Az olvasás gyógyír az ítélkezés mérge ellen

Ha tárgy lennél, akkor mi lennél és miért? – hangzott a kérdés a kreatív kihívás csoport bevezető kérdéssorában. Elgondolkodtam, mi is lennék. A következő fogalmazódott meg bennem: könyv lennék. Mert rengeteget tanulhatnak belőle az emberek. Felvidít, olykor lelomboz, arra késztet, hogy magadba nézz, hogy fejleszd a szemléletedet. Hogy változz.

Az utazás kezdete

Az olvasás változásra késztet. Miután elolvastad, nem tudod kitörölni a fejedből. Ott motoszkál és nem hagy nyugodni, valami elindul mélyen belül. Az én utazásom is így kezdődött és a 2020-as évben különösen kiemelt helyet kaptak a könyvek az életemben. De miért is szerettem bele egyáltalán az olvasásba? Gyerekként és tiniként nem egészen az volt a célom velük, mint ma. Máshogy gondolkodtam, más volt a prioritás akkoriban. 

A színfalak mögé látni

Mivel romantikus regényekkel kezdtem, így talán nem meglepő a válaszom. Azért szerettem a könyveket és belebonyolódni a történeteikbe, mert ott megismerhetjük minden karakter gondolatát. A színfalak mögé látunk. Mindenki nézőpontja helyet és értelmet kap, úgy, ahogy a való életben sajnos nem. Mondhatni igazságot nyer a történet, láthatjuk az egész képet, és az összes információ birtokában eldönthetjük, ki mellé állunk, kit bátorítunk. Hadd fejtsem ezt ki! Ha valaki a könyvben gyilkos, megtudhatjuk hogyan vált azzá, mi késztette rá, mi válthatta ki. Ezáltal jobban megismerjük őt, talán még szimpatizálunk is vele, megsajnáljuk. A valóságban hányszor hozunk elhamarkodott döntést, ítéletet, egy épp rosszkor látott jelenetet látva vagy párbeszédet hallva? Nem tudjuk, mi volt előtte, nem tudjuk mi zajlott le a külvilágban és az általunk elítélt ember fejében, mégis kialakul az a negatív vélemény bennünk és nem engedünk. Nem is akarjuk már tudni mi történt előtte, mert hát nem lehetett olyan rossz, nem jogosíthatja fel semmi arra, hogy például ordibáljon a gyerekkel, a kutyával, a szomszéddal. 

Nem marad más, csak a történetünk

Ellenben egy regényben igazán megismerheted hogyan küzdötte át magát a betegségen egy rákos, hogyan küzdött meg a gyászával egy özvegy, miként győzte le az elnyomást, az erőszakot egy haláltábor túlélő. Életünk végén mindannyian történetekké válunk. Születünk, élünk, majd meghalunk és semmi más nem marad hátra belőlünk, ami erős és igaz, csak a történetünk. Milyen volt az életutunk, hogyan éltünk, miket csináltunk. S ha voltak emberek, akik egész közel álltak hozzánk, el tudják mondani, hogyan éltük túl a sok fájdalmat, amit a földi lét okozott és hogyan úsztunk a mámorban, szintén fizikai létünknek köszönhetően. Hogy mi zajlott le a fejünkben – amit sokszor mi magunk sem értünk meg, nemhogy egy idegen, aki akkor lát először, mikor épp idegösszeomlást kapunk a felgyülemlett stressztől. 

Mindenki története egyedi

Ellenben a könyvben fellelhető karakterekkel. Náluk van időd átgondolni, dűlőre jutni egzisztenciális kérdésekben és a legfőbb: belegondolni, hogy mit tennél Te. Ott megadod az esélyt a másiknak, hogy vezekeljen, tisztázza magát. Sőt végig is hallgatod (olvasod) őt. Együtt örülsz és együtt sírsz vele. Az életben nincsenek jó vagy rossz döntések, döntés van, ami az utunk egy újabb elágazásához vezet. Mindenki útja más, csak a végállapot közös. Ezért olvassunk többet, hogy egy teljesen új világ tárulhasson elénk, melyben több a hallgatás, mint a beszéd; több az odafigyelés, mint a rohanás; több a megértés, mint a megvetés. Ebből tanulhatunk és áthozhatjuk a való életbe is. Mindenki története egyedi és különleges. Érdemes meghallgatni és odafigyelni rá, mert nem tudhatjuk milyen új felismerést hoz számunkra.

További cikkek: