Csók és szex elköteleződés nélkül – A címke nélküli kapcsolat Téma: Psziché

Hölgyek, Urak! Egy katonás hátraarcot javasolok mindazoknak, akik most egy egészséges, rendes, felvállalt párkapcsolatban élnek. Ez a cikk a másik véglethez szól, akik hallották már – vagy épp maguk mondták –  ezt az ikonikus mondatot: „figyelj, nem tudom mit akarok, de jól érzem magam veled, szóval folytathatjuk ezt a valamit, de ez csak így ennyi lenne”. Nem csoda, hogy egy új, igencsak önző kapcsolattípus alakult ki: a címke nélküli kapcsolat. Ez lett a mai módi, van csók és szex, de elköteleződés? Nos, az nincs. 

Előbb van szex mint kötődés

A világ legbensőségesebb viszonyát alakítja ki két olyan ember, akik lélekben olyan távol vannak egymástól, mint az emberiség a környezettudatos élettől. Na de hogy milyen is egy címke nélküli kapcsolat? Ebben a kapcsolattípusban már azelőtt az ágyban találjátok magatokat, hogy megkérdeztétek volna egymástól, mi újság. Nem is annyira beszéltek, inkább csak nyögtök. Egymás G-pontjait ugyan tudjátok, na de terveit, álmait? Azt nem, hiszen beszélgetésetek az időpont és a hely egyeztetésére korlátozódik le. Mereven elhatároljátok magatokat minden olyan emocionális hatástól, ami akár egy kicsit is közelebb vihetne titeket egymáshoz. A világ legnagyobb bizalmával veszitek le egymás ruháit, de hogy máshogy is megnyíljatok egymásnak? Még ha valamelyik félnek igénye is lenne rá, inkább előbb bontja fel a titkos egyezséget, mintsem bevallja – hiszen az a játszma elvesztésével érne fel. (Modern kori téveszme ez: sokan csak megelégednek a szexszel, pedig szeretetre vágynak.)

Emelem kalapom egyébként minden olyan nő előtt, aki el akarja, és el is hiszi a hihetetlent, miszerint el tudja magában nyomni az emocionális gondolatokat, és képes egy racionálisan távolságtartó viszonyra. Megmondom őszintén, sosem érettem ezt: én valahogy úgy lettem programozva, hogy instant érzelmileg kötődni kezdjek.

Kinek mi: fesztelen és veszélytelen?

Mindezzel nincs is baj, hiszen néha tényleg pont erre a felszínességre vágyik az ember. Csak egyre gyakrabban, egyre többször, egyre inkább. Nincs fölösleges magyarázkodás, nincsenek ígéretek. És különben is, könnyebb egyedül. Nem kell elköteleződni, és nem kell egy kapcsolatnak nevezett valamiben vergődni, ami mellett kevesebb idő lenne minden másra – tartalmas szórakozásra, munkára, énidőre.

Meg lehet érteni ezt a nézőpontot is: jó “szeretve lenni” akkor is, amikor félünk a korai elköteleződés felelősségétől. Hiszen minek bezárni a szabadság kecsegtető ajtaját, ha nem biztos, hogy az illető ér annyit? Arról nem is beszélve, hogy mennyire elképesztően, undorítóan és gyötrelmesen nehéz egy teljesértékű, támogató társra lelni.

Egy biztos: a lényegi dolgokat világéletünkben felcímkéztük, nevet adtunk mindennek. Amit nem akarunk nevén nevezni, azt azért tesszük, mert nem akarjuk, hogy valódivá váljon. Tudni fogjuk, ha valaki megfog annyira, hogy komolyabbat is akarjunk tőle – vagy akarjanak tőlünk. A magánélet egy zűrös hely, de szerencsénkre mindig tudjuk, épp merre járunk benne.