Bár bíznál magadban, egy kicsit jobban! – Belső, pesszimista küzdelmeink Téma: Karrier

Havasalföld egyesülése, kommunizmus, Erdélyi vajdák. Teljes káosz van a fejemben. A földön fekszem a hasamon, rettentő kényelmetlen, de már úgyis minden olyan mindegy. Potyognak a könnyeim, úgy érzem, semmit nem tudok, azt sem tudom, amit tudok, de igazából azt sem tudom, mit kellene tudnom. A hétfői román érettségi különben is elvette az egésztől a kedvemet, szinte biztos vagyok benne, hogy nem sikerül, minek is foglalkozom ezzel? De a magyar… a magyar olyan jól sikerült, basszus, milyen kár lenne, ha csak abból mennék át. A Tragédia a kedvenc novellám volt, és úgy tudtam, hogy azt kapjuk. Jaj, hogy szidtak a többiek, amikor ezt mantráztam a terem előtt! Haha, de én tudtam, a gondolatainknak ereje van. Barbi, figyelj már, az utolsó három tételt még nem olvastad át! 23.00 óra van, és még nem tudsz semmit. Néhány óra múlva meg papírra kell vetned… ó, papírra kell vetned a neved, az iskolád, alatta meg a nagy semmit.

Elmosogatok inkább. Hétfő óta nem mosogattam, basszus. Tele van a kagyló kenőkéssel, és olyan undorító, amikor rászárad a vajkrém. Elmosogatok, aztán folytatom. De mosni is kellene, nincs már tiszta zoknim, ó a fene, a cipőm is koszos. Mindegy, húzok mást. Nem kell magassarkú. Minek lennék csinos, ha nem tudok semmit? A nagy semminek a teniszcipő is jó lesz.

Akkor tehát: kommunizmus. Ceausescu és a többiek. Ó, de hát erről már ötödikesként is tudtam volna írni, nagypapám olyan sokat mesélt róla! Mindenkinek volt mindene, és mégis senkinek sem volt semmije. Ennyi az egész, csak kicsit bővebben. A szót szaporítani úgyis tudom. Becsukom ezt a rongyos füzetet, kialszom magam, és nem érdekel, ha semmit nem fogok tudni. Jaj, dehogy nem érdekel. El sem tudom képzelni, hogy ne menjek át. Sose tudtam elképzelni, hogyan lehet érettségin megbukni, aztán lám-lám, itt vagyunk. Írjuk be a Google-be, hogyan lehet átmenni a történelem érettségin úgy, hogy semmit nem tanultam rá. Sehogy, király, alszom akkor.

De egyébként is Barbi, nyugi – ölelem át magam. Mindenki megértené, ha nem mennél át. Itthon vagy, négy hónapja egyedül. Apukád a kórházban feküdt, kómában. Jó, azóta már nincs kómában, jobban van, de ott van. Te aggódtál, rengeteget sírtál, és ha átaludtál egy éjszakát, olyan teljesítményként élted meg, mintha egy hegyet másztál volna meg. Édesanyád is ott van, azóta kétszer láttad.

Láttad, ahogy lefogyott, láttad, ahogyan folyamatosan aggódik a férjéért és folyamatosan aggódik érted is. Mert olyan egy szerencsétlen vagy egyébként. 19 éves vagy, nem kisiskolás. Mi abban az akkora elvárás, hogy el kell tartanod magad, elég sok segítséggel? Hetente egyszer főzni, kétszer mosni, egy tányért, egy kanalat elmosni nem lehet akkora kunszt, hogy itt sajnáld magad. De te csak püfékeled a cigifüstöt, öleled magad, mert még azt is elbasztad, hogy valaki más öleljen át ilyenkor. Nyomorék. Ha az érettségid nem sikerül, szerintem mélyre ásd el magad. Ennyivel tartozol, te idióta. A ballagásodat sem tudtad normálisan elintézni.

Ki is volt Ceausecu előtt? Ó a mindenedet, Barbi, na! Ennyit biztosan tudsz. Mindegy, aludj. Most már lényegtelen. A román úgy sem sikerült, a földrajzot alapból elengedheted. Mit rágod magad? Hívd fel anyát! Meg ne próbáld! Már biztosan alszik, amúgy is, csak ártasz neki azzal, ha sírdogálsz. Elég baja van neki ott, Németországban, egy kórházban, egy beteg férjjel. Hívd fel a testvéred! De ő is biztosan alszik, meg aztán neki is meg van a saját gondja-baja. Egyetem, barátnő, batárok. Vajon mi van vele? Két napja nem beszéltetek. Mindegy.

Itt ülsz ebben a rendetlen, hideg házban. Mert hideg az nyáron is. Azt hitted télen, amikor ötödjére sem tudtál begyújtani, hogy majd nyáron könnyebb lesz. De nem az időjárás miatt hideg. Nem azért hideg, mert a tűzgyújtáshoz sem értesz. Hideg, mert az egyetlen lakója is hideg. És hiába alszol minden este más szobában, más ágyban. Attól még azok a szobák üresek. Mert te is üres vagy. Egymagad, hideg és üres vagy. Nem vagy képes rendben tartani a házat, nem vagy képes belakni, nem vagy képes élni benne. És kiderült, a tanulásra sem vagy képes. Az érettségit is elrontod. Pedig abban biztos voltál. Az az egy nem hirtelen jött, tudtad, elhitted, hogy menni fog. De nem fog. Még ez sem. Értelmetlen az egész. Voltál, vagy, de véged van.

7.00 óra. Megint alig aludtam. Felöltözöm, bemegyek, megírom, és elengedem. Menjen ez is a poroson. Nem érdekel. Ma nem lesz rossz kedvem, ma jó kedvűen hívom anyát. Ne aggódjon, minden rendben. Maximum szeptemberben érettségizek. De nem fogom ezzel is bántani ma.

12.00 óra. Eredményhirdetés napja. No lám. Átmentem mindenből. Nem is olyan nagyon rosszul. Ó, Barbi, egyetlen barátom, megcsináltuk, sikerült! Már megint fölöslegesen bántottad magad. A bizalom… bár bíznál magadban, kicsit jobban! Ó, de az egyetemre biztos úgy sem jutok be! Az már biztosan nem fog menni. Így. Egyedül, hidegen, üresen.