásomról, ami alapján az egész féléves munkám elbírálásra kerül. Ha jól akarok teljesíteni, akkor ki kell építenem egy teljesen új rutint magam számára. Ha ez elmarad és csak élek bele a nagyvilágba, sanszos, hogy el fogok csúszni, halogatni kezdek és a félév végén jön a tűzoltás. Elengedhetetlen, hogy megtanuljuk rendesen felépíteni a felkészülési rendszerünk és tudatosan kezelni az időnket. Sajnos ehhez sem túl sok kapaszkodót kapunk.

Az órák

Kapásból az is egy nagy váltás, hogy 45 perc helyett másfél órát kell figyelmesen végigkövetni. Ez az első eltelt óra után már sokszor kínszenvedés. Nem beszélve az akár többórás gyakorlatokról. A tankönyv itt nem hullik év elején az ölünkbe és a vázlat sem lesz lediktálva. Meg kell csinálni, utána kell járni, be kell szerezni. Ehhez viszont szuper segítség a szaktársakkal való jó viszony, mert amellett, hogy segítjük egymást és a szociális háló is épül szépen, ami az egyetemi évek alatt szerintem elengedhetetlen.

Mindenképp menni

Senkit nem szeretnék elriasztani a felsőoktatástól, sőt mindenkit bátorítok, hogy tanuljon tovább! A címben szándékos áthidalatlan és nem áthidalhatatlan szakadékról beszéltem. Közelebb kellene hozni egymáshoz a két intézmény közti követelményrendszert és megfelelő időt hagyni az átállásra. Már a suliban el kéne kezdeni valamilyen szinten a felkészítést az egyetemre és az első időszakban ott lassabban haladni. Nagyban segíteni még a probléma megoldását, ha a diákokkal időben megismertetnénk olyan területeket, mint a szervezés és időmenedzsment, mert ezek nagy hasznukra válnak majd, mikor maguknak kell megtervezniük a tanulási folyamatot.