Beszéljünk a szexmunkáról! (Kéjutca – Magyar szex euróért könyvajánló) Téma: Énidő

A szexmunkáról beszélni kell. Leginkább azért, mert mindenkinek megvan a maga véleménye róla, de inkább előítélete. Mindenki kíváncsi a prostituáltak stigmatizált világára, ám kevesen tudnak befogadóan, nyitott szemmel, előítéletmentesen tekinteni a piroslámpás negyedek mögött húzódó történetekre. Munk Veronika 2017-es Kéjutca – Magyar szex euróért c. könyve a bremerhaveni Lessing strassén élő magyar szexmunkások életébe kalauzol el, hogy megértsük és átlássuk a zárt világban uralkodó törvényeket és szabályokat.

Zavarba ejtően keveset tudtam a társadalom legfőbb kirekesztettjeiről, a prostitúciót vállaló nők színfalak mögötti életéről és miértjeiről. Akaratlanul gyártottam a prekoncepciókat és az előítéleteket, holott vajmi keveset tudtam a világukról, az ok-okozati kapcsolataikról, vagy egyszerűen csak arról, ők maguk hogyan viszonyulnak az emberiség legősibb mesterségéhez. És ez zavart. Egy idő után egyre jobban. Nem éreztem jogosnak a viszolygó érzéseimet, csak felületesnek a világukról alkotott véleményemet, így hát fogtam magam, és egy vasárnapi délután elolvastam a Kéjutcát. Körülbelül 5-6 óra alatt darált be a könyv, nyolcszor facsarta ki belőlem az összes előítéletet, háromszor fordított a világlátásom, és százszorosára duzzasztotta az amúgy is magas empátiaérzékemet.

A szerző, Munk Veronika hathónapnyi kutatómunka anyagából állította össze a Kéjutcát. Személyes látogatásai során interjúkat készített a bremerhaveni piros lámpás negyedben dolgozó szexmunkásokkal, kliensekkel, biztonsági őrökkel, stricikkel, valamint a helyi magyar madámmal is. A mélyinterjúkra felfűzött regényben megismerhetjük a szexmunkások háttértörténetét, motivációját, valódi személyiségét és véleményét a szakmával kapcsolatban – bár azt hiszem, nem spoilerezek semmit, ha elmondom, egyikük sem végzi örömmel a napi 12 órás munkát, amelynek során a klienseket tárgyként kezelik, akik után gyakran másfél órákat kell szellőztetni.

Körülbelül havonta fogalmazódik meg bennük a kitűzött cél, hogy hamarosan befejezik, csak még egy kicsit gyűjtögetnek, hogy új életet kezdhessenek, és a múltból ne maradjon más, csak homályos, amolyan „szükséges rossz” típusú emlékfoszlány. A piroslámpás negyedből való kitörés azonban borzasztóan nehéz. Nehéz, ha a világot a pénz mozgatja, és ha az ember lánya egy olyan családba születik, ahol az… nincs. Mármint tényleg nincs. Mondhatni zéró. Mert állandóan eltűnik.

A dokumentumregény rávilágít a piroslámpás világ működésére: megtudjuk, hogy hogy lesz valakiből szexmunkás, mennyit lehet ezzel keresni, hogy ki a futtató, a strici és a madám, és hogy ki tartozik felelősséggel a lányok koordinálásáért. Átlátjuk, hogy hogyan védik a prostituáltak épségét, hiszen mondanom sem kell, hogy a szexmunkásokat is meg lehet erőszakolni. Megismerjük a lányok élettörténetét és motivációját, és látni fogjuk, mi kényszerít valakit arra, hogy önként kezdje árulni testét.

Különös szabályok uralják azt a világot, ahol minden négyzetméternyi aszfaltnak megvan a maga uralkodója. Különös szabályok, elgondolkodtató élettörténetek és miértek. Őszintén ajánlom mindenkinek a Kéjutca – Magyar szex euróért c. könyvet, de főleg azoknak, akik készek megkérdőjelezni, más világításba helyezni a prekoncepciójukat.