Az első jógaórám tapasztalatai – pasiként

Ha ma azt mondjuk jóga, akkor jó eséllyel mindannyiunknak divatos, feminin stúdiók, fitneszruhás fiatal vagy középkorú nők és baromi nehéz pózok juthatnak eszünkbe. Szerintem sok férfi ezért el sem gondolkodik a lehetőségen, hogy elkezdjen jógázni, mondván nem elég rugalmasak ehhez a sporthoz (nem is sport!!!) vagy hogy egyszerűen ez nőknek való, esetleg, hogy nem dolgoztatná meg őket eléggé. Félig-meddig ezeket a tévképzeteket nekem is le kellett küzdenem, mire rászántam magam, hogy elmenjek egy órára, pedig én ezeket már előtte megcáfoltam magamnak. Most az első órám tapasztalatait szeretném megosztani veletek.

Hogy kerültem oda?

Egy ideje éreztem már, hogy a régóta és nagy szeretettel űzött sportok nem adnak annyit számomra, mint előtte. Egyre fogyott a motivációm az edzésre és nem is éreztem úgy, hogy egy-egy alkalom annyi örömet okozna, mint pár évvel ezelőtt. Úgy gondoltam, az lehet az oka, hogy régen a mozgáshoz társult egy komoly szellemi-lelki munka is, nevezetesen, hogy a sport elkezdésével párhuzamosan változtattam meg teljesen az életmódomat. A táplálkozásról, pihenésről és mindenekelőtt a mentális egészségről alkotott képem teljesen átalakult, tehát a külső és a belső munka párhuzamosan zajlott. Egy ideje ezt már nem éreztem, hiszen ezt megszoktam, az életem részévé vált. A karantén azonban ismét felszította a tüzet, hogy a külső munkán keresztül egy kicsit befelé is dolgozzak. És tudtam, hogy erre a jóga lesz a legalkalmasabb.

Tévképzetek, elvárások

Ami engem feszélyezett, mielőtt rászántam volna magam, hogy elmegyek órára és ezzel a legtöbb férfi szerintem így van, az az, hogy ez egy tipikusan női dolog. És ha a modern értelemben vett nyugati jógára gondolunk, az valóban jóval inkább nők által űzött műfaj. Na de ha beugrik egy kép egy indiai gururól vagy jógiról az mindig egy szakállas, ősz bácsi. Na most akkor hogy van?! Nagyon érdekelnek általában a keleti kultúrák, filozófiák és vallások, szerencsére a bölcsészkaron már nem egy félévben hallgathattam ilyen jellegű előadásokat, így nagyjából tisztában voltam a jóga hátterével és fejben tudtam, hogy ez nem egy csajos dolog, ez mindenki számára nyitva áll. De tudni és egy csupa hölgyekkel teli stúdióban ráállni a matracra, az két külön dolog. Ebben sokat segített, hogy már korábban a kezembe került Michael James Wong Jógás srácok című könyve, ami kifejezetten azzal a céllal íródott, hogy ezt a sztereotípiát, amely világszinten tartja magát, ledöntse. Eköré szerveződik egy közösség is, amelyről bővebben itt olvashattok.

Csak az első lépés nehéz

A legnehezebb tényleg az volt, hogy ezen a tévképzeten átlendüljek, mert maga az óra és az egész atmoszféra, ami körülvette, életem egyik legjobb élménye volt. Egyrészt a lányok, akik épp a stúdióban tartózkodtak és vagy oktatók voltak vagy másik órára mentek, egy fél pillanatig nem törődtek azzal, hogy én pasi vagyok. Ott teljesen természetes, hogy mindenkit szívesen fogadnak. Másrészt ennyire fantasztikusan sem fizikailag, sem lelkileg nem éreztem magam már egy jó ideje! Egyik oldalon teljesen felfrissültem és úgy éreztem, hogy a testem teljesen kicseréltek, a másik oldalon pedig hatalmas nyugalom öntött el. És ami a legdurvább, hogy az elmúlt hetekben ez volt az első másfél óra, amikor teljesen jelen tudtam lenni a pillanatban és mindent kikapcsolni. Ami pedig ráadás volt, hogy másnap olyan izmokat éreztem, amiket előtte soha, pedig nem tegnap kezdtem el mozogni.

Srácok, matracra!

Ha az e sorokat olvasó urak elfogadnak egy tanácsot, akkor annyit mondanék, hogy ne gondolkodjanak rajta, csak menjenek el egy órára. A testük és a lelkük is hálás lesz. Mondjuk ugyanezt ajánlhatom azoknak a hölgyeknek is, akik még nem próbálták. Nekem biztos, hogy ez egy hosszú távú szerelem lesz és alig várom, hogy legközelebb matracra lépjek.

További cikkek: